Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-12-05 / 49. szám
254. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1943 Még egy kérdés kínozhat bennünket. Az én beszédem olyan gyönge, annyira erőiden emberi beszéd, hogy mindannyiszor kételkedem, vájjon meg lehetne hallani. Milyen sokféle a hangunk. Az egyikünké kellemes, a másikunké tompa, rekedt,„ recsegő; az egyik mennydörög, a másik alig hallhatóan suttog. Mintha Isten ezerféle hangszeren játszaná az ég indulóját. Nem az a kérdés, hogy a testi fülek meghallják-e az igehirdetésemet, hanem hogy a lelkek. Annyi bennem a gyarlóság, úgy összekeveredik bennem a szent a nem szenttel. Mi lesz az én beszédemmel? Nem túlságosan gyengédé? Óh, hányszor jöttem már le a szószékről, igen összetörve, ügy érezve, hogy vádak kiáltanak reám: gyenge volt ez ;a beszéd. Össze kellene törnöm ebben az önkínzásban, ha nem tudnám, hogy én a világ leghatalmasabb inegafónjába mondom szavaimat, az ég hangzó boltozata alatt hirdetem az evangéliomot, az én gyenge emberi beszédem úgy megerősödhetik, hogy emberek roskadnak össze, ördögök szaladnak el, tisztátalan lelkek jajgatva menekülnek, mint akiket vihar lepett meg és mennydörgés ráz meg tetőtől-talpig. 2. Részesít engem Krisztus az ő papi tisztében is. A pap teendője az áldozás. Ott látom az én Uramat, amint áldoz szenvedéseivel, végül pedig a véres keresztfán. Ezt én nem csinálhatom utána, nincs is rá semmi szükség, mert amit Ő tett, az tökéletesen elégséges, minden elvégezetett, consummatum est. Heidelbergi Káténk nem polemikus irat, mégis a 80. kérdés végén szükségesnek tart igen kemény beszédet. Éppen ezen az alapon tiltja meg másik hitvallásos könyvünk, hogy papoknak nevezzük magunkat. Nem vagyunk tehát papok? Azok vagyunk, de nem olyan értelemben, mint Krisztus. Áldozatot kell bemutatnunk, de többé nem engesztelő-, hanem csak hálaáldozatot. Hálából odaadom neki mindenemet, mert minden az övé. Odaáldozom az időmet. Mekkora átok az rajtunk, hogy vannak ref. lelkipásztorok is, akik csak akkor veszik kezükbe a Szentírást, amikor a földmíves az elvétjét, mikor kenyérkeresetre indulnak. Emberek nem tud'nak korábban felkelni, hogy egy negyedórát az Isteninek szenteljenek. Van idejük a pénzük megöl vasárára, van idejük a szórakozásra, de Isten számára nincs idejük. De megdöbbennénk, ha egy reggel egyszercsak Isten azt mondaná: Haszontalan szolgám vagy, nem érdemes, hogy minden nap kézenfogva vezesselek, elengedem a kezedet, nincs időm a veled való hajlóé dásra! Odaáldozom neki az én pénzemet is. Nem félve adok filléreket. i A munkámat is neki adom. Mündig megdöbbenek, ha hét végén végiggondolom, mit is tettem egész héten át és meglátom, hogy az én munkám a világé volt és milyen kevés belőle az övé. Nem volnék pap, ha mindenemet odaadnám, de az életemet visszatartanám. Itt van az életem, kezedbe teszem le, tudom, hogy jó kezekben van nálad. Azt is tudonij hogy Ígéreted szerint üldözhetni, megveszszőztetni, halálra kerestetni fognak azok akik elindufnak a te utadon. Azárt tetté pappá, hogy részese lehesek az én Főpapom szenvedéseinek is. Kevés közszolgálatban levő (ember van, akit annyi bántalom érne, mint a Lelki pásztor. Tűrnie kell az alacsonyabb müveltségűek megvetését, a társaságokból való kiközösítést, ha nem akar érteni a kártyaforgatáshoz és az éj jeli hajszákhoz. Tűrnie kell, hogy műveletlennek, durvának, modortalannak nevezzék, amikor megbokrosoldott éteteket akar nyesegetni az Ige két élű kardjá-I vak El kell viselnie aljas emberek ütéseit, mocskolódásait. Le kell hajolnia nálánál alacsonyabbakhoz, sárkunyhókban élőkhöz, le egészen a lábmosásáig. Ezt csak pap tudja megtenni, mert jól tudja, hogy a papi tisztség a kereszt árnyékában való járást ; jelent, nem duzzoghatunk KainnaR hanem a Lelkek , megmentéséért mélységes egymás iránti felelősségből I el kell hordoznunk egymás gyengeségeit. Tévedne, aki i ezekütán azt gondolná, hogy tehat a papi tisztség betöltése bárgyúság, tehetetlenség. Nem tudok magasabb feszültségű tevékenységet elképzelni, mint mikor valakinek durva szavait szeretettel viszonyom, A durva lelke k Istenhez vezetésére nincs hatalmasabb eszköz, j mint a mindent eltűrő, mindent elfedező szeretet. Jézus a legtehetetlenebbnek látszik a keresztfán. Úgy tü~ ! nik fel, hogy semmit sem tesz, hanem a körülötte ! állók rendelkeznek felette. Pedig azok a gyilkosok te! he tetten bábuk, akik azt sem tudják, mit cselekesznek. * Egyedül a kiengesztelést végző, a keresztfán- haldokló Krisztus iaz, aki valóban cselekszik. Az ő legnagyobb! fokú passzivitása is a leghatalmasabb aktivitás. Ez a ! papbtisztség mélységes értelme: Áz aktiv passzivitás, 3. Azért nem sza'kad meg az inam a papi teher hordozásában, mert Krisztus királlyá is tesz. De nevetségesen furcsa beszéd ez! Egy hitetlen ember, ha most belépne ide közénk és felvilágosítanánk, hogy itt királyszentelés van, gúnyos mosollyal a téboly j vonásait keresné az arcunkon. Miféle királyok vannak J itt? A legtöbbünknek alig van meg a létminimuma. MLI csoda a mi örökségünk? Egypár arasznyi föld a temetőben, amit a gyülekezetünk talán kegye,létből odaajándékoz. De akármennyire nevetséges; királlyá kent fel minket az Úr. Gúnyból Íratta Krisztus keresztjére is Pilátus ezt a szót: Király. A hívő lelkipásztort tan van valami királyi fenség. Kormányzó urunk mondotta egyik beszédében: Nem tudok fenségesebb látványt elképzelni, mint magyar református lelkészt! palástban. Magam előtt látom a prófétákat, ülést és Náthánt és a többit^ amint bátor beszédükre királyok alázkodnak meg és fakadnak sírva. £pn-eri—folyik az egyházfegyelmezés is. Milyen jó volna, ha többet gondolnánk a királyi kenetre ma, amikor egyházaink j fegyelmezése olyan iszonyatosan meglazult. Királyságunk azonban ebben a földi életben inkább csak harcból áll és nem uralkodásból. Heideibergi Káténk szerint harcolnunk kell az életben a bűn és ördög ellen. Harcolnunk kell. de nem a magunk gyenge fegyvereivel, hanem az Ige fegyverével, mely azzal bíztat bennünket, hogy többek azok, akik velünk, mint ellenünk vannak. Harcolnunk kell úgy, hogy itt kibékülésről szó sem lehlet, csak életre-halálra menő harcról. Bizony, aki harcol, annak véreznie kell, de aki mégis felkel, annak győznie kell. Ennek a harcnak lesz a.R eredménye a valóságos királyi tisztünk odafenn, jézus így bíztat bennünket: »Aki győz, annak megadom, hogy az én királyi székemben üljön velem«. A harc királyi, a győzelem is királyi. Trónok mindig vérrel áztatott földön épülnek, a királyok Királyának trónja a Bárány vérén épül fel. * íme, ennyire gazdag ez a mi lelkészszentelésünk. A kegyelem vizei három mederben olyan bőségesen zúgnak, felénk, hogy megcsendül mind a két fülünk és alig tudjuk elviselni. Még csak egv kérdésünk van hátra: vájjon én részesülök-je a hármas, tisztségre való felkenetésben? És _ha igen, milyen feltétellel? Szent igénk legelső szavai' felelnek meg erre: »Az Úr Lelke van énrajtam«. Akkor, ha rám száll az
