Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-08-01 / 31. szám
1943. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 157. oldal. szükséges dolgot választják? Vannak-e ifjak és viruló Iiajadonok, akik életük tavaszán azértf imádkoznak: Küldj el Uram engem is munkásul a te aratásodba? Vannak-e gyermekek, akik égő szemekkel és lelkesedve éneklik a legszebb csatadalt: Fel barátim' drága Jézus zászlaja alatt? Öli, ha vannak ilyen férfiak, nők, ifjak és gyermekek, ezeket kérem: jöjjetek, álljunk be mindnyájan munkásul Isten aratásába. Szükség van itt a kaszások, a lelkipásztorok mellett zsoltáros marokszedő lányokra, kötöző if jakba, hogy gyorsabban és jobban menjen a munka, kötélteregető (vasárnapi iskolás) gyermekekre, sőt kalászt szedegető öreg aszszonyokra is, hogy egyetlen gabonaszál örök üdvösségre teremtett lélek eí ne kallódjék az Úr szántóföldjén. Olyan hitéletnek, testvéri életközösségnek kell itt kialakulni, hogy a pápai gyülekezet necsak ékköve, hanem ötvözete miatt is első, tündöklő aranygyűrűje legyen a dunántúli egyházkerületnek. Erre a munkára elkötelezem magamat s megszűnés nélkül .könyörgök Istenhez, hogy Szentleikével segítse a mi szolgálatunkat. Titeket is kérlek, atyámfiai, imádkozzatok érettünk és álljatok mellénk. Ne csak azt kérjétek Istentől, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába, hanem egészen. személv szerint szívből (gy könyörögje- | tek: Küldj el Uram engemet is. Ámen. Líceumaink sorsa. ii. Lássuk most már, hogy mi indította a vallásr és közoktatásügyi miniszter urat a már hivatkozott 55.600/1941. sz. rendeletek kibocsátására? Vagyis mi indította őt arra, hogy a líceumok létesítéséről szóló 1938: XIII. te. végrehajtását nevezett rendelettel további rendelkezésig elodázza, illetve felfüggessze? Miért nem látja cégvezetőnek a miniszter úr azf, hogy a líceumi törvény végrehajtassék és ennek alapján a líceumok kapui a IV. osztály számára is megnyíljanak és annak növendékei már az 1944. évben érettségi vizsgát tehessenek? Miért kell az 55.600/ 1941. sz. rendelet hatályát továbbra is kiterjeszteni s ennek alapján a líceum IV. osztályára jogosult növendékeket továbbra is a tanító-, illetve a tanitónők'ápző IV. osztályába beutalni? I Nagyon egyszerű erre a kérdésre a felelet. A mii j niszter úr 1942. évi július hó 2 ián 113.455/1942. VI. ! 3. sz. alatt kelt iratával értesítette az egyetemes kon- ! vent elnökségét, hogy a már többször hivatkozott 55.600/1941. V. 3. sz. rendeletének visszavonására, illetve megszüntetésére irányuló kérelmünket nem találta teljesíthetőnek, mert: számolnia kelleti a tanítóhiány veszedelmének súlyosbodásával. Itt tehát a tanítóhiány veszedelméről van szó. Miként az 1938. évi XIII. te. (vagyis a líceumi törvény) a tanítói túltermelés megszűntetése, úgy az ezen líceumi törvény végrehajtásának felfüggesztése céljából kiadott miniszteri rendelet ,a tanítóhiány megszüntetése végett létesült. 1938 előtt olyan nagy volt a tanítói túltermelés az országban, hogy a minisztérium nem tudott mit csinálni a nagyszámban jelentkezett tanítókkal és tanítónőkkel. Ezért készült a líceumi XIII. és a tanítóképző akadémiáról szóló XIV. te., amely utóbbi két évfolyamból állana. De közben — 1938-ban — felszabadult a Felvidék egy része, 1939-ben felszabadult Kárpátalja, 1940-ben Erdély északi trésze és 1941-ben a Délvidék1 egy része. így megnövekedvén az ország, egyszerre megszűnt a túltermelés és egyszerre megszűnt a probléma, hogy mi lesz a tanítókkal. Kellett a sok1 tanítói'és tanítónő, sőt nem is leit elég. Mindnyájan tudjuk, hogy még ma sem elég. Azért ír a miniszter úr »a tanítóhiány veszedelmének .súlyosbodásáról«, mert még ma is fennáll a tanítóhiány. Az a kérdés, hogy a líceumi törvény felfüggesztésével, illetve a líceumi IV. osztálynak tanítóképzők s tanítónőképző-intézeti IV. osztállyá való átminősítésével, még helyesebben: a líceumi IV. osztálynak a képző IV. osztályába való bekényszerítésével meg liehet-e oldani a problémát és meg lehet-e akaddjlyozni a tanítóhiány veszedelmének súlyosbodását? A könventi elnökségi tanács 1942 szeptember 7-én tartott ülésében leszögezte azon véleményét, hogy a tanítóhiány leküzdése ezzel a módszernél nem lesz elérhető, mert a tanítóhiánynak egészen imás, tüneti kezeléssel nem gyógyítható, mélyebben fekvő szociális okai vannak. Ez annyira kézenfekvő i igazság, hogy semmi magyarázat nem kell hozzá. Egészen új alapra fektetett fizetési rendszer kell ide, amely lehetővé teszi, hogy a tanító már a kezdő fizetési osztályban és fokban is megélhessen. De mivel ez egészen tudott dolog, erről nem. akarok most beszélni. Én most azt vizsgálom, hogy lehet-e a tanítóhiányon azzal segíteni, ha a líceumi növendékeket, lelki és szellemi adottságaikra és képességükre való fekintet nélkül, a tanítóképzőbe kényszerítjük? Erre a kérdésre határozott nemmel kell felelnem. Lehet-e bottal művészt faragni? LeheLe rendeletre verset írni? Lehet-e azt az egyént, akiben nincs tanítói hivatásérzet, adottság és képesség, arra kényszeríteni, hogy tanító legyen? Egészen bizonyos, hogy aki nem született tanítónak, amit úgy is mondhatnék, hogy aki nem Isten kegyelméből való tanító, az elvégezheti a képzőt, de sohasem lesz jő tanító. Ha igaz az, hogy mindenféle pályára rátermettség, kedv és hajlandóság szükséges, akkor ez kétszeresen igaz a tanítói pályára vonatkozóan. Olyan karizmákkal kell bírnia a tanítónak, amik nélkül béres lehet, de tanító nem. Azért én azt mon* dóm, hogy nem érünk célt azzal, ha a tanítói pályára hivatást nem érző és lelki adottsággal nem bíró fiúkat és leányokat erre a pályára kényszerítünk. Példákkal tudnék szolgálni, hogy aki elvégzi is a képzőt és megszerzi a tanítói oklevelet, de nem érez magában kedvet és hivatást, nem megy a tanítói pályára. Elmegy, mert el is mehet oklevéllel, máshova. Tehát hiába kényszerítettem, hiába beszéltem, hiába oktattam, mégse lesz tanító. Mert az isteni gondviselés inem erre a pályára szánta. Ellenben a gimnáziumi érettségi után is ide főn az, akinek tanítói vagy tanítónői adottsága, és hivatásérzete van! Erre is van példa, amire még visszatérek. ' Folyt, köv.) Ólé Sándor. A lelkésznyugdíjintézetről. • A Lelkészegyesület folyó évi április hó 24-én megjelent 16. számában rövid ismertetést adott arról, hogy a kolozsvári egyházmegye lelkipásztorai április 7-én, Kolozsvárott tartott értekezletükön M.áthé Sándor esperes előadásában a nyugdíjintézetről értekeztek és határozati javaslatként elfogadták az 1933. évi E. T. IX. te.' 9. §-,a b) pontjának érvényesítését, vagyis kívánják, hogy a lelkészi szolgálat határideje a 70 éves életkor betöltésében, vagy a 40 éves szolgálati idő elérésében állapíttassák .meg. Több mint egy hónapja közzététetett ez a határ rozati javaslat és visszhang sehonnan sem hangzott
