Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-08-01 / 31. szám
156 oldal. DUNÁNTOLI PROTESTÁNS LAP 1943. akkor tudjuk meg igazán való értékünket, kik voltunk a földi életben. Sok elsőkből lesznek utolsók és utolsókból elsők. Sokan összeroskadnak kárhozottként, mikor hallják az aranykoronás arató szavát: távozzatok tőlem, nem ismerlek benneteket! Azok pedig boldogan éneklik az új éneket az idvezültek seregében, kiket keblére ölel a király: jöjjetek én Atyámnak áldottál és örököljétek az országot, mely készíttetett a ti számotokra a világ fundamentumának felvettetése előtt. Amint szívemre nehezül ennek a mennyei látomásnak dicsőségében is félelmetes valósága és lelkipásztori felelősségem, amint végig tekintek a roppant munkamezőn és állandóan cseng lelkemben az Úr szavja: az aratni való sok, amint mérlegelem a reám és mindnyájunkra váró fe'adatok sokaságát, leroskad a lelkem és nagy fájdalom fogja el. Mekkora hitre, türelemre, szelídségre ás megbocsátó lélek e van szüksége .annak, aki beáll munkásul Isten aratásába! Milyen csodálatos emberszeretetre van szüksége annak, aki elindul Krisztus nyomdokán! Hogy kell szánni és szeretni azt az embert, aki kővel dobál bennünket, hogy kenyeret tudjunk adni a kezébe és ezt a magát emésztő népiét, hogy sorsán meginduljunk és elvezessük Krisztus keresztjéhez! Milyen missziói létekre, az irgalmas samaritánus hatványozott, Krisztus le'kével megszentelt szeretetére, minden áldozatra kész lélekre s a másokért szenvedés boldogságának messiási 'öntudatára van szüksége annak, aki ezeket a lelkeket meg akarja menteni s legalább egyet elvezetni a széles útról a kés-, kény útra, a világ szerelmétől Krisztus követésére, a bűnből újjászületésre, halálból életre. Óh, a legnagyobb szeretet a legnagyobb szenvedés és az szenved igazán, aki szeretni tud igazán. Senki sem szerette ezt a bűnös emberiséget jobban és miatta, érette senki se szenvedett többet, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus. Nemcsak sorba járta a falvakat és városokat, tanítván és hirdetvén az Isten országának evangéliomát és gyógyítván mindenféle betegséget és erőtelenséget a nép között, nemcsak buzdította tanítványait: kérjétek az aratásnak Urát hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába, hanem oda-1 szentelte magát első munkásként s az »örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek, hogy az Ő vére által megtisztuljon a ti lelkiismeretetek a holt cselekedetektől« és szolgáljatok az élő Istennek az ő aratásában. Higyjétek el, aiyámfiai, hogy ma sincs más megmentője és üdvözítője az önmagát emésztő emberiségnek, csak Isten fia, Krisztus Urunk. A beteg világ számára nincs más orvosság, csak az íevangéliom. IJj társadalompolitikai rendszerek, gazdasági reformok és új államelméletek csak tapaszok a vérző, égő, de gyógyulni nem akaró sebekre. A bajok gyökere mélyen, a szívben van. Óh, népem, hiszel-e Isten kijelentésének valóságában, kedves-e neked a magyar jövő és lelked üdvössége? Ha igen, tarts bűnbánatot. Ezek a mai idők a magunkbaszállás, a bűnbánat és megtérés drága alkalmai. Csak a teljes megtérés segíthet rajtunk. Nem kerülhetjük el a tetemrehívást. Tárjuk fel ra sebet, tegyük rá kezünket, hadd lássuk, vérzik-e? Hadd tudjuk meg, ki a gyilkosunk, mi a megölőnk? Én látom a gyilkost! Nincs emberszeretet, nincs jog, nincs igazság, nincs istenfélelem, csak önzés, önigazság, féktelen gyűlölet és égre kiáltó istentelenség van. Mintha visszasüllyedtünk volna évezredekkel és a krisztusi gondolat teljesen kiveszett volna a világból. Az ember magasabb rendűségében és a kultúrnépek világmissziójában vetett hitünkben megrendülve hallunk templomok, kórházak iskolák és békés családi otthonok bombázásáról. Ezek az orcánk pirulására végbemenő események kétségtelen bizonyságai annak, hogy Krisztus nélkül, evangéliom és keresztyén szeretet nélkül pokol az élet, sir,alomvölgye a föld és állat az ember. Mintha csak a mi szívünkből fakadt volna a 'zsoltáríró sóhajtása: »Megromlottak, utálatosságot cselekedtek«. Rajtunk megy teljesedésbe a prófétai kijelentés: »Csalárd a szívük, de most meglakolnak«. ‘ * * * Újjá kell születni az embervilágnak. De ez csak úgy követkézhetik be, ha újjá születik az emberi szív. Isten megtehetné, hogy ismét eltörli az embert a föld színéről, mint hajdan, amikor megbánta az Úr az ő szívében, hogy teremteti: embert; azt is megtehetné, hogy egy második pünköstben új keresztvénséget indít el az Ö jó, szent és tökéletes akaratának megvalósítására. De Isten ezt nem cselekszi, mert a mai emberekkel akarja elvégeztetni az ő munkáját. Ezért kell szívünknek megújulnia. Olyan teljes megtéréssel kell Isten elé állani, mint ahogyan a tékozló fiú megállt az atyai ház előtt, mikor rá eszmélt arra, hogy se a vagyon, se a szórakozás, se a társaság nem teheti boldoggá. Odahagyott mindent, megtagadta múltját és könyörögve megállt Atyja előtt. Vizsgáld meg magadat, hogy kinek szolgálsz, miért küzdesz, mik az eszményeid? S ha úgy találod, hogy nem az Úr Jézus táborához tartozol, kezdj el buzgón imádkozni: Uram, küldj el engem is munkásul a te aratásodba. Nincs nagyobb farizeismus, mint azon sopánkodni, hogy rossz a világ, nagy a nyomorúság és gonoszak az emberek, de ha Isten küld: menj el az én szőlőskertembe, vagy szántóföldemre és munkálkodjál, akkor előállani ezer és ezer kifogással: nem érek rá, elfoglal a hivatásom, az üzletem, a szántóföldem. Az Úr Jézus nem fogad el semmiféle kifogást, vagy boldogan engedelmeskedsz, vagy szembe helyezkede' vele, A pápai gyülekezetnek is, mint minden gyülekezetnek ilyen megtért munkásokra, a hívő férfiak és nők légióira van szüksége. A pápai gyülekezetnek neve van az egyetemes egyházban. Kérdés azonban, hogy honnan van ez az országos neve? M.i része van ebben a gyülekezet hitéletének és munkásainak? Ha a mennyei jelenségek gyönyörű látomásához hasonlóan — aranvgyertya'artó helyett — a gyülekezetét aranygyűrűhöz hasonlítom, a gyülekezet értékét két dolog határozza meg: az ötvözete és ékköve. Hogy milyen az ötvözete, csak Isten ismeri. Azt azonban Magyarországon mindenki tudja, hogy drága ékköve a dunántúli református egyházkerület pápai főiskolája: theologiai akadémiája, gimnáziuma, kereskedelmi középiskolája, tanítőnőképző-intézete, leánylíceuma, polgári leányiskolája s a csecsemő, de rövidesen elinduló polgári fiúiskolája Ha ebből az aranygyűrűből ezt a drága ékkövet valami szörnyű nemzeti katasztrófa, vagy valami^ kegyetlen kéz kitépné, milyen értéket képviselne a pápai gyülekezet önmagában? A lelkiségnek annyi színaranyát, a missziói tevékenységnek és a hitéletnek akkora fajsúlyát fel tudná-e mutatni, mint más hasonló nagyságú dunántúli városi gyülekezet? Oda lehetne-e állítani Komárom, Székesfehérvár, Győr, vagy Kaposvár mellé? Vannaloe itt olyan férfiak, akik nem a mások vére árán szeretnének messiások lenni, hanem maguk lesznek testükben lelkűkben Isten élő áldozatává? Vannak-e olyan nők, akik eljutottak annak felismerésére, hogy a Mester itt van s leülve lábainál az egy
