Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-08-01 / 31. szám
ötvennegyedik évfolyam. 31. szám. Pápa, 1943 augusztus 1 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ____________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. __________________;___________------------------------------------------ FŐSZERKESZTŐ: GYŐRY ELEMÉR PÜSPÖK “--------------------------------------F2LELÖS SZERKESZTŐ DR. PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK A második nagy aratás. Győry Elemér püspök beköszöntő prédikációja, a pápai gyülekezetben 1943 július 25-én. Máté ev. 9 :35—38. Kifceszélhetetlen sok szépség van ebben a világban, melyről maga isten állapította meg a teremtés hajnalán: minden, amit teremtett vala, imé, igen jó. Isten a megelégedés, a békesség és a mosoly szimbólumait helyezte el benne ezer és ezer változatban. .Mindaz, amit örök bölcseségével teremtett és gondviselő szeretetével fenntart, örvend az életnek és áldás az emberiségnek. Mennyi mosoly van a csendes tótükörben és az érett gyümölcsökkel rakott cseresznyefán, kertünk virágaiban, vagy az aratást váró határban. Viszont mennyi a könny a rózsatőben, kicsordul árja, mint a fájdalom gyöngye, ha megsebesítik; mennyi hangtalan bánat ül a kripták ablakában, a viharverte határban s az agyonbombázott városok romjain. Tele van a világ az élet teljességével: örömmel, bánattal, mosollyal, könnyel, Isten dicsőségével és az Ő áldását meg nem érdemlő emberi hálátlansággal ás bűnnel. Jézus Krisztus Isten leikével nézte a világot. Szívesen időzött a szabad természet ölén. Ha pihenni akart, maga mellé vette bizalmas barátait s elvonult a világ zajától az Olajfák hegyére, vagy a Tibériás tenigere mellé. Gyönyörködve nézte a vjmezö Idomát: Salamon király minden dicsőségében nem öltözött ügy, mint ezek közül egy s mindegyik az én Atyám munkája. Imádságos érzésekkel haladt a gabonatáblák között s megteljesedett lelke Isten gondviselésének érzésével: Ne aggodalmaskodjatok a ti életetek felől! Csak az fájt isteni szívének, hogy a bűnös ember nem akarja megismerni Isten hatalmát és gondviselő szeretetét. Azért járta sorba a falvakat és városokat, hirdetvén az istenországának evangéliomát és gyógyítván mindenféle betegséget és erőtelenséget a nép közt, hogy mindenki megismerje az Atyát és ebben a szép, megáldott világban Isten dicsőségére élhessen. Mert a világ nem rossz, a gonosz ember teszi rosszá; koromba mártott seprűjével végig ver a világ fehér lelkén és 'konkolyt hint a tiszta búza közé, hogy a maga akaratát helyezhesse, Isten akarata fölé. Az úr jézus mégis végtelen könyörületességet érzett ez iránt a bűnöző, vérző testvére mellett érzéketlenül elhaladó, halálos gyűlöletet lehelő ember iránt, mert a legbünösebb emberben is látott értéket; tudta, hogy megtisztulva s újjászületve munkás lehet Isten aratásában és hozzájárulhat ahhoz, hogy a mi Atyánk akarata legyen meg a földön úgy, mint a mennyekben. Ha egybevetem Jézus Krisztus világszemléletével a való életképet, az Isten gondolatában élő emberrel az örökembert, gyülekezeti eszményemmel egyházközségeink túlnyomó többségének adottságát, a Szentlélek szüntelen munkálkodásával az emberi lélek passzivitását; ha arra gondolok, hogy mennyi életerő megy veszendőbe terméketlen csatározásokban, testvérharcokban és mennyit lehetne építeni azzal az erőveh amit mi egymás ellen és rombolásokra fecsérelünk el, ha gondolok a gyanakvó feltékenykedésekre, áldatlan felekezeti villongásokra, melyekkel a nemzet belső és külső erejét,^jTiissziőját és méltóságát gyengítjük: szeretném sorba járni a falvakat és városokat s bekopogtatni minden szív ajtaján, különösen azoknál a testvéreknél, akik elkerülik Isten házát s megfosztják magukat Isten üzenetének megismerésétől, hogy meg| mondhassam minden magyar testvéremnek, kiváltj képen református atyámfiának: Istennek szüksége van munkásokra, az aratás Ura igényli a te erődet, hitedet a második nagy aratáshoz, mert az aratni való sok, de a munkás kevés. Magyarországon Isten kegyelméből végéhez közeledik, sok helyen már befejeződött az aratás. Mélységes hála tölti cl szívünket, bogy Isten ígéretéhez híven megőrizte az aratás heteit és bő termést adott. Ebben az évben különösen imánkba foglaltuk1 az aratást, mert tudtuk, hogy az általánosan ismert elemi csapásokon: szárazságon, jégesőn és rovarokon kívül az ellenség is veszélyeztette mezeink termését. Nem1- cs,ak a szántó-vető, de az iparos, a kereskedő és a tisztviselő, minden magyar ember imádkozó lélekkel tekintett az aratás felé. Bár sorsdöntőnek tartom a magyar aratást és zsenge gyermekkorom óta nagy tisztelettel tekintek az arató munkásokra, ez alkalommal és e szent helyen mégsem az omló aranykalászok szent havára, a kaszapengés izzó zsolozsmájára és az érett magvetés aratásának nehéz munkájára gondolok, hanem a második, a nagy aratásra, Isten vMágítéletére szeretném figyelmeteket irányítani. Bár örök igazságok, isteni kijelentés súlyos kévéit hordhatnám keresztekbe s meggazdagíthatnám élményeitek búzaasztagjait, mégis arról a lelki aratásról kívánok szólni, melyről Pál apostol azt mondja, hogy aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet, aki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet. Mintha mennyei jelenéseket látnék. »Imá egy fehér felhő és a felhőn üle valaki, hasonló az embernek fiához, a fején arany korona és a kezében éles sarló. És más angyal jőve ki a templomból nagy szóval kiáltván annak, aki a felhőn ül Vala: Indítsd el a te sarlódat és arass, mert a földnek aratnivalója megszáradott«. Ez a második, nagy aratás. A gazda Isten, az araíó az Úr Jézus és az aratni való mi vagyunk emberek. Szinte látom, mint sír örömében, vagy fájdalmában a föld népe; miként foglalja el minden ember és minden nép az őt megillető helyet. Óh,