Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-06-13 / 24. szám
122. oldal. DUNÁNTŰLI protestáns lap 1943. Choisy Jenő egy. tanár és más egyházi férfiak úfján jelentős szolgálatot tettek hazánknak. A világháború után egész lélekkel vállalta részét a magyar megújulás munkájában. Résztvett mint egyik lelkes irányító a péceli illetve kunhegyesi memorandum körül csoportosult baráti kör tevékenységében. Egyházkerületünkben a belmissziói munka központi vezetését bízták rá. Belmissziő címen küiönrovatot szerkesztett e lap hasábjain; egymásután jelentek meg a gyülekezeti munka elmélyítését elősegítő tanulmányai, kisebb-nagyobb cikkei, füzetei. Bejárta Czeglédy Sándorral együtt egész Dunántúlt, lángoló szívvel hirdetve gyülekezetekben, konferenciákon, szószéken és előadó pódiumon az örök evangéliumot. Értékes a tudományos theologiai munkássága is. Jézus bűnnélkülisége, Vallási ismeretelmélet, Vallás és erkölcs című tanulmányai mellett legismertebb ily irányú művei közül kétkötetes dogmatikája: A keresztyénség világnézete (1928). Lapunknak is szorgalmas munkatársa volt, kinek írásait szívesen olvasták lelkipásztoraink. Lapunk hasábjain jelent meg 1922- ben A kálvinista theo'iogia — élménytheologia című 7 részből álló, nagyobb tanulmánya, melyben a belmissziósok és a történeti kálvinisták nézetének lényegbeli azonosságát hangsúlyozta. Országos megmozdulásokon, ORLE konferenciákon többször szerepelt igehirdetéssel és előadással. Kecskeméten is hűséggel végezte a lelki épb tést: prédikálása, a leánykör vezetése, a Hétfői körh*n tartott előadásai mély lelki kapcsolatot teremtettek a lelkipásztor és .gyülekezete között. A Refor- I mátus Életben sok olvasója volt mindig színvonalas, tartalmos cikkeinek. Minden írását és egész életét jellemezte a világos, átfogó elme, az alapos, mély tudás és az evangéliom mély átélését bizonyító élő hit. Pápára innét eltávozása után is nagy szeretettel emlékezett. Amikor halála ejőtt tíz nappal meglátogatta őt a Bethesdában Győry Elemér püspökünk, azt mondta neki, mintegy végrendeletül: a munkát folytassátok! Temetésén Muraközy Gyula budapesti lelkipásztor hirdette az evangéliomot, Bereczky Albert mondott megható imádságot. A sírnál a pápai tanítványok háláját Bükky Zsigmond ceglédi lelkipásztor tolmácsolta. Pápai főiskolánkat a temetésen dr. Pongrácz József igazgató és dr. Tóth Lajos theol. tanár, gazd. tanácselnök képviselte. Dunántúlról ott láttuk még Bakó Béla szabadhidvégi és Galambos Zoltán komáromi lelkipásztorokat. Főiskolánk a gyászeset alkalmából a következő gyászjelentést adta ki: A pápai református főiskola tanári kara mély szomorúsággal, de az örök életet ajándékozó Istenbe vetett hittel jelenti, hogy dr. Vass Vince kecskeméti lelkipásztor, vplt theol. akad. professzor f. évi június hó 4-én életének 54. évében hosszú, de türelemmel viselt szenvedés után elhunyt. A megboldogult pápai főiskolánknak jeles növendéke, majd 1917—19291-ig theologiai akadémiánknak kiváló professzora volt. Tizenkét évi professzori működése alatt nagy tudással és szeretettel nevelte az egymás után következő lelkésznemzedékeket, épen abban a tudományszakban, mely hittudatuk s egyházszeretetük kifejlődésére döntő befolyással volt. A pápai főiskola kegyelettel és szeretettel őrzi volt kiváló tanárának emlékét. Pápa, 1943 június 7. »Ügy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Aki az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.« (Ján. 3:16, 21.) A volt jeles pápai diák, tanár és jóbarát emlékét kegyelettel őrizzük szívünkben, a hátra hagyott özvegyével és leányával, valamint az árvaságra jutott gyülekezettel együtt szomorkodó pápai kartársak, tanítványok és barátok. / Dr. Pongrácz József. A Szentlélek második csodája: a közösség. ^Elhangzott a kaposvári református egyház pünkösdi bűnbánati prédikációsorozatában.) Ap. Csel. 2 : 44. Az első csodáf, ' az egymást megértő emberek csodáját csakhamar követi a Szentlélek második csodája: a közösségformálás. Az egymásratalált és egymást-megértő emberekből megalakítja az egymásért élő emberek közösségét. A Szentlélcknek ez a csodája, ez az áldott munkája évezredes emberi erőfeszítést oldott fel: megteremtette az emberi együttélésnek legtökéletesebb formáját, az igazi közösséget^ amelyikben születés, rang, vagyon, hatalom többé nem állhat útjába az emberek régóta óhajtott találkozásának és aíiol az egymás felé kitárt karok végre boldog ölelésben érhettek össze: megteremtette az egyházat! Az emberek már ezelőtt is keresték az emberi együttélésnek megfelelő formáit. Hiszen az emb ért társas életre teremtette az Isten, egyedül nem képes létezni. A Teremtő belerejtette szívébe a társ keresését, a közösségi életforma utáni szomjúságot és ezt a vágyat csak fokozta és megsokszorozta az emberekben az emberi életforma fejlődése, a kultúrszínvonal, a technikai élet, a kenyérkereset lehetőségeinek emelkedése. Minél jobban megnőttek az ember testi és lelki igényei, minél inkább behatolt a szellem világába és minél fokozottabban feltárultak előtte az addig rejtett titkok, a tudomány, a természet sokezer csodája, annál jobban hozzápréselődött embertársához és rászorult annak kiegészítő munkájára, — annál jobban kényszerítve volt a közösségi életre. így terelte ősidők óta egymás felé Isten az embereket és kényszerítette külső eszközök által, hogy megtalálják egymást és kialakítsák a maguk közösségi életét. Isten először csak a lehetőséget adta meg az embernek és hagyta, hogy az ember maga rendezkedjék be és maga valósítsa meg a gyakorlati életben a szeretet nagy parancsát. Mert igazi és áldott közösségi élet nincs szeretet nélkül! A lelkek együttélése ott termi meg a maga áldott gyümölcseit, ott lesz legyőzhetetlen erővé, hatalommá, összeforrott, szettépbetetlein egységgé az emberi közösség, ahol a szeretet tanítja meg annak tagjait az egymás szolgálatára és ahol a szeretet az egyetlen princípiuma .és magyarázata a közösségi életformának. Ahol nem ez a szeretet vezeti egymáshoz és kapcsolja össze az emberekét egy közös életformában, hanem valamilyen emberi, földi érdek, valami öncélúság, — ott közeledés helyett csak távolodás történik, ott szembe kerül az egyik ember a másikkal és lassan, de meggátolhatatlanul ékek verődnek az így összemesterkélt közösség tagjai közé, mélyek aztán darabokra repesztik és széthasogatják azt. Ez az egyetlen magyarázata az emberek évezredes hiábavaló erőfeszítésének, mellyel a maguk közös-
