Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-05-23 / 21. szám
T08 oldal. DUNANTOLi PROTESTÁNS LAP 1943 könnyű hadosztály levente parancsnokának címére (Szombathely, Thököly Imre utca 14. 1.) a következő személyi adatok beküldése mellett kell megtenni: Név, születési év, ha katona volt — katonai rendfokozat, lakhely és pontos cím, polgári állás. Pápán, 19-13. évi május hó 20-án. Győry Elemér püspök. Kérelem A közelgő pünkösdi szent ünnepek alkalmából a Nagytiszteletű Lelkipásztor Urak szíves figyelmébe kérem egyházkerületünk 1913. évi rendkívüli közgyűlésének 41. jkvi pontját, amely szerint »az összes lcgációk a megjelölt ünnepekkor választás alá bocsátandók s hogy semmiféle specifikációnak helye nincs s ilyennek a gyülekezet elöljárósága által kezdeményezése vagy követelése az illetékes lelkész által minden körülmény közt visszautasítandó«. Ahol azonban a legátusok fogadása valami komoly akadály miatt mégis lehetetlen, szíveskedjenek a lelkipásztor urak erről a főiskola igazgatóságát május 31-ig értesíteni. Pápa, 1943 május 22-én. Dr. Pongrácz József főisk. igazgató. A komáromi ref. egyházra, missziói bizottságától. Meghívó. Az egyházmegye missziói bizottsága a fiú- és leányifjúság számára körzeti ifjúsági konferenciákat rendez: 1. a Mátyásföld (Bátorkeszi, Bites, Csúz, Dunamocs, Dunaradvány, Heténv, Kismánva, Kisújfalu, K.-szentpéter, Madar, Marcel háza, Martos, ÓgyaUa, Perhete, Izsa, Udvard, Imely, Érsekújvár) részére június 6-án Marcelházán; 2. a Vágmcni-e részére (V.-Farkast!, Deáki, Negyed, Magyarsók, Rété, Jóka, Kamocsa, Alsószőllős) fiú- és leánykonferencia s tagavató ünnepély lesz. június 6-án Zsigárdon; 3. Felsöcsall óköz (Alistál, Nagyin ad, Padány, Nemeshodos, Alsópatony, Somorja, Danaszerdahely) részére június 6-án Dunaszerdahelyen; 4. AlsócsiUóköz (Nagvrnegyer, Csicsó, Cs.-Aranyos, Ekel, Felsőgellér, Lakszakállas, Megyercs, Nagykeszi, Nemesócsa, Tány, Ekecs, A.-Szakállas, Komárom 1.) részére június 14-én Nemesócsán; 5. Csilizköz (Szap, Patas, Cs.-fadvány, Kulcsod, Csicsó) részére június 20-án Csilizradvánvon. Az egyes körzetek fiú- és leányifjúságát szeretettel meghívják: „ , ¥ . Kiss János Végh Kálmán Zsemlye Lajos jfa/faa a missziói biz. előadója. Nagy Sándor Zámbó István körzeti ifjúsági megbízottak. Kérelem. Kedves Lel késztestvérem i A székesfehérvári hadikórház egészségügyi honvédéi (40) és leendő betegei nevében fordu’ok Leiké s z te s t v éremhez. Honvédeinket és leendő betegeinket — mindegyiket külön-külön —, szeretném ellátni Bibliával, énekeskönyvvel, vallásos lapokkal, hitébresztő és hitmélyítő iratokkal, hogy .a kórházban elsősorban az evangéliom szóljon hozzájuk. A mai nehéz idők nem engedik meg, hogy akár Bibliákat, énekes-könyveket, vallásos lapokat és iratokat ingyen igényeljek a Jdadóktól, vagy a szerkesztőségektől. A mi kötelességünk, hogy a mi hitünk cselédeinek a leikével törődjünk. »Cselekedjetek jót mindenkivel, de kiváltképpen a mi hitünknek a cseledéivel.«. Egymás leikéért felelősek vagyunk! Arra leérem Lelkésztestvéreimet, hogy gyülekezetükben egv istentisztelet alkalmával hívják fel gyülekezetük tagjait arra, ha nehéz is, — tudom én, hogy anyagiakban mindannyian szűkölködünk és hasonló kéréssel már fordultunk a gyülekezetekhez —, önkéntes pénzbeli adományaikkal, ajándék Bibliákkal, ajándék énekeskönyvekkel, iratokkal, járuljanak hozzá kórházi lelkipásztori munkámhoz, híveink lelkigondozásához, leendő kórházi betegeink iratterjesztéséhez. Áldásos volna, ha a Bibliának, énekeskönyvnek, vallásos iratnak az ajándékozója írna is pár meleg szót, »Igét« az ajándékába. Az adományokat címemre (Székesfehérvár, Fery Oszkár utca 5. sz.) kérném küldeni. Isten megáldja Lelkésztestvérem fáradozását és a jószívű adakozókat. Lelkésztestvéri szeretettel Székesfehérvár, 1943 május 20. Bóna József ref. vallásoktatólelkész, az 516. likórház prot. táb. lelkésze. Pápai Református Főiskola Igazgatótanácsa pályázatot hirdet a ref. polgári leányiskolához 1943. szeptember 1-től kezdődő szolgálattal 2 helyettes tanári tanszékre, és egy helyettes segédtanítónő, internátusi nevelőnői állásra. Pályázhatnak a helyettes tanári tanszékekre magyar-német, természetrajz-vegytan szakos okleveles polgári iskolai tanárnők vagy tanárok, és a helyettes segédtanítónői, internátusi nevelőnői állásra Zeneművészeti Főiskolát végzett és tanári oklevéllel bíró szaktanárok. Folyamodványok a „Nagytiszteletü és Tekintetes Főiskolai Igazgatótanácshoz, Pápa“ intézendők, és június 15-ig a Pápai Ref. Polgári Leányiskola Igazgatóságához küldendők be. A megválasztott tanárok, illetve tanítónők javadalma az állami tanerők fizetésével egyenlő, és megfelelő működés esetén, a szükséges szolgálati idő eltelte után az előlépés is az államiakével egyezik. Okmányokkal igazolandó az életkor, vallás, családi állapot, magyar állampolgárság, végzett tanulmányok, egészségi állapot, tanári képesítés, esetleges tanári szolgálat, s a tanároknál a katonasághoz való viszony. Közszolgálatban nem álló tanerőknek a 7702 1939. M. E. sz. rendelet alapján igazolniok kell, hogy nem esnek a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939: VI. te. 1. és 5. §-ban meghatározott korlátozások alá. Pályázhatnak református, ill. protestáns vallású okleveles tanerők. Dad, Komárom vm. református egyháza lemondás folytán megüresedett 11. sz. tanítónői állásra pályázatot hirdet. Javadalom : lakás, kert, továbbá a mindenkori kezdőfizetés 200/0-.a. A többi államsegély. Pályázati határidő a Néptanítók Lapjában va’ó megjelenéstől számított 21 nap. Kötelessége: a rábízott osztályok tanítása, szükség esetén énekvezér helyettesítése és beímissziói tevékenység. Származási okmányokkal is felszerelt kérvények ^ Református Lelkipásztori Hivatalhoz. Dad küldendők. Állást szeptember 1-én kell elfoglalni. Pápa, 1943. főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Mároez ZoMá«