Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-05-30 / 22. szám
Ötvennegyedik évfolyam. 22. szám. Pápa, 1943 május 30 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ____________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.______________________________-------------------------------------------- FŐSZERKESZTŐ: GYŐRY ELEMÉR PÜSPÖK--------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA | FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL ÖISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK Az anyakönyvekről. Minden egyháznak féltve őrzött kincsei az anyakönyvek. Minél régebbiek, annál értékesebbek. Annyira megbecsülték őket a lelkipásztorok, hogy esztendőnkint legfeljebb egyszer-kétszer vették kézbe, hogy a forgatás és használat meg ne ártson nekik. Dehát tempóra mutantur! Jött az 1939. évi IV. tcikk s azóta alig múlik el nap, hogy valaki anyakönyvi kivonatot ne kérjen. S elő kell venni a régi könyveket, hogy megkeressük a megfelelő adatokat. Még csak néhány éves a törvény s máris nagyon meglátszik a használat azokon a 100-200 éves anyakönyveken. Gyakran mondjuk: az idő vasfoga megemészt mindent! S különösen megemészti a papirost. Az a régi papiros nem sokáig bírja a naponkénti forgatást. Nagyon hamar elkövetkezik az aV idő, midőn ezek a régi írások felmondják a szolgálatot s mit csinálnak akkor a lelkipásztorok? Honnan veszik elő azokat az adatokat, melyekre szükségük lesz azoknak, kik igazolni akarják származásukat ? Nagyon fontos tehát, hogy kellő időben történjen okos intézkedés az anyakönyvek megmentése érdekében. Arra nem számíthatunk, hogy a fenti törvényt belátható időn belül megváltoztatják s a kivonatot kérők száma csökkenni fog. Azt azonban megtehetik vezető egyházi férfiatok, hogy az állami hatóságoknál közbenjárjanak azért, hogy azoknak, kik kivonatokkal egyszer már igazolták leszármazásukat, adassék egy hatósági igazolvány, melyet sokszorosíttathatnak és közjegyzőileg hitelesíttethetnek avégett, hogy bármely ügyben kívántatik is meg tőlük keresztyén származásuk igazolása, ezzel az igazolvánnyal igazolhassák. Mondhatnák talán egyesek, kár volna a lelkipásztorokat elejteni attól a mellékjövedelemtől, mely őket az anyakönyvi kivonatok kiállításáért megilleti. Én azonban azt állítom, sokkal nagyobb kár lesz az, ha egyházaink elvesztik régi anyakönyveiket. Ha nem tudjuk is elérni, hogy az anyakönyveket őriző és gondozó lelkipásztor évente csak egyszer vegye elő azokat a régi anyakönyveket, tegyünk meg minden lehetőt annak érdekében, hogy minél kevesebbszer legyünk kénytelenek végigforgatni azokat a régi lapokat, hogy amint az elődök megbecsülték őket, úgy mi is becsülettel átadhassuk azokat az utánunk jövő nemzezedéknek. Szilassy Sándor. — Ravasz László új könyve. A Franklintársulat kiadásában legközelebb megjelenik dr. Ravasz László püspök úrnak „Korbán“ c. 2. kötetes munkája, melyre már most felhívjuk olvasóink figyelmét. Az egyetemes konvent szerdán reggel kezdte meg ezidei ülését, hogy az egyházkormányzat időszerű kérdéseiben állást foglaljon. Az összesen harmincnyolctagu testület élén ott voltak Ravasz László, Vásárhelyi János, Révész Imre, Enyedy Andor, Győry Elemér püspökök, a világi vezetők soraiban Balogh Jenő, Tasnády Nagy András, Teleki József gróf, Farkasfalvi Farkas Géza, Vay László báró, Teleki Arctur gróf, Bánffy Miklós és Bethlen György grófok s még számosán az egyházi és közélet ismert jelességei közül. Ravasz László dr. püspök, lelkészi elnök, bibliaolvasás után imában könyörgött áldást Istentől a reformátusok legmagasabb igazgatószervének munkájára. Balogh Jenő dr. főgondnok, világi elnök köszöntötte beszédében a konventen püspökként először megjelent Győry Elemért s az új kon ven ti tagokat. — Ma is hirdetnünk kell az Úr irgalmát, amellyel kegyelmesen lehetővé tette, hogy ebben az deletes időben az óriási méretű háború határainktól még távolmaradt és mi ma is békességben tanácskozhatunk. Több mint ezeréves történelmünkben nem mutatkozik mindig felmeneteles haladás, a nyugodt évtizedeket gyakran megszakítják a nemzeti katasztrófák súlyos korszakai. Meg kell köszönni tehát a Mindenhatónak, hogy a trianoni, Csonkamagyarország fokozatosan megnagyobbodott Magyarországgá növekedett De éppígy alázatos főhajtással nyugszunk meg abban, hogy a második világháború folyamán megpróbáltatások várhatnak reánk. Emlékezzünk kegyelettel a hősi* halottakra, ezek között is mindenekfelett vitéz nagybányai Horthy Istvánra, Magyarország kormányzóhelyettesére, aki saját elhatározásából hazánkért és nemzetünkért feláldozta ifjú életét. De gondolunk a többiekre is, akik, mint hosszú évszázadok óta oly sok magyar ifjú és férfiú, országunk védelmében1 hadba vonultak. Így folytatta ezután Balogh Jenő dr.: — Kívánjuk, hogy a hadiözvegyek, hadiárvák és rokkantak gondját nemzetünk minden tagja és hatóságaink s egyházunk nemcsak múló fellobbanással, hanem állandó kötelességérzéssel: évtizedeken át vegye föl és rój ja le számukra azt a hálaadót, amelylyel az állam is, az egyház is, a társadalom minden tagja is a háború áldozatainak tartozik! Több irányban ugyan, de még mindig nem hivatalos hatósági szervezet felállításával történt gondoskodás a háború áldozatai érdekében, hangsúlyozta az ősz államférfi-egyházvezér. Részemről nem-vagyok megnyugodva mindaddig, míg intézményesen nem történik meg ez a szervezés. Tovább óhajtok munkálkodni abból a célból, hogy a háború által sújtott minden család sorsának legyen állandó gondviselője s hogy az állam elsősorban vállalja a hadigondozás feladatának pénz
