Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1942-02-15 / 7. szám
Ötvenharmadik évfolyam. 7. szám. ' Pápa, 1942 február 15 .................................‘......................FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK-------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL ÓISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK A gimnáziumi vallástanítás. Fej es Sándor, volt kedves tanítványunk, akit a főiskolai igazgatótanács most választott meg a pápai ref. gimnáziumunkhoz h. vallástanárnak,, nemrégiben foglalkozott lapunk hasábjain ezzel a kérdéssel. Három szempontból tárgyalta a fontos kérdést: a faterv, a tankönyvek s a vallástanárok szempontjából. Legrészletesebben s valljuk be, legnagyobb bátorsággal szólt a tantervről. Hosszú hitoktatói működése alatt volt alkalma azt megismerni s jó és rossz oldalait megtapasztalni. Megállapítja, hogy revízióra szorul. Megáll apítáását én is elfogadom s mivel nem vagyok szakember, csak annyit vagyok bátor megjegyezni, hogy én a protestáns, közelebbről a ref. egyháztörténetet fenném a tanterv középpontjává. Rövidebben s már nagyobb óvatossággal beszél Fejes Sándor a tankönyv, kről, holott ezek is fontosak. Ebben a tekintetben a lehető legrosszabb az állapot! Megközelítőleg sincsenek jó tankönyveink. X tankönyv olyan a tanár kezében, mbit a szerszám a mesterember kezében. Jó szerszámmal kedvvel s félannvi .erővel dolgozik az ember. Va 11 ástanit ári ..tankönyveink neliezen érthetők, szinte megemeszthcteţlenek. Mintha egyenesen azzal a céllal készültek volna, hogy eíidegeníísélra tanulóikat a vallástól. Okvetlenül új tankönyvekre van szükség, éspedig minél előbb, ha azt akarjuk, hogy gimn. vallástanításunk eredményes legyen. Legrövidebben s legnagyobb tartózkodással szól Fejes Sándor magukról a vallástanárokról. Bizonyára azért, mivelhogy ő is közéjük tartozik. Az egész vallástanításban a vallástanár a legfontosabb! Régi igazság, hogy az iskola a tanáV s a jó iskola a jó tanár: a vallástanítás a jó vallástanár. Minden tanárral nagy követelményekkel lépek föl főleg emberi kiválóság és tudás tekintetében. Ha vallástanárról van szó,, ezek a követelmények még fokozódnak. Amennyire emberileg lehet, a vallástanárnak tökéletesnek kell lennie, hogy a saját életévei is neveljen. Sokat kell tudnia, mert csak az adhat tanítvány,ainak, akinek van miből adnia. Mindenek felett pedig igazi apostolnak kell lennie s olyan erős, rendíthetetlen hittel kell bírnia, hogy ha sor kerülne rá, még a gályától sem szabad visszariadnia. Megoldandó lenne a vallástanárképzés ügye is, mert ilyenről jelenleg nem beszélhetünk, mivel nincs. Aki elvégzi a theologiát s leteszi a vallástanári vizsgát, vallástanár lehet, holott a vallástanítás pedagógiájával sohasem foglalkozott. Szerény nézetem szerint a vallástanári Vizsgák ügye is rendezésre szorulna. A mostani gyakorlat szerint a theologiai akadémiák, illetőleg a debreceni lelkészképző intézet székhelyén felváltva tartják a vallástanári vizsgákat. Ahány ház, annyi szokás! Sokkal célravezetőbb lenne, ha a theologiai akadémiák, illetőleg a debreceni lelkészképző intézet tanári karaiból alakítanának egy Országos Ref. Vailástanárvizsgáló Bizottságot Budapest székhellyel. Ezzel biztosi- , tanánk a vizsgálat magas színvonalát. Azonban minden tudásnál fontosabb a lélek s megismétlem, amit fentebb mondtam, hogy a vallástanárnak igazi apostolnak, rendíthetetlen hitűnek kell lennie kivált Pápán, ahol olyan példák állanak előtte, mint Séllyei István s Kocsi Csergő Bálint. Koszorújuk még érintetlen! Azért kell küzdenie a most megválasztott vallástanárnak! Faragó János ref. középiskolai felügyelő. „A liberális szellem a református egyházban.“* (Folyt, és vége.) »M.i a vallás?« — ez az a gyökérprobléma, a mi magyar liberálisainkat csatarendbe állítja. Mintha csak Schleiermachert vagy Schweizert hallanánk Ballagi és a nagyenyedi modernek — Kovács Ödön ds Albert — meghatározásán át: A vallás lényegünkhöz tartozó őseredeti ösztön, eredeti tehetség stb. Mint ahogyan az történni szokott, az epigonok ezúttal is túllicitálták a mestereket, mert végső bizonyságaikat végképpen az isteni távlatokba eljutó emberből és embertől vették. »Az igazulásnak közvetlen szerző oka — írja pl. Ballagi — nem a Krisztus érdeme, hanem az embernek Isten kegyelme által eszközölt saját erkölcsi tette: a hit.« S mivel a hit az emberi tapasztalat tárgya, ezt »a jelenséget köteles a tudomány is vizsgálni«. A teológia viszont csak akkor tarthat igényt a tudomány névre, ha mint vallástudományt fogjuk fel, vezeti tovább a gondolatot Kovács Ödön. Ez a teológia természetesen nem ismer és ismerhet kész, objektív igazságokat: »Örök igazság nincs, az igazság a történetbe tartozik és az idő szerint változik«. Helyesen látja Márkus Jenő, hogy ez a kor »nem Krisztushoz idomífiii a fejjödéseszmét, hanem Krisztust alakítja a fejlödésKsZme szerint«. Liberális teológusaink abban a meggyőződésben ringatták magukat, hogy a reformáció legnagyobb tette az volt, hogy az embert yisszaadta önmagának, hogy urává tette hitének, és * Világnézeti tájékozódás Márkus Jenő disszertációja nyomán lum i ITfnTTT T l>n AfUTIOínií 1TQ Tip ^ " Főt. és mélt. Medgyasszay Vince püspök úrnak AAÂ1 M AJaAA A Dl Helyben. ÍVATALOS KÖZLÖNYE
