Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1942-02-15 / 7. szám
28. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1942. feljogosította önmaga szellemi erőinek kiélésére. Hogy a liberális keresztyénség a kor világnézetének., eszmeáramlatának hatására megtagadta a hitvallásokat, mint letűnt korok és emberek hitének összegeződését^ az már velejárt elméleti következetességével. A reformátori teológia Isten és a világ közé meghúzta az egyetlen lehetséges határvonafat: az élő, személyes Isten szuverén és úr, az ember — teremtmény. Hazai teológusaink ezt a distanciát nem látták; Istennel, mint egy immanens eszmei lénnyel, természeti erővel osztottak és szoroztak, persze, némi keresztyén mázzal megkent panteista-monista alapon, de mindig a szent humanitás határain belül. Liberálisaink annyira komolyan vették a német eszményképek gondolatvezetését, hogy a kijelentés náluk sem lehetett más. mint felfokozott, kidesztillált humánum; a Szentlélek Istennek bennünk működő szelleme^ egy ápriori adottság. Az élő, személyes Krisztushoz vaimi kevés közük, őket csak »a Jézus lelkében élt vallásos elv érdekli«. A maga ürességében a Ballagi-Filó »feltámadási vitáéban mutatta meg magát a liberálizmus, amikor Krisztus feltámadását és csodáit, mint a misztifikációk ködös, természeti törvényekkel ellen nem őrizhető jelenségeit, elvetették. Gyakorlati téren sem volt vigasztalóbb a helyzet. Örök bűne a XIX. század második felében .élt prot. vezetőinknek, hogy engedték az ultramontanizmus térhódítását olyan korban és közhangulatban, amikor az a bizonyos Nagy Lehetőség csak úgy kínálta magát a kézbe s amikor az idő is nekünk dolgozott. A kor liberális teológiájáról alkotott képünk nem volna élethü, ha az árnyjáték mellé néhány vigasztaló fénvpásztát is nem vetítenénk. Nem szabad ugyanis elhallgatnunk, hogy a liberálisok harcaiban elevenség, hév volt, kíméletlen őszinteség, tiszteletreméltó inazságszeretet. Mündig a hivatalos egyház volt a védekező és a liberális front a támadó, ami azt jelenti, hogy a liberálisok tudatosan éltek abban a korban, amelyikben éltak s az idő által feladott kérdéseket a kérdezés pillanatában meghallották. S ne felejtsük, hogy sokat és súlyosan írtak ilyen kérdésekről is, hogv: a lelkésznek ne a mellékfoglalkozása legyen a hivatása, és hogy higyje is, amit hirdet! Ami már most Márkus könyvével kapcsolatos észrevételeimet illeti, íme: 1. Márkus Jenő a ljberáljs teológiára való hatás szempontjából csak Hegel filozófiáját emeli ki, holott Kant A gyakorlati ész kritikája és a Vallás a tiszta ész határai között c. munkáinak magyar talajba való felszívódása nélkül érthetetlen az unió-harcokban oly tevékeny Vámosi Pap István specifikusán liberális magatartása. Kant különben is már jóval Hegel előtt hirdette azt az idealista gondolatot, hogy a vallást benső énünkből közvetlen percepció és intuíció útján kell leszármaztatni; hogy a kanti »'erkölcsi törvényinek éppen erre a korra jellemző kenetes lecsapódásáról ne is beszéljünk. 2. A liberálizmus, mint szellemi mozgalom, hazánkban is - akárcsak külföldön — elsősorban világi írók munkásságának eredménve. Nem ártott volna az egyetemes magyar szellembe beleágyazni a problémát, bemutatva világi előfutárjait, a preromantikus szentimentalistákat és a századeleji reformereket. 3. Márkus könvvének címe: A liberális szellem a református egyházban, többet mond, mint amennyit tényleg ád. Márkus ugyanis csak a XIX. sz. második felének liberálizmusával foglalkozik. Szívesen vettük volna, ha a sorompót nem zárta volna le olyan szigorúan a 90-es évekkel,. hanem továbbnyomozta volna a XIX. századi leberális teológia szálainak a XX. századba való beleszövődését; ha csak vázlatosan is, de megmutathatta volna, hogy a háború előtti vagy akár a mai teológiát menynyiben befolyásolta az általa elemezett liberálizmus. Ezektől, a végeredményében részletkérdésektől eltekintve, Márkus Jenő disszertációját nagyon alapos, elmélyedésről tanúskodó munkának kell minősítenünk, s nem szabványos vállveregetés az, ha azt mondjuk, hogy teológiai irodalmunknak komoly nyeresége. Trombitás Dezső. A házasság a Szentírás fényében címen tartott országos értekezletet Budapesten a Kálvin János Társaság. Az előadásokról a Magyar Értesítő részletes tudósítást közölt. Az utolsó előadást Ravasz László püspök tartotta, aki többek között a következőket mondotta: A férfinak és nőnek találkozása a családban nem múló pillanatig tart csupán, vagyis addig, amíg létrejön az új nemzedék. A család a teremtés rendjéhez tartozik: az ember éppen azért, mert Isten képét gondozza és plántálja tovább, a gyermek megszületésekor nem szakadhat el párjától, sőt éppen ez az Isten-kép kívánja meg a legteljesebb kapcsolatot, kölcsönös felelősséget és együttműködést. A gyermeket fel kell .nevelni, tehát az új nemzedéket bele kell illeszteni egy történelmi folyamatba, át kell adni neki a múlt minden kincsét, ezért a férfi és a nő együttélésének csak kezdeti feladat az úi élet létrehozása: a család egy életre szóló következménye annak a ténynek, hogy egy férfi és egy nő találkozott.. Mindazok, akik társukat nem kapták meg, egy összehasonlíthatatlan légköri nyomás súlya alatt, sorvadnak el. Egyenesen fenyegető-halálos a társtalan és segítségnélküli élet. Mert a segítőtárs fogalmának lényege az, hogy alkalmat ad társának: benne is kifejlődhessenek alvó tehetségek, lényének elrejtett vonásai. S egyik éppen azzal, ami ő maga, tesz különös és felbecsülhetetlen szolgálatot a másiknak. Egy férfi igazán férfi jellemmé, azaz bátorrá, lovagiassá. hősiessé, gyöngéddé,, nehéz munkát vállalóvá akkor lesz, ha társa és családja van. S egy nő igazán nővé, azaz vidám, alázatos, gyöngéd gondolkozóvá, ihletővé, a fészek rendezőjévé s a közösen meghódított életterületen renddé, tisztasággá és a javak megőrzőjévé akkor válik, ha megtalálta társát és házastársi szövetséget kötött. Meg lehet fordítani is az igazságot: mihelyt egy nő férfias, vagy egy férfi nőies, mihelyt a férfi az asszony munkáját veszi át és az asszony a férfit akarja pótolni, — a család belső egyensúlya megromlik, mind a két egyéniség .elferdül, torzzá, szánalmassá válik... Nem kicsiny dolgot ígért Isten, amikor azt mondotta, hogy segítőtársat szerez az asszonyban az embernek. Maga a bibliai történet elmondja, hogy az ember az egész teremtett mindenségben seholsem találja meg párját, társát^ a barátját, csak a másik lényben. Hiába van millió csillag, teméntelen őserdő, hegyek és tengerek, bogarak és ragadozóállatokv angyalok és szellemek, az embernek barátja nincs, amíg eléje nem áll a másik ember... Férfi és nő között a házasságban fejlődik ki a legtökéletesebb testi és lelki életegység. Sőt a kialudt szerelmi élet után is lehet férjnek és feleségnek olyan tökéletes lelki-testi életegysége, amely mellett gondolataikat, sőt külső megtestesülésüket tökéletes egységben lévőnek tudják. Viszont: sehol a világon a bűn olyan szörnyű pusztítást
