Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1942-11-01 / 44. szám
220. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1942. útján és kimerítő anyagihelyzetismertetéssel ellátott javaslata alapján felterjesztett kérelmeket fogok érdemi elbírálás alá venni. A végleges helyi javadalom megállapításánál ä késedelmes felterjesztésért az^ iskolai ennntartók anyagi felelősségét meg fogom állapítani és a helyi javadalom visszamenő hatállyal történő, esetleges felemelésével előálló térítményt elengedni nem lesz módomban. Végül felhívom tek. közig. Bizottságot, közölje az iskolafenntartókkal, hogy a jövőben az állásszervezéshez történő hozzájárulásommal egyidejűleg óhajtom a helyi javadalmat Is véglegesen megállapítani, miért is az ily irányú kérelmek már a Jelen rendelkezésemben felsorolt valamennyi hattal felszerelendők.« Pápán, 1942. évi október hó 28-án. 4518/1942. szám. Tudomásul vétel és megfelelő alkalmzkodás céljából közlöm a in. kir. honvédelmi miniszter úrnak 60.203/1942. Elnöki oszt. számú következő átiratát: »Felkérem Főtiszteletességedet, hogy a joghatósága alá tartozó s a tartalékos tábori Lelkészi tanfolyamra, valamint az azt követő két szolgálati gyakorlatra behívandó papi kedvezményre jogosultjai,számára papi kedvezményi jogosultságuk fennállásának bizonyítása végett a tanfolyam, illetőleg a szolgálati gyakorlat megkezdése előtt közvetlenül^ vagy legalább két héttel előtte keltezett egyházhatósági bizonyítványt 'szolgáltasson ki, s egyben utasítsa kedvezményeseit, hogy ezt az igényjogosultsági bizonyítványt a tanfolyamra, illetőleg a szolgálati gyakorlatra való bevonulásuk alkalmával az illetékes katonai parancsnokság ellőtt nyírtassak be.« Pápán, 1942. évi október hó 28-án. 4614/1942. szám. Budapest székesfőváros polgármestere 390.072/ 1942. IV. ü. o. szám alatt az iránt intézett hozzám megkeresést, miszerint állapíttassam meg és közöljem vele,, hogy a Budapesten, 1896. évi április hó 7-én született Leitner István (szülei: Leitner Henrik és Fischer Ilona) 1918. évi július hó 3. és 1929. évi július hó 10-e között a református vallásra a dunántúli egyházkerület területén áttért-e? Felkérem a Nagytiszteletű Lelkipásztor Urakat, hogy amennyiben az áttérés és keresztelés gyülekezetükben tö'ténUsziveskedjenek a keresztlevelet bélyeg- és díjmentesen kiállítani s hivatalomhoz beküldeni. Pápán, 1942. évi október hó 28-án. 4620,1942. szám. Körlevél a belsősomogyi egyházm. iskolaszék! elnök uraihoz. Somogyvármegye kir. tanfelügyelőié folyó évi október hó 1-én Kaposváron kelt körlevelét intézett az iskolaszéki elnök urakhoz azért, hogy a felügyeletük alatt álló elemi iskolákban adjanak engedélyt a tanítói karúnak az Ifjúsági Vöröskeresztcsoport megszervezésére s a megalakult Ifj. Vöröskereszt csoportokat részesítsék meleg, jóindulatú támogatásban. Mindnyájan ismerjük a Magyar Vöröskereszt békében is, de különösen a mai háborús megpróbáltatások idején kifejtett nagyértékűi áldásos munkáját. Az Ifi. Vöröskereszt csoport maga is résztvehet ezen nemzetmentő, jövőt bjztosító szép munkában, de buzgó, lelkes tagokat nevel a Magyar Vöröskeresztnek is. A kir. tanfelügyelő úr kéréséhez, kívánalmához a magam részéről is a legszívesebb készséggel hozzájárül(ok, s az Ifj. Vöröskereszt csoport ügyének buzgó, lelkes felkarolását kérem. Pápán, 1942. évi október hó 28-án. 4644/1942. szám. Körlevél a felvidéki ref. elemi népiskolák iskolaszéki elnök uraihoz. A komáromi tankerületi kir. főigazgató úr 1180/ 1942—43. számú átiratában arról értesít.Ji&gy a felvidéki kir. főigazgatók dr. Sziklai Ferenc szerkesztésében »Felvidéki Nevelő« címen közös tanügyi folyóiratot adnak ki. A folyóirat az általános pedagógiai és didaktikai elvek1 időszerű fejlesztésén és ezeknek az életre alkalmazásán felül azokat a különleges szempontokat akarja felszínen tartani és megvilágítani, melyek a felszabadult területnek 20—23 éves megszállása folvtán bekövetkezett más és más iránvú fejlődéséből természetszerűleg származtak. A folyóirat előfizetési ára a legalább 5 tanerős elemi népiskolák részére évi 12, kisebb népiskolák részére évi 6 pengő-Felhívom az érdekelt iskolaszékek elnök urait, hassanak oda, hogy ez a »Felvidéki Nevelő«, mely Öt tankerület hivatalos lapja lesz, egyetlen református iskolánkból se hiányozzék. Pápán, 1942. évi október hó 28-án. Medgyasszay Vince püspök. A veszprémi ref. egyházmegye esperesi hivatalától. 1345/1942. szám. Felhívás. A magyarországi református egyház püspöki karának 8839/1942. számú körlevele értelmében a lelkészi özvegyek és árvák segélyezésére gyűjtött összegeket a Nagytiszteletü Lelkipásztor Urak legkésőbb folyó évi december 1-ig Pap K. Ödön lelkészi nyugdíjpénztárnok úrhoz (Csór, Fejér megye) szíveskedjenek beküldeni. Alsóörs, 1942 október 27-én. 1346/1942. szám. Meghívó A veszprémi református egyházmegye lelkészi kara folyó évi november 10-én d. e. 10 órakor Veszprémben a ref. egyházközség kis tanácstermében bizalmas értekezletet tart. Alsóörs, 1942 október 27-én. Szűcs József ___________ esperes. A körmendi református iskolaszék e lap 40. számában, tanítói állására meghirdetett pályázatát november 15-ig meghosszabbítja azzal, hogy a kántori teendőket külön is díjazza, mely lehet természetbeni, vagy készpénz. Polgárdi ref. egyház presbitériuma pályázatot hirdet a lemondás következtében megüresedett II. sz. tanítónői állásra. Határidő 21 nap. A hirdetés teljes szövege a Néptanítók Lapja november 1-én megjelent számában olvasható. Pápa, 1942. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető : Nánlk Pál.