Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1942-10-25 / 43. szám
1942. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 209. oldal. helyezés a megfelelő, akkor a hatóságoktól kérhető lesz az új hadigondozási törvényben bizonyára felemelendő segély: az úgynevezett „hadiárvajáradék“. Erre nézve nyomatékosan hangsúlyoznom kell, hogy az 1933. évi VII. törvénycikkben megállapított hadiárvajáradékot már a törvény tárgyalásakor sem tartottam kielégítőnek s ennek felsőházi felszólalásomban nagyon élesen kifejezést is.adtam, most pedig a drágaság növekedésével azt egyáltalában nem vélem megfelelőnek. Arra a kivételes esetre, ha a családban való elhelyezés nem vihető keresztül, vagy nem nyújt megnyugtató biztosítékot, törekedni kell a gyermeknek vagy fiatalkorú hadiárvának a veszélyeztető környezetből való kiemelésére és más környezetbe való, megfelelő elhelyezésére. E tárgyban elismeréssel állapítom meg, hogy az Országos Református Szeretetszövetség apostoli buzgóságú igazgatójának, dr. Kiss Ferenc tanár úrnak helyes intézkedése alapján már több szeretetházát felajánlotta hadiárvák elhelyezésére, továbbá, hogy egyházkerületünkben az őrei egyházközségnek megható és példát mutató áldozatkészsége következtében Órában, valamint értesülésem szerint Balatonfökajáron is hadiárvák lesznek elhelyezhetők, végül, hogy a Protestáns Patronázs Egyesület — amint elnökétől, Lázár Andor dr. egyházkerületi tanácsbíró úrtól hallottam — éppen a nevezett tanácsbíró úr rendkívüli buzgalma és irányítása következtében munkálkodó, Dunaalmáson 1914 óta fennálló hadiárvaházát ismét felajánlotta egyik minisztériumnak. Sajnos, lesznek kivételesen esetek arra nézve is, hogy az elhagyatott vagy romlás veszélyének kitett hadiárva ügyében 'hatóságokhoz kell majd fordulni. Minthogy az utóbbi években ezeket a kérdéseket más időszerű problémák nagyon háttérbe szorították, szíves emlékezetükbe kell hoznom, hogy az árvaszékek mellett 1908, illetve 1913 óta, tehát évtizedektől fogva a fiatalkorúak felügyelő hatóságai, illetőleg bíróságai hivatottak arra, hogy a megfelelő tényállás megállapítása után az elhagyatott, vagy éppen veszélybe jutott hadiárva javára intézkedjenek. Az újabb iránynak az a helyes törekvése, hogy a felesleges és ártalmas szabadságvesztés-büntetést, amelyet évszázadokon át a fiatalkorúak ellen is kizárólagos intézkedés gyanánt kiszabtak, lehetőleg mellőzzék s ahelyett megkiséreljék a lelkiélet átalakítását, — ami éppen a lelkipásztorok és tanítók nagy birodalmába tartozik — valamint a fiatalkorúak akaratának helyes nevelését. Ettől az illető hadiárvának állandó foglalkoztatását és minél gondosabb, lehetőleg meg nem szakított felügyelet alatt tartását várhatjuk, amire sok esetben szükség is lesz. Ez a feladatkör amennyire keresztyéni és emberbaráti, annyira egyúttal nemzetünk jól felfogott értelmi, erkölcsi és gazdasági haladásának ügyét is szolgálja. Jól tudom, hogy minden elhagyott gyermeknek kifogástalan gondozása mai viszonyaink között megvalósíthatatlan eszmény, amelyre csak törekedhetünk, de amelyet gyarló emberi eszközökkel mindenkor elérni nem bírunk. Hangsúlyozom azonban azt is, hogy rá kell lépni a törekvésnek erre az útjára is, mert még ha mindazt, amit elérni óhajtanánk, nem érhettük is el, ennek a nemes célnak a megközelítésére mindent megtenni emberszeretet parancsolta kötelességünk. A hadbavonultak itthagyott családtagjai a hatályban lévő jogszabályok értelmében államsegélyt kapnak. Ezenfelül azonban, amint ezt nemrég egyik kiváló jogtudós kifejtette, a harctéren lévő vitéz katonáinkat magánjogaiknak fokozott védelmében kell részesíteni és gondoskodni kell itthon maradt családjuk jogos érdekeinek oltalmáról is. Ez természetesen elsősorban a törvényhozás és a hatóságok feladata. Az első világháború alatt gróf Tisza István miniszterelnök terjedelmes emlékiratot dolgozott ki és Országos Gondozási Hivatalt szervezett az egész hadigondozási ügy ellátására. Ezt a munkálatát közölte a Magyar Tudományos Akadémiának Tisza István öszszes munkáit tártál mazó kiadványa; (Levelek V. kötet 147—161. lap). Ilyen egybefüggő, részletes szabályozásra a második világháború alatt is szükség van és annak megtörténtét mint az országgyűlés tagja, tőlem telhetöleg sürgetni óhajtanám. Addig is, amíg ez megtörténhetik, a lelkipásztor és tanító uraknak és erre hivatott presbitertársaimnak is hivatása (mint halhatlan főgondnokelődöm magát kifejezte), honvédeink itthonhagyott családtagjainak „lellkigondozása, irányítása, buzdítása és életkedvüknek, valamint a jobb jövendőbe vetett reményüknek fenntartása.“ A hadigondozással kapcsolatban fel kell említenem theologiai oktatásunknak nemrég az egyházi sajtó utján ismételten tárgyalt egyke kérdését. A magyar miniszterelnökségnek egyik jeles hivatalnoka egyházi lapban azt az óhaját fejezte ki, hogy a theologiai akadémiákon szervezzük meg a „szociálpolitika“ tanszéket. Ehhez a kérdéshez később Főiskolánknak kiváló tanára, dr. Trócsányi Dezső ur hozzászólt. Ezért kötelességem e tárgyban álláspontomat röviden jelezni. Bizonyára kívánatos, hogy theologusaink társadalompolitikai ismeretekhez jussanak, de még inkább szükséges, hogy gyakorlati társadalompolitikai munkában megfelelő előkészítés után állandóan részt vegyenek. Evégből azonban nem szükséges új tanszék szervezése. Theologiai oktatásunknak korábbi szabályozása alkalmával egyetemes konventiink gróf Tisza István indítványára megállapította (Jegyzőkönyv 1910. évfolyam 94—97. lap), hogy a „cura pastoralis“, valamint a „belmisszió“ mind a négy évfolyam kötelező tárgyai közé felveendő éspedig ismertetni kell a „lelkészi tevékenység ez ágazatának célját, feladatait, teendőit és egyúttal mindazokat az egyházi és társadalmi mozgalmakat, munkákat és intézményeket, amelyek hazánkban és a külföldön a hívek lelkigondozása, valláserkölcsi nevelése, a szegények, betegek, árvák, elhagyatottak, erkölcsi züllésnek indultak gondozása révén kifejlődtek11. A theologiai akadémia II., III. és IV. évfolyamán hetenként egy délután és egy este olyan gyakorlati munkára fordítandó, amely a theologusokat bevezesse az előbb elsorolt lelkészi és egyháztársadalmi tevékenység egész mezejébe. Főtiszteletű Közgyűlés ! Ez az igazán gyakorlati társadalompolitika, amelyet elő lehet készíteni jó tankönyv megírásával, de amelyet főleg a kiváló tanár megfelelő oktatással érhet el, amely más (nem hadigondozási) vonatkozásban természetesen az 1940: XXIII, törvénycikkel szabályozott Nép- és Családvédelmi Alap tárgyalását és az Országos Szociális Felügyelőségnek a minden egyes lelkipásztor úrhoz tavaly megküldött munkaprogram alapján való ismertetését szintén magában foglalja.1 Theologiai főiskolánknak új tanulmányi szabályzata (17. és 18. §§.), amint ezt egyetemes konventünk folyó évi ülésén (Jkv. 319—321. lap) megállapította, 1 Az 1911. évi theologiai tanulmányi és vizsgarend végleges szövegét az 1911. évi konventi jegyzőkönyv Q-melléklete 572—573. lapjain közölte.
