Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1942-10-25 / 43. szám
208. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1942. A magyar nemzet színe-java felismerte azt, hogy ezekért a minden földi dolognál becsesebb erkölcsi értékekért a legsúlyosabb áldozatokat is meg kell hozni, és hogy ez áldozatokban halált megvető bátorsággal a magyar fajtának a feladata példaadással előljárni mások előtt is. Kormányzóhelyettesünk, vitéz nagybányai Horthy István, nem véve figyelembe magas közjogi méltóságát és nem gondolva arra a mentességre, amely öt más közéleti tennivalók miatt megillette volna, bátor elhatározással és hazafias áldozatkészséggel hónapok előtt jelentkezett tényleges katonai szolgálatra és az egyéniségét jellemző szigorú kötelességteljesítéssel, valamint felül nem múlható bajtársi együttérzéssel az első arcvonalban önként teljesítette honvédelmi kötelességét. Ez a hősi elhatározás és a lelkiismeretes katonai kötelességteljesítés, amellyel nemzete és oly nagy erkölcsi javak védelmében hosszabb időn át többízben kockára tette és végül hazájáért áldozta fiatal életét, — ragyogó példaadás, mely ott fog világítani évszázadok múlva is és lelkesítő elhatározásra indít késő utódokat, akiknek hazájuk védelmében szintén vállalniok kell majd a legsúlyosabb veszedelmeket is. Vitéz nagybányai Horthy István kormányzóhelyettesnek hősi halála és áldozatának dicső emléke késő évszázadok múlva is részesüljön megérdemlett méltó kegyeletben és országgyűlésünk határozatán felül a hivatott történetírók örökítsék azt meg történetünk évkönyveiben is. Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés! Napjainkban több jelentős kérdés, amely eddig méltán ismételve foglalkoztatott bennünket, egyelőre háttérbe szorult. Ez a körülmény és az idő hiánya mentse ki, hogy azokra ma ki nem terjeszkedem. Előtérben áll: a családvédelem és a hadigondozás. Az az igazság, hogy lelkipásztorainknak nemes munkájukat napjainkban elsősorban a családvédelemre és családok gondozására kell fordítaniok, a világháború következtében még fokozottabban érvényesül. A hadigondozási kérdések a m. kir. honvédelmi miniszter úrnak egyházunkhoz intézett hivatalos megkeresése alapján is éppen ezekben a napokban különösén időszerűek. Egyetemes konventünk elnökségi tanácsa már folyó év szeptember havában kijelölte a közgyűlésünket követő vasárnapot, október 25-ét hadigondozási vasárnapul. A körlevél, amelyet dr. Ravasz László és dr. Révész Imre püspök urak fáradozásának köszönhetünk, s amelyet az egyetemes konvent elnöksége a püspök urak pásztorlevelével együtt folyó hó 13-án már minden egyházközségünkhöz szétküldött, tárgyalja a lelkipásztor uraknak e téren végzendő tennivalóit. Ez a körlevél rendeltetésénél fogva általánosságban mozog, de részemről törekedni fogok arra, hogy ref. egyházunk közreműködésével mielőbb kerüljön ki a sajtó alól olyan kiadvány is, amely a hadigondozás ügyét, nagy nemzeti adósságunkat részletesen tárgyalja. Ennek előfeltétele azonban az, hogy a tisztelt kormány több kérdést még szabályozzon, különösen egyes gondozó hatóságokat megjelöljön és azok jogkörét megállapítsa. Addig is meg vagyok győződve arról, hogy lelkipásztoraink kiválóan fogják betölteni azt a magasztos hivatást, amely a hadbavonultaknak pásztori gondozása, továbbá a harctérről hazatérő derék sebesült honvédeinknek, valamint a hadbavonulók családtagjainak gondozása körül reájuk hárul és vezetőszerepet fognak vállalni a katonai hatóságok által már megszervezett úgynevezett Bajtársi Szolgálat munkájának támogatásában is. Biztosra veszem azt is, hogy a templomba já(ró hittestvéreim kegyelettel és megértéssel hallgatják és megszívlelik a püspök uraknak azt a pásztorlevelét, amelyet jövő vasárnap a szószékről fognak előttük felolvasni. Minthogy a második világháború következtében is fokozottan nőtt a nép- és családvédelem, valamint a népesedési politika, a közegészségügyi és a helyes közellátási kérdések jelentősége: a hadigondozás széleskörű kérdései közül ma a hadiárvák ügyét óhajtom kiemelni. Nem kételkedem abban, hogy elsősorban a presbitertársaim, de általában minden melegebb érzésű egyháztag kiváló gondot szentel majd a községében található hadiárvák gondozásba vételének, hisz’ rájuk elsősorban áll a mi Urunk Jézus Krisztus mondása: „Aki egy ilyen gyermeknek gondját felveszi az én nevemben, nekem veszi fel gondomat.“ (Máté XVIII: 5. v.) Az esetek túlnyomó nagy többségében bizonyára megfelelő lesz az, ha az egyházközségekben élő és állandóan nyilvántartott hadiárvák eltartása, szükséges gondozása, esetleg ápolása, nevelése és taníttatása terén akár a családjukban erre alkalmas egyén, akár — ha ilyen nem akadna —, a kirendelendő pártfogó vagy gondozó a megfelelő intézkedéseket megteszi. Régóta várom, hogy a tisztelt kormánytól egyházunk is tüzetes tájékoztatást fog kapni a második világháború alatt gondozandó hadiárvákra nézve eddig tett és tervbevett intézkedésekről és amennyiben alkalom és különösen felsőházi hatáskörömben erre mód kínálkozik, mindent inegkisérlek majd arra, hogy ezt az értesítést mielőbb megkaphassuk és annak alapján egyházi hatóságainkat és az egyházi tisztviselőket és szolgákat, akik között ebben az ügyben magamat az elsők közé tartozónak érzem, megfelelően értesíthessük. Míg azonban az esetek többségében elég lesz a keresztyén szeretettől vezetett gondozás, — ebben a néhány mondatban, amelyre ma idő van, felkérni óhajtom a főtiszteletü Közgyűlés alkotótagjainak és a közgyűlési nyomtatványok alapján egyházkerületünk más tagjainak szíves figyelmét arra is, hogy a hadiárvák védelmének, illetőleg gondozásának ügye, mint általában a fiatalkoruakra vonatkozó feladatok, nemcsak jelentősek, de bonyolultak is. Bonyolultak azért is, mert világszerte több országban megállapították, hogy a háborúk alatt a gyermekeket és ezek közt- a hadiárvákat is főleg a felügyelet meglazulása vagy hiánya miatt — az elhagyatottság különböző veszedelmei fenyegetik. E veszélyekkel szemben kétségtelenül első helyen áll a megelőzés jelentősége. Azért is kell a hadiárvát mielőbb, amennyiben családi viszonyai következtében sürgős, napokon belül gondozásba venni, mert e téren éppen a fiatalkoruaknak mai koraérett magatartása mellett a gondozatlanságból könnyen előállhat az erkölcsi romlás veszedelme, vagy bűncselekmény elkövetésének lehetősége. A kriminológia tételei mellett régóta kétségtelen az, hogy nem lehet kiindulni abból az általánosságból : vannak jó és vannak rakoncátlan gyermekek, vagy fiatalkorúak. A hadiárvákkal való elbánásnál is nagyon jelentős a megfelelő osztályozás és ennek keretén belül az egyéni elbánás alapgondolata. Amenynyiben kivételes esetekben a gyermek vagy fiatalkorú környezete veszedelmes, vagy nem megfelelő, akkor ismétlem kivételesen nem lehet megelégedni a családi gondozással, amely pedig — bizton reményiem — az esetek túlnyomó nagy többségében a legmegfelelőbb, legtermészetesebb és célszerű módozat lesz. Ha az édesanyánál meghagyás, vagy ha az anya is elhalt, ugyanannak a családnak más tagjánál, pl. nagyszülőknél el
