Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1942-07-26 / 30. szám

138. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1942 látta el Gáti Samu oki. ref, lelkész. Megnyitó-beszédet mondott dr. Sebestyén László főorvos, záróbeszédet pedig Bolla Ferenc, a gyülekezet lelkipásztora. F. hó 19-én, vasárnap ugyanezzel a műsorral Balatonalmádin volt hangverseny, melyen közreműködött még Hajdú Anna hangversenyénekesnő is. Az előadók és a szereplő művészek a műértő és hálás közönség előtt igazán mű­vészi teljesítményt nyújtottak, mely bizonyára sokáig emlékezetes lesz mind a hallgatóság, mind a hangver­senyt rendező, nemrég megalakult, fiatal egyházközség életében. — Szeretetcsomag katonáink részére. A pápai ref. lelkészt hivatal a harctéren küzdő 34/11. zlj. pa­rancsnokság címére újabb szeretetcsomagot küldött, melyben tizezeregyszáz cigaretta, több szivar, zsoltár, biblia és vallásos folyóirat volt. A cigarettákat a ref. Leányegylet tagjai töltötték. — Amerikai magyar lelkipásztor könyve. Színes megrendítő vallomások, beszédek, naplórészletek jelentek meg az itthoni és amerikai magyarok élményei­ről, az elmúlt huszonöt esztendő megrázkódtatásairól: Huszonöt esztendő címmel. A szerző a clevelandi első egyház lelkipásztora : Dr. Hercegh József. Szeptemberben ünnepelte ez a gyülekezet fennállásának ötvenedik évfor­dulóját. Az egész amerikai magyarság legrégibb egyháza. Benne mint tükörben megismerhető az egész amerikai magyarság élete. A közel négyszáz oldalas könyv ára portóval 8-50 P. Megrendelhető a Sylvester könyv­osztályánál, Budapest, XIV., Hermina-ut 51. Csekkszámla száma 58.727. — Figyelmeztetés S Szűkösen termett, s féltékenyen őrzendő kenyerünket, de minden más javainkat is, hir­telen támadt lángnyelvek pillanatok aladt megsemmisít­hetik. Vegyük eszünkbe ennek súlyos következményeit, s figyelmeztessünk rá másokat is, és pedig azzal, hogy a reformátusokat tűzkár elleni, de másféle biztosításaikat is, a Konvent, az egyházkerületek, az ORLE, az ORJO- val kapcsolatosan lévő Gazdák Biztosító Szövetkezeténél eszközöljék, mert ezáltal egyházi céljainkat előmozdítják, (ORJÓ) O HIVATALOS RÉSZ pi A veszprémi ref. egyházmegye elnökségétől. 983/1942. szám. Meghívó. A veszprémi ref. egyházmegye f. évi rendes köz­gyűlését és ezzel kapcsolatos egyéb üléseit Veszprém­ben az egyházmegyei és gyülekezeti nagy tanácsterem­ben az alábbi sorrendben tartja: Augusztus 26-án délelőtt 8 órakor tanügyi bizott­sági, 9 órakor gazdasági és pénzügyi bizottsági, 10 óra­kor missziói bizottsági ülés. Délután 2 órakor közgyűlési előértekezlet. Augusztus 27-én délelőtt 8 órakor (veszprémi templomunkban) istentisztelet. Isten igéjét hirdeti Gáty Ferenc. Istentisztelet után egyházmegyei évi rendes közgyű­lés, melynek főbb tárgyai: Elnöki megnyitó, esperesi, tanügyi, gazdasági és pénzügyi, missziói bizottsági je­lentések, indítványok, egyéb konkrét ügyek stb., a köz­gyűlésen rendelkezésre bocsátandó részletes tárgysoro­zat szerint. Minden ügy szabályszerűen fölszerelve au­gusztus 12-ig adandó be az esperesi hivatalba. A se­gélykérvények s azok felszerelésére nézve e lap folyó évi 29-ik számában megjelent belsősomogyi egyház­­megyei elnökségi 1302/1942. számú Meghívóban közzé­tett útbaigazítás az irányadó. Elkésve, vagy fölszerelet­­lenül érkező ügyek és segélykérvények tárgyalhatok nem lesznek. Augusztus 27-én délután 3 órakor egyházmegyei bírósági ülés, melyre a bíróság tagjait ezúton hívjuk meg. Augusztus 28-án délelőtt 8 órakor az egyházmegyei közgyűlés folytatása, ha erre szükség lenne. Mindezen gyűlésekre az alkotó tagokat tisztelettel meghívjuk. A Nagytiszteletü Lelkipásztor Urak jelen meghívót megjelenése után azonnal méltóztassanak igazolható módon közölni egyházközségük területén lakó mindazon tényezőkkel, akiket ez bármily részben és vonatkozásban illet, mert más meghívó kibocsátva nem lesz. (Érde­keltek névsora az 1941. évi egyházmegyei jegyzőkönyv 67-68. oldalán található.) Egyházmegyénk minden tagjára Isten gazdag ál­dását kérve, maradunk Alsóörs-Veszprém, 1942. évi július 21-én atyafiui szeretettel: Csajághy Károly Sziics József I egyházmegyei gondnok. esperes. A belsősomogyi ref egyházmegye esperesétől. 1350/1942. szám. Felhívás. Az őrei hittestvéreink rendkívüli áldozatkészségével : létesített, az Országos Református Sseretetszövetség által ; fenntartandó őrei árvaház építésére az Országos Bethlen í Gábor Szövetség kaposvári fiókja 2000 pengő segélyt azzal a kikötéssel adott, hogy az árvaházban a belső- I somogyi ref. egyházmegye által javaslatba hozandó refor­mátus és evangélikus vallásu árvák közül az Országos Bethlen Gábor Szövetség kaposvári fiókja által ki­jelölendő két református és egy evangélikus árva részére összesen három hely fenntartandó. Felhívom egyházmegyénk kötelékébe tartozó lelki­pásztortestvéreimet, hogy a gondozásuk alatt levő gyüle­kezetekből az őrei árvaház fenntartott helyeire szóba jö­hető, elsősorban tanköteles korú árvákról, azok élet­viszonyainak s egyéb mérlegelendő körülményeiknek részletes feltüntetésével legkésőbb f. évi július 31-ig je­lentést küldjenek, hogy azok alapján javaslatot tehessek a kaposvári Bethlen Gábor Szövetségnek a kijelölésre. Az árvák helyeiket az iskolai év megnyitására foglalják el. Szívélyes üdvözléssel vagyok Hedrehely, 1942 július 16. szerető munkatársuk: Szabó Bálint esperes. Meghívó. A szigetvár vidéki ref. lelkészt kör tagjait július hó 31-én d.e. 9 órai kezdettel Szigetváron tartandó lelkészi értekezletre meghívom. Tárgy: 1. A Csurgó vidéki lelkészi kör hármas indítványa: telepítésügyről és a csurgói gymnáziumról. (Előadó: Filep József.) 2. A lelkészek baráti társasága (Előadó: Kovács József e. megyei missiói előadó.) 3.Egyéb indítványok. Szabó Béla leik. köri elnök. Pápa, 1942. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető : Nánik Pál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom