Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-02-23 / 8. szám
1941. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 35. oldal. Nem tartom helyesnek, hogy Lengyel Józsefnek a Krisztus hármas tisztéről szóló közismert és általánosan használt éneke mellé (83.) felvették Losönczy Istvánnak ugyanilyen tartalmú, éle sokkal hosszadalmasabb énekét is (90). Néhány ünnepi ének, így Szegedi Gergely karácsonyi himnusza (102), továbbá a 111, 117, 118 és 121. énekek stílusa egyoldalúan epikus jellegű, épen ezért ezek az énekek nagyon monotonok. Vannak énekek, melyekben határozottan kiemelt Jézus II. eljövetelének a gondolata (96:5—6; 149: >—71. Ez is piusz jelenlegi énekieskön y vünkkel szemben. Az Ige utáni szomjúság, hatalmas erővel tör fel egyik-másik énekíró szívéből. Péczelyi Király I. (43:4) s Selnecker (138:4, 8—9) a példa erre. Jellemzően evangéliomi felfogás az, amit ez éne|kek a földi életről (43:4; 82:1; 138:5; 207:4) nyújtanák, szemben az egyes énekekben élénk színekkel rajzolt örök élettel (43:5—7; 69:6—7; 140:4—8; 147; 148:3—4; 183:6—7). ( Végtelenül megkapó az egyházért való könyörgés, melyet az 1592. évi Gönczi énekeskönyvből vettek át (í 66). A fentebb, felsoroltakban csak épen futólagosán tudtam rámutatni a felvett új (énekek néhány olyan tartalmi vonására, melyeket hiába keresünk jelenlegi énekeskönyvünk dicséreteiben. Nagyon sok mindent fel lehetne még ezeken kívül sorolni, hogy kibontakozzék előttünk az énekek értékes voltának teljes képe. Az utánkutatók ezekre azonban maguk is boldogan rá fognak akadni. Meg kell jegyeznem, hogy ahhoz, hogy ez énekek nagy részét teljes öntudatossággal s belső lelki örömmel tudják magukévá tenni és jiénekelni a gyülekezeték, egy alapos ébredésre van szükség. A ma gyülekezeteitől, a ma reformátusainak nagy tömegeitől igen-igen [messze áll a legértékesebb új (énekek reformációikorabeli kegyességet kifejező terminológiája, mert ismeretlen előttük a megtért, újjászületett lélek vajúdása, harca, Krisztus utáni sóvárgó epekedése, örökéletvágya. Ha nem akarjuk tehát, hogy az énekek pusztán ég felé zengett, színes szavak,, léleknélküli templomi zengedezések legyenek, akkor előbb evangelizáló, bizonyságtevő, imádságos munkával fel kell ráznj a {gyülekezeteket a bűn halálos álmából. Ebben a munkában lehetnek segédeszközök ennek az énekeskönyvnek a szövegei s dallamai is. S én és velem1 együtt bizonyára mások is, sokan éppen azért örülneik ennék a gyűjteménynek, mert benne missziói erejű, ébresztő izenetű, evangelizáló hatású énekek is vannak. (Folyt, köv.) Gáty Ferenc. Nagy István. 1941 február 8-án este 11 órakor lehunyta szemét egy öreg ember, Nagy István, a drégelypalánki egyházmegye 18 éven át volt esperese. Hosszas betegség előzte meg ezt a csendes elmúlást. Több mint három1 eve már nem tudott járni, a házból nem mozdult ki. Ez volt az ő legnagyobb betegsége. Azt, hogy digitálissal élt, meg hogy kéthetenként csapolták, könnyen elviselte. Méjg ő tréfálkozott az orvossal, meg környezetével. Die hogy már három éve nem mehetett el a templomba — ez nagyon fájt neki. Ez volt a nagy betegség, amelyet csak a halál szüntetett meg, mert február 11-én mégis csak elment a templomba Nagy István. Nem is ő ment. Vitték. Ott feküdt csendesen az urasztala mellett, annak a szószéknek árnyékában, amelyen négy évtizedet meghaladó időn át nagy buzgósággal, szép készültséggel és lelkesedéssel hirdette az igét. Fáradt arcán kisimultak a redők. Mégis* mintha ajka körül ott settenkedett volna valami fájdalmas vonás. Mintha azt mondta volna, hogy fáj neki itthagyni ezt a szép templomot, jó népét, amelynek vallásossága az ő munkáját hordozza. Utolsó gondolatai is gyülekezete felé szálltak. »Nagyon vigyázzatok1 a gyülekezetre«, mondta a presbitereknek ... Dehát... hogyan is kezdődött? 1870-ben, a diósjenői ódon papiak falai között született az elsőszülött fiú. Nagy István volt ez a gyermek. Atyja, Nagy Gedeon, az egész vármegyében nagyon tisztelt Nagy Gida, a drégelypalánki egyházmegye esperese volt. Nagy Gidáról úgy beszélnek az öregebb presbiterek, hogy valóságos »fogalom« volt. Ennek a kiváló embernek közelében nőtt fel, kicsi gyermekkorában eldőlt jövendő sorsa, amely atyja hivatása felé vonzotta. Hogy atyja milyen hatással volt rá, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy most, február 8-án este 10 óra tájban is atyját emlegette. A haldokló ágyával szemben a falon ott függ Nagy Gida képe. Ezt látta-e, vagy a gyermekkor nagyszerű vezetőjét? Hiszem, hogy most már odaát ismét egymásra találtak. Az ároni házból pápai főiskolánkba Ikerült a gyermek. Hol is találhatna egy dunántúli gyermek máshol igazi otthont, ha nem a pápai főiskolában? 1888-ban érettségizett és ment a theologiára. Dió^jenőn káplánkodott maid 47 évvel ezelőtt. „1894-ben szolíolyai lelkipásztor lett. 1913-ban egyházmegyei főjegyző, 1922-ben esperes. Milyen könnyű is pár mondatban elmondani ezeket a határjelző számokat! Pedig ezek között szép és munkás évek sorozata telik el. Nagy István sokat dolgozott. Egyházát híven pásztorolta, egyházmegyéjében a békesség angyala volt. Ilyennek ismerték őt az öregek és ilyennek ismerjük őt mi fiatalabbak. Sokszor igen elmérgesedett helyzeteket mentett meg egy-egy jóízű, bölcs megjegyzésével; sokszor nagy fájdalmadat tüntetett el egy-egy meleg mosolyával. Egyszer egy szokolyai ember ment el hozzá, hogy engedjék el anyósa adóját^ »öreg is, meg nem is jár a teujplomba jez a vénasszony«. Nagy István elmosolyodott, és csak ennvit mondott: nem azért 'kell adót fjzetni itt, mert valaki a gyülekezetből; templomba jár, hanem azért, mert én járok oda. Az ember megértette az igazságot és nem fellebbezett tovább. Bizony sokan fizetnének kétszeres adót ma is, csak még járhatna Nagy István a szokolyai templomba. Bizony sokan vagyunk ebben a kis jegyházmegyében, akik úgy mentünk Szokolyára, miptha haza tmentünk volna. Aáilyen jó is annak a pásztornak, aki esperese házában otthont talál! Február 11-én volt temetése a hi vek és a környék nagy részvéte mellett. Temetésén megjelent az egyházmegye papsága és presbiterei^ világi vezetői, kik között ott láttuk dr. Fodor Vilmos e. m. gondnokot, Pálvi Pál nv. főispán-tanácsbírótx dr. Dános Tivadar e. m. ügyészt, a salgótarjáni egyház kiváló, gondnokát, Tarnay Kálmán gyárigazgatót, stb. Eljöttek a barsi egyházmegye vezetői, Czeglédy Pál és dr. Nagy Béla. Ott volt Sáska Dezső alispán, Vadas Jíezső főszolgabíró, Petrovics Béla földbirtokos, Mátéffy Viktor prelátus, képviselő és Monsberger Ferenc nagymarosi rk. esperes-plebános. Szokolya és környéke intelligenciája. És a szokolyai reformátusság gyászba öltözött szomorú nyája, mely zsúfolásig töltötte meg a szép nagy templomot.
