Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-04-13 / 15. szám
1941. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 75. oldal. Az énekeknek ütemekbe való beosztása is a nehezebb feladatok közé tartozik. A holland énekeskönyv pl. kénytelen egy éneken belül is állandóan cserélgetni a különböző ütemjelzéseket, míg a jugoszláviai énekeskönyv — követve a régi énekeskönyvek lejegyzési módját — meg sem kísérli a zsoltároknál az ütembeosztást. A dicséreteknél már meg van ez is, de ez igen sokszor látszik következetlennek, sőt önkényesnek, mivel nem látjuk, milyen alapon történik az ütemekbe tagolás. Néhány példával világítsuk sezt meg. A 155. dics. 2, 3, 5. sora — nyilván azért, hogy a négy negyedhang egy ütembe kerüljön — megbontja a ritmus rendes folyását, hangsúlyeltolódást, a szöveg helytelen tagolódását és a zárlatnak hangsúlytalan ütemrészre kerülését idézi elő. A ritmikus beosztásnál különösen fontos a hangsúlyra ügyelni, mert míg a kiegyenlített éneklésnél voltaképen minden hang egyformán hangsúlyozott, addig itt az ütem hangsúly-törvényei is érvényesülnek. — A 120. d. az önként adódó páros tagolás helyett, nem tudni miért, hat-negyedes ütemekbe van kényszerítve. A 10. d. ilyen ritmizálásának pedig a régi énekeskönyvek is ellent mondanak. (A Prot. Szemle 1932. évfolyamában a 642. lapon maga Árokháty Béla is j más formában közli — helyesen.) Ezekhez hasonló j példákat még többet is hozhatnánk fel. Mindezek azonban mégis csak technikai kérdések, Imelyeket az énekeskönyvi zenei albizottság kiváló szakemberei bizonyára helyesen fognak megoldani. Más kérdés az, hogy mint már említettük, lehetséges lesz-e a ritmikus éneklést a gyakorlatba átültetni, aminek nem csekély akadálya az, hogy a gyülekezeteknek, sőt sok helyütt a vezetőknek is, nem elégséges a zenei kultúrája. Bizonyos, hogy nem csak az itt kiragadott, de az új énekeskönyvvel kapcsolatban felmerülő többi problémák is nehéz és gondos munkát követelnek az énekeskönyv elkészítőitől, de azoktól is, akiknek feladata lesz-a gyülekezetekbe bevezetni és velük megkedvelteim. Bíznunk kell abban, hogy ezt a munkát a hivatottak jól el is végzik. Pápa. Tóth Kálmán ref. s.-lelkész. Lelkipásztori naplóból. (Néhány kép kisgyülekezet életéből.) A félreértett Biblia! Idősebb gyülekezeti taggal beszélgetek. »Szóba kerül« az igeolvasás kérdése is. »Hát tudja kigyelmed — szól az én öregem — olvasgatom néha a bibliámat, pedig már egyszer kiolvastam! — Hasonlóan vetődik fel ugyanez a probléma másik gyülekezeti tagnál is, aki szegről-végről »ároni« család leszármazottja. Hivatkozik is keményen lelkipásztor elődeire, azok kiválóságaira. »Nézze fiam — hangzik a vállveregertő válasz, — úgy ismerem a Bibliát, hogy elmehetnék prédikálni is. Maga még a világon se volt, én már akkor kiolvastam a Bibliát!« — Jellemzőül csak annyit: hiába kértem, hogy ezek szerint hozza elő s olvassuk most együtt is, — nem hozta. Makacsul meredt rám, boszszús volt. Egyszerűen azért, mert sejtelme sem volt róla, hogy merre van a Bibliája, — ha egyáltalában volt a birtokában. Utat tör az ének. Valahol arról olvastam, hogy a lelkipásztorkodásnál megkönnyíti a munkát s hamar a lényegre segít, ha zsoltárokat, lelki énekekekét énekel a látogató lelkipásztor — természetesen belevonva a családot is. Megpróbáltam több helyen is s valóban jó dolgokat tapasztaltam. Legutóbb például egyik családnál sok mindenről szó jött, de a lényegről semmi! Nagyon bántott a dolog, ngyszerre felvillant a reménység! Megkérdeztem az elemista kisfiútól, hogy melyik éneket is tanultuk legutóbb a bibliaiskolában, ,s vájjon imtegtanította-e erre szüleit? Elpirult. Na Pisti — segítem ki a bajból — most bepótolhatod mulasztásodat. — elkezdtük az éneket. Feleségem, én, lassan nekibátorodva a kisfiú s végül az egész család énekelte szívvel-lélekkel: »...Hozzád vágyom, Benned élek, üdvöt mástól nem remélek!« Isten Lelke énekkel készítette elő a szíveket: mindannyiónk szívét! így könnyen, olyan természetesen jött a többi: igeolvasás közösen, beszélgetés saját nyomorúságainkról, ballépéseinkről. Boldogan tapasztaltuk mindannyian: valóban utat tör az ének! Csak élni kell vele! Ami látogatáskor derül ki. Erdélyi bevonuláson résztvett egyháztagnál látogatunk. Elbeszéltetjük vele élményeit, meglátásait az elmúlt hónapokkal kapcsolatban. Beszélgetés közben j egyik kisgyermek elfut, majd kisvártatva nyirfakérget í lenget kezében. Ugyanígy a másik kisfiú is., sőt Sári a kisleány is. »Apikám küldte Erdélyből!« Kézbeveszem, hát egyiken is egy ige, a másikon is — a Zsoltárok könyvéből véve. — Megtudtuk,^ hogy az apa katonáskodása alatt állandóan olvasta Bibliáját s nehéz mearoróbáltatások naotaiban haza is küldött — nyirfakéregre írva — egy-egy vigasztaló igét. Sőt azt is megtudtuk, hogy parancsnoka vezetésével rendszeresen olvasták a Bibliát. »Dorgáld meg öt négy szem között!«. (Máté 18:15) — beválik. Vasárnap délután első harangszó után dobolnak. Tejszövetkezeti elnök, egyik református gazda hívatja össze a szövetkezeti tagokat gyűlésre. Pont a délutáni istentisztelet idejére! Arcomba fut a vér, Rettentően bánt az eset. El akartam nyelni keserűségemet. »Hiszen megszokott már népünknél a vasárnap elhétköznapiasítása.« No, nem bírtam megnyugodni. Isten elé vittem az ügyet. Azt láttam helyesnek, hogy istentisztelet végeztével azonnal felkeresem a gazdát s négyszemközt megintem. Nem kis belső küzdelem után el is mentem. Épen az istállóban volt egymaga. Kö-< szöntve megfogtam mindkét kezét s csak annyit kérdeztem: »X. Y. Uram, maga jó református embernek tudja magát?« Meglepődve kérdezte szemével, majd szájával is: hogyan, miért kérdem ezt? Erre jól a szemébenézve, szeretettel ennyit válaszoltam: »ha igazán jó református keresztyén, többet vasárnapra, különösein pedig istentisztelet idejére nem doboltat szövetkezeti gyűlést!« Nem haragudott. Elkomolyodva, egészen halkan ennyit mondott: »Nagytiszteletü Uram, nem fogom többet megtenni, fizzon meg bennem!« Megkönynyebbült szívvel, forró kézszorítással búcsúztam el gazdámtól. Baranyai lelkipásztor. — A kálozi Református KIÉ 13, a csilizpatasi 11 taggal csatlakozott az országos KIÉ központhoz.
