Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-04-06 / 14. szám
66. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1941. minden tekintetben kifogástalannak. Anyaga helyesbítésre, részben rostálásra, részben kibővítésre szórni. Ezt a munkát a konvent említett bizottsága három főszempont szerint fogja végezni, theologiai, nyelvi és zenei alapon. A theologiai ellenőrzésre szükség van, mert az énekeskönyv több évszázad énekeit foglalja magában. Ez idő alatt pedig különböző theologiai áramlatok uralkodtak, melyeknek hatása természetesen az énekekben is meglátszik1 s különösen a racionális kor termékei nem ütik meg mindig a hitvallásosság mértékét. A szöveg felülvizsgálatát az énekek nyelvének és költői értékének inegbirálása teszi szükségessé, mig a zenei bizottság munkáját a dallamok helyes megállapítása és lejegyzése s új, főleg magyar dallamok felvétele fogja alkotni. Mindezek korántsem képeznek könnyű feladatot, jóllehet a felmerülő nehézségek nem újkeletűek, problémái voltak ezek a mostani énekeskönyvünket előkészítő bizottságnak is, mely azonban csak részleges és nem mindenben helyes megoldást hozott. A feladat nehézségét mutatja az is, hogy munkájuk évtizedekre elhúzódott; kísérleteiket mutatják az u. n. próbaénekeskönyvek. Reméljük, hogy a problémák tisztázódása révén a munka ma gyorsabban fog menni. Ma nincs szükség próbaénekeskönyvekre sem,, ilyeneknek lehet ugyanis tekinteni az elmúlt évtizedek szomorú eseményei által kitermelt három újabb énekeskönyvet, az erdélyi, a felvidéki és a jugoszláviai magyarok énekeskönvvét. Az erdélvi reformátusok annak ideién az esvséses magyar énekeskönvvet akarták bevezetni, mivel azonban ennek előkészületei nagyon elhúzódtak, énekeskönyvre viszont, az addigi kifogyván, szükségük volt, bevezették az u. n. erdélyi énekeskönyvet,. átmeneti szándékkal, míg az új énekeskönyv elkészül. .Az új határok aztán két évtizedre véglegesítették ezt az átmeneti állapotot. Az erdélyi énekeskönyv jellemzője főként sajátos énekanyaga és az a különös ritmikus lejegyzési mód, amely az erdélyi éneklési modort követi. A zsoltárokból csak a leghasználatosabbaka)íj közli, beosztva a többi énekek közé. A felvidéki magyar reformátusokat szintén az új határsorompó, amely még a magyar énekeskönyvnek is útját állta, kényszerítette új énekeskönyv készítésére. Ennek az énekeskönyvnek, melynek részletes ismertetése az Élet Útja c. folyóirat 1939. évi 5—6. számaiban jelent meg, jellemzője a régi énekanyagnak bizonyos válogatása és átírása. A zsoltárokból nemcsak hogy csupán szemelvényeket ad, hanem a régies nyelven írottakat megkísérli átszövegezni. több-kevesebb sikerrel. Ugyanezt látjuk a dicséreteknél is, melyek közé természetesen sok újat is vettek fel. A jugoszláviai magyarok nem rég megjelent énekeskönyvét (ismertetése és méltatása megtalálható e lap ez évi 7—10. számaiban) ezzel szemben inkább a múlthoz való visszatérés és az eredeti formákhoz való ragaszkodás jellemzi. A százötven zsoltárt ismét eredeti alakjában és terjedelmében állítja be s felvesz a dicséretek közé is nagyon sok régi éneket. A dallamoknál található «újítás» sem egyéb, mint a régi énekeskönyvekhez és a régi éneklési módhoz való visszatérés, t. i. az eredeti dallamritmus szerinti hangjegyezés. E három énekeskönyv az énekproblémák fontosabbjaira megoldást próbál adni s a problémák tárgyalásánál már az új énekeskönyv szerkesztői tekintettel lehetnek rájuk. Ami az énekek theologiai szempontból való felülbírálását illeti, arra nézve a'l alapelveket megadja dr. Révész Imre az Igazság és Élet februári számában közölt nagy értékű cikkében. Ő utána fölösleges volna ennél a kérdésnél soká időznünk, mert világosan megmondja, hogy mi alapon történjék a válogatás. Legkritikusahbak a racionális kor dicséretei, de nem szabad elfelejteni azt sem, hogy pl. az u. n. katekhizmusi énekek, bár kétségen kívül hitvallásosald, mégis hiányzik belőlük az egyházi ének legfőbb jellemzője, az hogy az ének nem tanító költemény, hanem imádság, nem az emberhez, hanem Istenhez beszél. Hangsúlyozza a reformáció kora énekeinek fontosságát, amit nemcsak úgy kell értelmeznünk, hogy azok nagy számát vegyük fel ismét, ez sajnos nehéz is a szöveg sokszor ódon volta miatt, hanem úgy is, hogy mostani énekíróink tanuljanak ezekből az énekekből. Egy korszak énekeiben sem lehet olyan evangéliomi mélységet és ihletettséget találni, mint Sztáray, Szegedi* Szkhárosi Horváth és reformátor társaik dicséreteiben. A részletekre nézve csak két éneket szeretnénk védelmünkbe venni. Egyik a 101. dics. (Örök Isten merre, merre vagy...) Többször támadják, hogy nem keresztyéni tartalmú, amikor azt kérdi, .hogv hol az .Isten és az ő országa. (Pl, Árokhátv .B.: A ref. gyülekezeti éneklés. 18 1.1 Holott az ének 2. és 3. verse, melyek nélkül az éneknek nincs értelme, megadia a választ olvan hitvallásos hűséggel, amely ellen semmi kifogást sem lehet emelni. — Másik a 69. dics. (Adjunk hálát mindnyájan). Ez ellen Révész pjisgök úr emel kifogást i. cikkében, egyrészt, mert szerzője Dávid Ferenc később unitáriussá lett, másrészt meg mert szomorú dallamát nem tartja e hálaadó énekhez illőnek. Hogy az első elég ok-e az elhagyásra, azt majd eldöntik hivatottabbak, a másodikra azonban tisztelettel meg kell jegyeznünk, hogy ez az ének nemcsak hálaadást, hanem a legmélyebb bűnbánatot és könyörgést is kifejezésre juttatja. Maga a dallam pedig, minden valószínűség szerint, egy középkori Te Derűn daílamtöredékeiből állíttatott össze. (L. az 1778-í debreceni énekeskönyv 64. sz. himnuszát.) A Mint sir a fehér hattyú kezdetű dal, mely dallam tekintetében nagyfokú hasonlóságot árul el, későbbről, a XVII. sz.-ból való. Pápa. ; f . (Folyt, köv.) Tóth Kálmán ref. s.-lelkész. Kimutatás az 1940/41. iskolaévben karácsonyi ünnepekkor a dunántúli egyházkerület gyülekezetiből nagylegátusoknak adott adományokról: A barsi egyházmegyében legátust fogadtak: Léva 104.35 P, Nagysalló 64 P, Kissáró 32 P, Zsebe 25 P, Bajka 21.10 P, Tököl 19.50 P, Garamszentgyörgy 16 P, Alsószecse, Felsőszecse, Nagyod 15— 15 P, Garamsalló 14.76 P, Mohi 14.40 P, Hontvarsány 14.30 P, Alsóvárad 14 P, Garamlök 13.50 P, Szódó 12 P, Barsbaracska 11.90 P, Nagykálna 11 P, Nagypeszek, Kisóvár, Vámosladány, Pózba, Nagyölved, Érsekkéty 10—10 P, Kisölved 9.14 P, Vezekény 9 P, Mikola 9 P, Ágó 8.50 P, Alsófegyvernek 8.20 P, Tergenye 8 P, Kiskálina 8 P, Ojbars 7.20 P, Nemesoroszi 5.80 P, Barsbese 5 P, Felsőpél 5 P, Farnad 5 P, Zalaba 4.13 P. A barsi egyházmegyében 37 gyülekezet 584.78 P-t adott a legátusoknak. A belsősomogyi egyházmegyében legátust fogadtak: Kaposvár 104.92 P, Csurgó 100 P, Keszthely
