Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-12-21 / 51. szám
1941. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 269. oldal. téten megjelent Kovács Bálint konventi ifjúsági lelkészt, Csajághy Károly egyházmegyei gondnokot, a kir. tanfelügyelőség, iskolánkívüli népművelés, a város képviselőit és az elmúlt években végzett népfőiskolásokat, akik katona-társaik kivételével mind eljöttek erre a találkozóra és az azt megelőző »csendes naj?ok«-ra. Ezután Kovács Bálint beszélt azokról a »tettekéről., melyek a népfőiskolái mozgalom eddigi gyümölcsei. Áttekintést adott a népfőiskolái munka országos kilátásairól, fejlődéséről. A tél folyamán már öt református népfőiskola szolgálja egyházunk és népünk ügyét. Kovács Bálint után a tettek beszámolóját Kovács Sándor tavalyi népfőiskolás, drávapalkonyai (ormánysági) aranykalászos gazda-ifjú folytatta. Elmondta, hogy amióta kikerült iá népfőiskoláról, éjt-napot eggyé tevő munkával hogyan szervezte meg Délbaranyában a paprlkatermelést és hogyan alapított egy szép tőkeerővel dolgozó termelő és értékesítő szövetkezetét. Közben a lelki ébredés munkájában is résztvett. Konferencián előadást tartott. Gyülekezetük régi iskolájában ifj. otthont rendeztek be. Ezek után a szép bizonyságok után az új népfőiskolás ifjak szebbnél-szebb régi magyar népdalokat adta elő Varga József s.-lelkész, nevelő vezetésével, az alig egy hetes [munka értékes tanulságául. Az ősi népdalokat még jól magunkba se ittuk, amikor eredeti székely tájnyelven egy daliás székely legény kezdi beszámolóját arról, hogy miért jött a népfőiskolára? Jakab Zoltán Bibarcfalváról (Háromszék). »Édesapám 100 százalékos hadirokkant. A világháborúban hazájáért két lábát adta. ... Öt gyermekét vallásos életének példaadásával neveli. Bizony sokszor kell anyagiakkal megküzdenie, de azért egy percre sem hátrál meg Istenbe vetett hite mellől... Ezért jöttem én a népfőiskolába,, Jió.gy amíg pihen az eke., téli ruhát öltenek masaikra a székely föld örökzöld fenyvesei, énbennem Krisztus szellemétől áthatva új lelki élet teremjen.« A székely fenyvesek illatát lehelő szavak után vitéz Markó József népfőiskolás ifjú Erdélyi József Gacsaj Pista című versét szavalja el. Majd Sári József viski (Máramaros m.) legény számol be a kárpátaljai rrjagyar ifjúság és a szórványmagyarság életéről. »Visk a ,Kányátok rutén és az erdélyi részek oláhok által benépesített területe közt kisebb magyar szórvány-rész... Ä viski imagyarság a környezet ösztönző hatása és a kellő szervezettség hijján a fejlődésben megállóit... A közösségi érzés, valamint az erkölcsök hanyatlása a környező nemzetiségek terjeszkedésének egyik kedvező előfeltételét teremtette meg. Ezek térhódítását igazolja az, hogy a közügyek vezetése 80o/o-ban a kezükben van. A magyarság anyagi romlásának külsőségekkel igyekszik ellenkező látszatot adni. Az észszerű gazdálkodástól távol áll. Az így keletkező hjájtiyt egy-egy darab föld eladásával pótolja. Minek .következtében határunk felére zsugorodik, a ruszinok kezére jut... Ezek a szórványok nemzetiségi vidékeken magyar erőt volnának hivatva képviselni és sugározni. A KIÉ és a népfőiskola fegyver lehet a nemzeti és népi jobblétért folyó harcunkban.« Az eszméltető előadás után újra népdalok csendültek fel s megint egy ifjú bizonyságtétele. Kórósi Lajos drávapalkonyai legény szól: »Érzem, hogy megállni, megmaradni magyarnak csak egy úton lehet Ez az út: Krisztus!... A magyar földön lenni kell egy krisztusi lélekkel gazdagon megáldott magyar parasztságnak... A föld küldött, a fajtám és — Krisztus.. . Tanulok, hogy taníthassak... Várom Krisztust, hogy újjászületve mehessek vissza oda, ahonnét jöttem. Ahol ma még ködbeborult dombok alján szántják a mélyen lefagyott magyar barázdát«. A könpyekig meghatott hallgatóság most a fiúk hatalmasan áradó zsoltárénekét hallgatja s aztán Boda József lelkipásztor jelentését a népfőiskola helyzetéről, fejlődéséről, jelentőségéről,, anyagi ügyeiről és jövendő kilátásairól. Örömmel hallottuk, hogy a népfőiskola munkájára most már nemcsak a messze országrészek ifjúsága, hanem a környék is felfigyelt. Itt vannak ugyan Erdély, Tiszántúl, Felvidék képviselői, a Dunamellék fiai,, de a hallgatók fele fní!r dunántúli. Magából a veszprémi egyházmegyéből 7 növendék kerül ki. A lelkipásztor jelentése során lelkesen ünnepli a közönség az ünnepélyen a viharos téli idő ellenére szép számban (27 fő) megjelent nemesvámosi ifjúságot. A beszámolókból azt Is megtudjuk, hogy a tavasz és ősz folyamán két leánynépfőiskolai tanfolyam volt Veszprémben, melyen közel 60 leány fordult meg. A tavaszi tanfolyam résztvevői az ország minden vidékéről, az őszi hallgatók inkább a környékről kerültek ki. Felemelő volt az anyagiakról szóló tájékoztatás. A fiktiv költségvetéssel induló népfőiskola nem szégyenült meg, amikor a hit fedezetére épített. A második tanév végén 14.000 pengős számadást hagyott jóvá az egyházmegyei hatóság. De azóta is 1000 P-n felüli összeg folyt be önkéntes adományokból, a népfőisk. baráti kör tagjaitól és a hálájukat anyagiakkal is törlesztgető volt növendékektől. A tavasszal megépül Isten segítségével a népfőiskola úi, hajléka. Ezután Varga József s.-lelkész nevelővel az élükön az új növendékeket mutatta be a lelkipásztor s Varga József imádságával és a Szózat leléneklésével véget ért a feledhetetlen ünnepély. A népfőiskola igazi élete azonban a hétköznapok munkájában telik. 26 tanulnivágyó gazdalegénv úgy hallgatja az előadásokat, olyan mohón figyeli az előadók minden szavát, hogy az iskolapadok álmos érdeklődéséhez szokott tanító-, tanár- és lelkészemberek maguk is új kedvet merítenek előadás közben a tanuláshoz és tanításhoz. Fejes Sándor. Theologusok faluszemináriuma. Gyermekkorom napsugaras emlékei között alig van kedvesebb annál az ádventi esténél, amelyen zsoltáros lelkű szüleim kézen fogtak s elvittek magukkal az iskolába, ahol a pápai theologusok vallásos estélyt tartottak. Amikor megérkeztünk, az iskola mindkét terme zsúfolásig megtelt már ünneplőbe öltözött áhítatos hívekkel s mint a gátiát szakító patak rohanó árja. úgy tört kJ a keblekből az ádventi érzéstől felajzott lélek dicséretmondása: »Jer áldott Vendég, várunk téged«. Ekkor éreztem meg először, amit azóta számtalanszor tapasztaltam, hogy egy buzgó református gyülekezet éneklésében valami olyan csodálatos erő feszül, ami egyetlen más Jiivő közösség éneklésében sem található fel. És hogy a református ember orcáján van valami, minden másétól elütő lelki pír, amit az ádvent jelentőségének mélységes átérzése szinte szemmel láthatóvá tesz egész valóján. Ebbe a forró ádvent-esti hangulatba .csendült bele a mindvégig nagy figyelemmel hallgatott theol. ifiúság meghatóan szép karéneke: »A néma légben csengve lágyan az estharang imára hív. Istenhez szállni vágy a lélek, szeretni, hinni vágy a szív«.
