Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-12-21 / 51. szám
270. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1941. Hogy mi volt az egyéb lelki magvetése ennek az ádventi estének., arra én nem emlékezem,,, csak annyit tudok, hogy bibüás levegőjű családi hajlékunkban éveken át élt annak kedves emléke s az én édesanyám még évek múltán is az ott hallott ének utolsó akkordjaival zárta be estéji imáját: »Ne éljen bennünk semmi érzés,, csudán csak egy, a szeretet«. Csak annyit tudok, hojy az az áldott emlékű édesanya — saját bevallása szerint — attól az estétől kezdve sokszor imádkozott buzgón az Istenhez, hogy fiából pápai theologus lehessen. Az idő múlásával távlatot nyer és új értékelésben jelenik meg a régi kép. S ha most visszanézek, nemcsak az én legszubjektivebb benyomásaimat kapcsolom ahhoz, nem is csak azt a lelki ajándékot látom meg, amit a gyülekezet nyert, hanem valami egyebet is. Azon az ádventi estén az ősi Alma Mater adott találkozót egyik spirituális gyermekével, a mezőlaki gyülekezettel. Sokszor fog el meleg érzés annak elgondolásán, hogy a mi dunántúli falusi gyülekezeteink milyen kedves szeretettel, kitárt szívvel fogadják a hozzájuk i érkező ünnepi követeket. Mennyi szivbéü melegség ! ömlik el azon a hajlékon, ahol a kis mendikáns karácsonyi köszöntőjét levett kalappal hallgatja nwjgt a tisztes családfő, az öreg presbiter. Milyen tisztelet veszi körül a »nagylegátus urat«, akinek meghallgatására sűrű sorokban gyülekezik össze a hívek serege. Mindez arról beszél,, hogy lent a mélyben a gyökérjszálak összeérnek; az ősi főiskola és az egyes gyülekezetek elválaszthatatlanul összetartoznak. S akár a theologiai katedráról, akár a Daróchiák ablakából nézünk bele a bizonytalan jövendő sűrű ködébe, egyaránt ereznünk kell, hogy ezt az együvé tartozást minél hathatósabban ápolni kell. A legációk igen kedves alkalmain kívül keresni kell más módot és alkalmat is, hogy a két szív összedobbanhasson, az Alma Mater és a gyülekezet angyala egymás arcába tekinthessen. Hadd tegyek bizonyságot örvendező szívvel, hogy <ezt a gondolatot a legszerencsésebb formában igyekezik megvalósítani az ú. n. Theologusok faluszemináriuma az egyes gyülekezetekben rendezett kiszállásaival, amelyek lényegéről és áldásos voltáról érdemes "tudomást szerezni minden lelkipásztornak. A célkitűzés ez: egy egész napra beállani a gyülekezeti élet medrébe tevékeny munkásnak; a gyülekezeti élet úgyszólván minden mozzanatát érintő, át- j fogó munkaprogrammal szolgálni az Ige fényénél s j ezáltal Isten országát építeni. Ezzel a célkitűzéssel jelent meg advent első vasárnapján a császári gyülekezetben is a szeminárium együttese. »Azért jöttünk, —■ hangzott a vezető ifjú theologusnak a tékozló fiúról szóló, erőteljes, d. e. igehirdetésében, — hogy közétek állva, veletek együtt meneteljünk a tékozló fiák bűnbánó seregében.« Igen sokáig lesz felejthetetlen kép a gyülekezet lelkében ,az a megható jelenet, amelvben az igehirdetést köpető úrvacsora-osztáson, a presbiterek soraiba vegyülve, lehajtott fejjel valóban megjelent a kegyelem .asztalánál a 12 ifjú lelkipásztorjelölt. A délutáni templomi igehirdetést megelőzte a kicsinvek ^gyülekezetében tartott biblia-óra, utána pedig az ifjúsággal, foglalkozva szereztek annak igen kedves I1/2 órát, amely alatt a vidám játék, jóízű kadagás és frissen tanult szép magyar népdal után komoly válasz hangzott el arra az időszerű kérdésre: »Miért is kell ifjúsági munkát végezni?« Majd kinyílt az Élet könyvié s a Naini ifjúról szóló bibliai elmélkedés kedves közvetlenséggel véste be a komolyra vált ifjú sereg szívébe a nagy tanulságot: reformátu\s ifjú, a Krisztus keres téged; neked mondja, kelj fel és járj! A presbiteri családoknál elköltött korai vacsora lután a község tágas kultúrtermében nagyszámú közönség előtt folyt le azután a nagyszabású műsoros est, amelynek egyszerű, de felséges keretet a kezdő zsoltáréneklés és a bezáró igeolvasás adott. Az egyszerű keretbe pompás tartalom volt belesürítve. A szeminárium tagjai különböző kharizmáik szerint gyönyörködtették a hallgatóságot, hol megrázó komoly szavalati darabbal, hol kacajt fakasztó derűs jelenetekkel. A nagyszerűen dirigált zenekari számot értékes kulturális előadás követte s a szólóban zenekísérettel előadott népdal után, pompás együttesben, igen nagy tetszést aratva mutatták be: milyen is az a — híveink előtt sokszor emlegetett pápai — főiskolai énekkar? S ha mindehhez hozzáteszem, hogy kiállásukban, megjelenésük szerény, zajtalan és úri mivoltában mindig észrevehető volt a tbeol. ifiú vonása, talán mondanom sem kell,, hogy méltóképen reprezentálták nemcsak az ősi főiskolát, hanem azt az ügyet is,, amelynek szolgálatában annvi fáradsággal és áldozatkészséggel forgolódnak. S amikor most, mint lelkipásztor, boldogan könyvelem el azokat a felbecsülhetetlen lelki ajándékokat, amiket a gyülekezet apraja-nagyja kapott ezen az ádventi napon, nem tudok megindulás nélkül gondolni [arra a másik kedves tényre sem, hogy a 12 ifjú theologuson keresztül melegen szorított egymással kezet: az ősi főiskola és a vidéki gyülekezet. Kapuinkon égető problémák dörömbölnek. Ezek között nem áll utolsó helyen a lelkészi utánpótlás kérdése. Idevonatkozóan ne feledjünk el válamit! A dunántúli lelkipásztoroknak nagyobb részét minden időben azoknak az édesanyáknak az imádsága irányította a papi pálya felé, akik többnyire bekötött fejjel, meg nem fogyatkozott ősi hittel ma is ott ülnek a falusi templomokban s akik — meg vagyok róla győződve — 'miként Császáron, mindenfelé szeretettel vennék körül és megnyíló szívvel hallgatnák a theologiai faluszeminárium minden megbecsülést megérdemlő derék ifjú gárdáját. Császár. Tóth Sándor. tt KÖNYVISMERTETÉS A ^ ^ Trombitás Dezső: Hitből hitbe. Egyházi dolgozatok. Szerző kiadása. 1941. Trombitás Dezső nagyvázsonyi fiatal lelkipásztortársunk neve máris igen jóhangzású az egyházi irodalomban. Az élet, s különösen a református lelkipásztori hivatás problémáit jóllátó, azoknak megoldását kereső cikkei mellett, egy kötetbe tömörítve, ugyancsak a lelkipásztori hivatást tárgyaló egyházi dolgazatokat adott ki Hitből hitbe címen. Bár ez a könyv nem alkalmas arra, hogy a tudományos értékelés mérlegére helyezzük, mert nem egy tárgyat dolgoz fel a szó tudományos értelmében, hanem egyházi életünk időszerű kérdéseit teszi vizsgálat tárgyává és lelkipásztori vívódásait, meglátásait tárja az olvasó elé, azonban ebből a széles skálán mozgó műből is megállapítható, hogy
