Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-11-16 / 46. szám
244. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1941. könyvükbe sorszám nélkül írják be; mert ezeket az adatokat sorszámozva az illetékes polgári egyházközség anyakönyvébe kell beírni, iíymódon lehet elkerülni azt a rendetlenséget, hogy az egyházi statisztikában egyes adatok két helyen is kimutattatnak, mások meg esetleg egyszer sem szerepelnek.« Pápán, 1941. évi november hó 1-én. 4764/1941. szám. " Körlevél. Beküldettek hozzám s átnézés után ajánlásra méltónak találtam a következő könyveket: 1. Kovács Vince papkeszi lelkipásztor „Az élet dícsér Téged“ című müve, mely különösen vallásos estéken jó eredménnyel használható elbeszéléseket tartalmaz. Ára P20 P. 2. Dr. Takács Gyula érsekújvári kir. tanfelügyelő úr „A népiskola igazgatása“ címen összeállított gyakorlati útmutatója, melyre a népiskolák tanerőinek figyelmét hívom fel. Ára 3 50 P. Csekkszámla: 70.604. „Dr. Takács Gyula, Érsekújvár.“ 3. Treníkó György Adony község vezető jegyzőjének „Temető-kultúra“ című műve, mely jogforrások ismertetését is tartalmazza a temető-kérdéssel kapcso- j latban s megszívlelendő utasítást ad temetőink miként való rendezésére. Pápán, 1941. évi november hó 7-én. 4886/1941. szám. Felhívás. Felhívom egyházkerületünk valamennyi egyházközségét, iskoláját, intézményét, hogy a tulajdonukban, vagy egyházi alapítványok és alapok tulajdonában levő akár nosztrifikált, akár nosztrifikálatlan hadikölcsönkötvények letétbe helyezése — ha eddig meg nem történt volna — a 7300/1941. M. E. számú rendeletben (lásd a Budapesti Közlöny 1941. évi október hó 25-i 242. számában) megszabott módon 1941. évi december hó 31-ig megtörténjék. Pápán, 1941. évi november hó 10-én. Medgyasszay Vince püspök. A belsősomogyi egyházmegye belmissziói bizottsága. 276/1941. szám. Kedves Testvérünk! Régi tervünk válik valóra, sok kedves lelkésztestvérünk sürgető óhajtása teljesedik be, amikor Isten Lelkének indításából 1941 november 19—20. napjain belsősomogyi egyházmegyénk lelkipásztorai és segédlelkészei számára Kaposváron a ref. gyülekezeti házban y>lelkészi csendesnapokat« rendezünk. Bizonyára Te is tapasztalod, hogy a magyar református lelkipásztornak Smjennyire árván és magárahagyottan kell végeznie Istentől kapott szent megbízatását. Végre úgy látjuk, hogy Isten elibénk ad egy alkalmat, amikor mi lelkipásztorok testvéri közösségben összejöhetünk, hogy Isten előtt elcsendesedve egymás hite által épüljünk és űj erőt gyujtsünk a további szolgálatokra. Szeretettel és bizalommal kérünk, hogy minden akadályt elhárítva jöjj el erre a lelkésztestvéri találkozóra. Amint az itt közölt beosztásból is láthatod, nem csináltunk zsúfolt programmot, éppen azért, hogy legyen elegendő idő az egyes kérdések megbeszélésére és az egymásközötti testvéri beszélgetésekre is. Elszállásolásról kaposvári református családoknál, vagy szállodában gondoskodunk. Nagyon kérünk, hogy ez iránti igényedet légy szíves legkésőbb november 15-ig okvetlenül bejelenteni, jelezvén, hogy mikor érkezel, s magánháznál, vagy szállodában kérsz-e szállást? A magánszállások díjtalanok. Ha szállást nem kérsz, akkor is kérjük jelentkezésedet a kaposvári lelkészi hivatalhoz. Közös étkezésről is gondoskodunk, hogy a két napon át mindig együtt lehessünk, ezért arra kérünk, hogy a csendes napok alatt Kaposváron lehetőleg se bevásárlásokat, se hivatalos ügyeket ne intézz, hanem egész nap legyünk együtt. A csendes napok programmját az alábbiakban közöljük: November 19-én, szerdán reggel fél 9 órakor a csendes napok résztvevőit üdvözli Kovács József egyházmegyei missziói előadó. Utána Bibliatanulmány. »Ahogy az Ür Jézus látta a pásztort«. János ev. 10: 1 — 15. alapján vezeti Szabó Bálint esperes. D. e. 10 órakor előadás: »Életünk főfoglalkozása«. Eszmecserét bevezeti Bereczky Albert. Első felkért hozzászóló: ifj. Nyáry Pál. Délben 12 órakor közös ebéd. — Délután 3 órakor: »Hogyan készülünk a prédikációra?« Eszmecserét bevezeti Döbrössv Lajos. Felkért hozzászóló dr. Burián István. Fél 5 órakor: »Milyen tapasztalataim vannak a prédikáció hatásáról?« Eszmecserét bevezetik: Dr. Magay Ferenc és Szőke László. Este 6 órakor evangélizáló összejövetel a csendesnapok résztvevői és a kaposvári gyülekezet tagjai részére. Vezeti Bereczky Albert. Este 7 órakor közös vacsora. Este 8 órakor Bibliatanulmány. »'Amit Jézus kívánt a pásztortól«. Ján. ev. 21. rész alapján vezeti Döbrössy Lajos. November 20-án, csütörtökön reggel 8 órakor Bibliatanulmány: »Ahogy Pál apostol pásztorkodott«. Vezeti I. Thess. lev. 2. rész alapján Tóth Kálmán. Délelőtt fél 10 órakor »Tapasztalataim és látásaim az evangélizációs szolgálatban«. Eszmecserét bevezeti Békefi Benő. Felkért hozzászóló Schmidt Béla. Délelőtt 11 órakor: »Miért kell a lelkipásztornak egyedül lenni?« Eszmecserét bevezeti Bereczky Albert. Beféjezö áhítat. — Déli 1 órakor közös ebéd. — Délután 4 órakor összejövetelt tartanak férfiak részére Döbrössy Lajos, nők részére Békefi Benő. Este 6 órakor evangélizációs összejövetel, tartja Bereczky Albert. Este 8 órakor összejövetel a presbiterek számára, vezeti Bereczky Albert. Ismételten arra kérünk, hogy jöjj el a csendes napokra és addig is annak áldásaiért imádkozzál minden napon. Abban a reményben, hogy e kedves testvéri találkozáson Téged is magunk között üdvözölhetünk, életedet és szolgálataidat Isten oltalmába ajánlva szerető testvéri szívvel köszöntünk: Hedrehely—Kaposszentbenedek—Kaposvár, 1941 november 5. napján Szabó Bálint Kovács József esperes. egyhm. bm. előadó. dr. ikafalvi Farkas Béla kaposvári lelkipásztor. Győr református egyháza szabadhegyi iskolájához lemondással megüresedő állásra helyettest keres január 1-re. Fizetése törvényes. Nők is pályázhatnak. Válaszbélyeges kérvények december 21-ig Református Iskolaszékhez küldendők, Győr. Pápa, 1941. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánlk Pál.