Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-11-16 / 46. szám
238. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1941. gével, szilárd hitlel bízzunk a magyar nemzeti állam fennmaradásában, jobb jövendőjében, a magyar faj felemelkedésében. Megerősíti ezt a hitünket több történelmi bizonyosság. Legutóbbi közgyűlésünk óta ime fokozatosan továbbfejlődött az a történelmi folyamat, amellyel a trianoni Csonkamagyarország 1938. évi november hó 2-től kezdve, immár több mint három esztendőn keresztül nagyobb Magyarországgá növekedett. Ismét magyar föld a Délvidéknek egy része : Bács vármegye déli járásai, a baranyai háromszög (Sztárai Mihály munkálkodásának egykori szintere is), a Mura-vidék és Zala vármegyének egyes községei, amelyeket az első világháborút követő összeomlás alkalmával az ellenséges hadsereg megszállott és amelyeknek szinmagyar lakossága van. Hálával borulunk le a Mindenható előtt azért a kegyelemért, amely lehetővé tette, hogy utolsó közgyűlésünk óta 26 református egyházközségben lakó és évtizedeken át elszakított magyar testvéreinket (az eddigi adatok szerint körülbelül 34.000 reformátust) ismét egyházunk tagjai közé számíthatjuk. Innen is szívből istenhozottat mondunk Bukovinából hazatért székely testvéreinknek, akik felekezetre való tekintet nélkül olyan kedvesek mindnyájunk előtt és akik sok hányattatás után, remélhetőleg végre most kedvezőbb viszonyok közé kerülhettek. Isten tartsa és gyarapítsa őket évszázadokon át! Egyházunk nevében erről a helyről is legmelegebben köszöntőm Szécsiszentlászló Zala vármegyei községnek és szórványainak magyar reformátusait, akik egyházi törvényeinknek (I. II. t.-c. 3. §) előrelátó rendelkezése következtében a dunántúli egyházkerületbe és pedig az őrségi egyházmegyébe tértek vissza, ahová az elszakítás előtt tartoztak. Tudjuk, hogy a délvidéki többi hazatért egyházközség a dunamelléki egyházkerületbe fog tartozni. A folyó év tavaszán lefolyt eseményeknél még fontosabb az a világtörténelmi fordulat,, amely hazánkról évek óta fenyegető óriási veszedelmet hárított el. ' Nem rémlátás, de komoly és indokolt aggodalom volt mindnyájunk lelkében az, hogy Oroszország megerősödve, ismét folytatni fogja ennek a birodalomnak évszázadok óta megnyilvánult törekvéseit éspedig mind a pánszlávizmusnak hódító irányzata, mind az Európa, sőt az egész világ bolsevizálására irányuló és oly sokszor megnyilvánult tervek alapján. Az isteni Gondviselés kegyelme, a baráti nagyhatalmak közbelépése és hős katonáinknak vitézsége hárította el országunkról ezt a fenyegető csapást és távoltartotta határainktól a háború borzalmait. Végtelen hálával köszönjük meg az Úr Istennek, hogy megmentett bennünket újabb katasztrófától, egyúttal innen is kifejezzük magyar szívből jövő elismerésünket hős katonáinknak, akik Kormányzó Urunk parancsára elszánt magyar vitézséggel a folyó év nyarától fogva északon küzdöttek, ezt megelőzőleg pedig április havában a Délvidéken eljutottak az ezeréves szent határok egyik részéhez és ezáltal ott szabadulást hoztak a 23 éven át sokat szenvedett árva magyarságnak, őket sanyarú helyzetükből, sokat pedig a megszálló ellenségnek gyűlölködésétől, sőt egyenes életveszedelemből is megmentettek. A folyó évi június 28-tól kezdve vitéz magyar katonáink az északi harctéren űzték el határainkról az ellenséget és a hatalmas szövetségeseinkkel együtt vívott hősi küzdelemben mindinkább eltávolították annak csapatait. A Mindenható Isten kegyelmének köszönhetjük, hogy a hazai föld nem lett hadszíntérré, hogy egyházi és művelődési munkánkat zavartalanul folytathattuk és mentek maradtgnk mindazoktól a borzalmaktól, amelyek a második világháború alatt annyi más ország területén jelentkeztek. Nagy áldás volt számunkra az is, hogy amíg más országokban háború dúlt, az egyházkerületünkben folytatott építőmunka folyamán a pápai egyházközség éveken át épült új templomát Isten jóvoltából felszentelhette és magasztos rendeltetésének átadhatta, főiskolánk épületén pedig be lehetett fejezni a szükséges átalakításokat, kibővítéseket és új építkezést. Nagy hálával tartozunk a főtiszteletű Püspök Úrnak és kiváló munkatársainak is, köztük dr. Cseh-Szombathy László egyházközségi főgnndnok, továbbá nagytiszteletű Olé Sándor lelkipásztor, főiskolai lelkészi gondnok, valamint dr. Tóth Lajos gazdasági tanácselnök úrnak, végül, de nem utolsó sorban egyházkerületünk kiváló műszaki tanácsosának, Dudás Kálmán építészmérnök úrnak, a főiskolai építkezésekhez szükséges segély engedélyezéséért pedig főleg Fáy István államtitkár úrnak. A hálaadás és örvendezés hangoztatása után mélységes fájdalommal gondolok ma is azokra a magyar testvéreinkre, akik a múlt évi és folyó esztendei történelmi események során határainkon kívül maradtak. Ők kétszer élték át azt a keserűséget, hogy hazát veszítettek. Igaz felháborodással értesültem az utolsó hónapokban is a megpróbáltatásokról, amelyek közülök többekre vártak. Erről a helyről is küldjük nekik testvéri együttérzésünk kifejezését és azt az üzenetet: sohasem feledkezünk meg róluk és bot dogok lennénk, ha bármiben támogatással állhatnánk oldaluk mellé. Ma is fohászkodunk, hogy a könyörülő Isten siessen segítségükre és szabadítsa meg őket további szenvedéseiktől! Főtiszteletü Közgyűlés! Olyan időket él át hazánk, amikor kétszeresen igaz a Legnagyobb Magyarnak találó mondása: ,rA tett az első, a szó a második“. Méltóztassék tehát megengedni, hogy ez alkalommal szokásomtól eltérőleg nem terjeszkedem ki sok fontos ügyre, amelyekkel foglalkoznom kellene. Csak két kérdésre szorítkozom. Az a veszedelem, amely az utóbbi időkben országunkat északról fenyegette, hála a Gondviselésnek, eltávozott határainktól, de mindörökre nem szűnt meg. A további fejleményekre, esetleg további küzdelmekre is fel kell készülnünk. Ezért nemcsak törvényhozásunknak és a hatóságoknak, de minden jó magyar embernek szem előtt kell tartani a nemzetvédelmi szempontoknak rendkívüli jelentőségét. Különösen arra az időre, amikor Európa szárazföldjén vége lesz az óriási méretű küzdelmeknek, nemzetünknek is teljesen felkészültnek kell lennie legfontosabb életérdekeinek erőteljes megvédésére. Mint jó hazafiakat, de közelebbről mint olyan reformátusokat, akik iskolai és nevelésügyi kötelességeiket évszázadok óta örömmel teljesítették, közvetlenül érdekel a leventeintézmény. Ezt a honvédelemről szóló 1939:11. törvénycikk 2., 6—13. §-ai, továbbá a közoktatásügyi igazgatás egyszerűsítéséről szóló 1941 : XII. törvénycikk 3. §-ában az ifjúság honvédelmi nevelésére és testnevelésére adott felhatalmazás alapján a kormány most újraszervezi. Erről a szervezésről egyházunknak is tudomást kell szereznie, sőt amint ezt a konventi elnökségi tanácsülésen kitűnő elnöktársam, Ravasz László dr. püspök