Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-11-16 / 46. szám
1941. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 239. oldal. úr meggyőzően kifejtette, a helyes szervezet kiépítésére, a hatóságok részéről felajánlott módozatok mellett egyházunknak is közre kell működnie. Megnyugtatásul közölhetem, hogy az országos vezető úr az új szervezést valláserkölcsi alapra kívánja helyezni, gondot óhajt fordítani arra, hogy a leventemunkában a cselekvő hitéletet tiszteletben tartsák és a leventék vallási kötelességeiknek zavartalanul eleget tehessenek. Erre egyik, de nem egyedüli biztosíték az, hogy a vasárnapot a leventemunkától szabadon fogják hagyni. A magyar reformátusoknak törekedniük kell arra, hogy (különösen amikor hazánkban is egyesek nagy történelmi áramlatoknak egyszerű utánzását óhajtják), a leventemozgalom szervezése ne induljon ki valamely külföldi mintának egyszerű átvételéből, hanem a magyar viszonyok figyelembevétele mellett a leventék képzése hazai alapon történjék, és ahogy Ravasz László dr. püspök úr is hangsúlyozta, ne kizárólag a katonás fegyelem, ne egyszerűen a kényszer legyen az irányadó, hanem a szervezés használja fel azokat a nevelésügyi és lélektani módszereket és tapasztalatokat, amelyeket hazánkban a református ifjúsági munka, valamint a cserkészet évtizedek során át sikeresen alkalmaztak. A most megalakuló leventeszervezetnek egyik munkása előttem kifejezte azt az óhaját, hogy terveikről és a szervezés részleteiről a nagytiszteletü esperes urak előtt, illetőleg egyházmegyei közgyűléseken ismertető előadást tarthasson. A Főtiszteletű Püspök Ur bölcsessége és a nagytiszteletű esperes urak elhatározása fogja eldönteni, mikor volna legalkalmasabb lehetőség ezeknek a felvilágosításoknak a meghallgatására. Mikor azonban a nemzetvédelmi célok jelentőségére utalok, el kell oszlatnom azt az esetleges félreértést, hogy sötétenlátással néznék hazánknak jövendőjébe. I Mi magyarok tudjuk, hogy a Mindenható kegyelme a hétszáz év előtt országunkra zúdult borzalmas tatár és mongol betörés pusztításait és emberirtását, aztán megint a mohácsi vészt követő sötét másfélszázad következményeit elhárította nemzetünkről. De nincs is szükség arra, hogy amint Arany János énekelte, olyan sok „emberöltő messzeségben“ történtekre tekintsünk vissza. Megtanulhattuk az újabb kor történelméből, hogy az Úr Isten az utolsó másfélévszázad alatt is a pusztulástól hányszor mentette meg, illelőleg súlyos veszedelmek után hányszor szabadította ki hazánkat. Az előrelátás tehát csak mint gondos hazafias kötelesség szerepel az én lelkemben is azzal a reménységgel, hogy küzdelmek és megpróbáltatások nem is fognak reánk következni. Főtiszteletű Közgyűlés! Úgy emlékszem, ebben a hatáskörömben először kell tüzetesebben megemlékeznem az állami költségvetésre vonatkozó óhajokról is. Egyet kell értenünk arra nézve, hogy az állami költségvetések megállapításánál törvényhozásunknak még éveken át elsősorban nemzetvédelmi s ezek mellett társadalompolitikai célokat és utóbbi irányban különösen a széles néprétegek felemelésére szükséges összegek előirányzását kell szem előtt tartania. Ebből az okból örömmel látom a belügyi tárca jövő évi költségvetésében nyolcvanmillió pengő előirányzását a Nép- és Családvédelmi Alap tételénél. Köszönettel kell vennünk azt is, hogy a tisztelt kormány törekszik a hazatért, különösen erdélyi és királyhágómelléki lelkipásztorok súlyos helyzetének javítására. Ezenfelül azonban, minthogy az utolsó évek kedvezőtlen termésviszonyai és a drágulás növekedése következtében a megélhetési viszonyok határozottan rosszabbodtak, az állami költségvetésnek két tételéhez kell óhajtásaimat e helyütt is kifejtenem. Nehogy félreértés legyen, amit már többször hangoztattam, ma is ismétlem, hogy sürgősen kívánatosnak tartom a széles néprétegek egészségügyi, lakásügyi, élelmezési és művelődési viszonyainak jelentékeny javítását, de emellett a lelkipásztorainkról és középiskolai tanárainkról való fokozottabb gondoskodást is. Tanárainkra nézve annyival inkább kérelmet kell előterjesztenem, mert hosszú közéleti munkásságom alatt akárminő hatáskört kellett is betöltenem, vagy bárminő kötelességeket végeznem, sohasem tekintettem magamat másnak, mint ilyen vagy amolyan szolgálatra kirendelt tanárnak. Ezzel a tanári együttérzéssel hangoztatom ma a rájuk vonatkozó kérelmeimet. Lelkipásztoraink érdekében Ravasz László dr. püspök úrral együtt még a folyó év nyarán a konventi elnökség a tisztelt kormánynál hivatalos előterjesztést tett az 1913 : XXXVI1L t.-c. megalkotásával rendszeresített lelkészi korpótlékoknak 100"/0-os valorizációja érdekében. Ez a szükséglet a református egyház javára évi 882.462'— P felvételét tette volna szükségessé. Ez előterjesztésünkben egyebek közt hivatkoztunk arra is, hogy ezt a korpótlékot törvény biztosította, hogy a legutóbb keresztülvitt állami illetményemelés alkalmával a lelkipásztorok korpótléka semmivel sem emelkedett, továbbá, hogy az idősebb, különösen a gyermekeiket házonkívül neveltető lelkipásztorok fokozottan küzdenek a megélhetés mindennapi gondjaival s ezt ma is nemes önmegtagadással és zúgolódás nélkül teszik. Kifejtettük, hogy a theologiai évfolyamokra az utóbbi években olyan kevesen iratkoztak be, hogy ez a szám felét sem teszi az utánpótláshoz szükséges hittanhallgatóknak. Ennek folytán lelkészhiányra kell felkészülnünk. Nagy sajnálattal kellett a költségvetés beterjesztése után, a legutóbbi napokban meggyőződnöm arról, hogy ennek az előterjesztésünknek nem lett meg a kívánt eredménye. Remélem és sürgetni fogom, hogy ez az illetményemelés mielőbb, más címen vagy más módozatok mellett (pl. különösen a hosszabb szolgálattal rendelkező, főleg a gyermekeiket házonkívül taníttató lelkipásztorok részére minél jelentősebb rendkívüli és kivételes államsegély engedélyezésével) mégis be fog következni. Tévedésnek kell minősítenem azt a többször hangoztatott állítást, hogy a magyar reformátusság hivatalos szolgái ez ideig nem törődtek a tanárok javadalmazásának kérdésével. Hosszú közszolgálatom egyik legszebb emlékének tekintem azt, hogy államtitkár koromban erős küzdelmek után sikerült akkor a tanári fizetésrendezést jelentékeny mértékben előbbrevinni. Azóta természetesen hosszú idő telt el és ennek a kérdésnek újabb megoldását most is szükségesnek és sürgősnek tartom. Sürgősnek annyival is inkább, mert a legbivatottabb tanügyi szakemberek, így két év előtt a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem kiváló rektora, Domanovszky Sándor úr tüzetesen kimutatta: a jelenlegi tanári fizetésnek már is az a következménye, hogy az egyetemnek bölcsészettudományi karára csak kevesen és akkor is nem mindig a legkiválóbbak iratkoznak be, hanem igen sokan az újabban annyiszor hangoztatott gazdasági pályákra tódulnak, ahol sokkal rövidebb idő alatt sokkal kedvezőbb elhelyezést és javadalmazást találhatnak. A jövő évi költségvetés előirányzatában a helyettes és kezdő tanárokra nézve vannak kedvező intézkedések, de egyéb tanári fizetésjavítás is sürgősen kívánatos. Különösen igazolt lenne, hogy a középiskolai rendes
