Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-09-21 / 38. szám
192. oldal. DUNÄNTÜU protestáns lap 1941. got; nem volt hajlandó a magyarságban csupán a nyelvet, vért és külsőségeket értékelni, hanem folyton valami többletet keresett. »A magyar szó — mint mondta — még nem magyar érzés, az ember, mert magyar, még nem erényes ember és a hazafis,ág köntösében járó még korántsem hazafi.« (Akadémiai beszéd 45. 1.) Ö a magyarban a magyaros formában megjelenő erkölcsös életet kereste, mert a minőségben látta a nemzetek emelkedésének és nagyságának titkát. »Ne keressük mentőnket sehol is egyebütt — mondta — mint saját... személyes erényeinkben s lelki felsőbbségünkhen.« (Beszédek 250. 1.) Ezáltal Iminket is óv a ma divatos felszínes magyarkodástól és olcsó népieskedésítől, s a faji kérdésben is kritikára, azaz igényességre nevel. Másodszor abban különbözik a faji gondolat mai hangadóitól, hogy ő sohasem akart faji alapon politikai pártot szervezni s még kevésbbé akarta egy ilyen párt élén a politikai hatalmat magához ragadni. Ő nevelői vonzalmat érzett e testileg-lelkileg elhanyagolt, parlagon hagyott, de durvaságában is hűségesen szeretett nép iránt. Fajtája iránti nemes szándékát így foglalta össze: oktatnám, jómódra emelném, emberré nevelném (Naplók 2. 102.); ez a szándék volt reformjai mozgató rugója. Ezért mindenik könyve voltaképen nem is politikai, hanem nemzetpedagógiai munka, amely minket is becsületes szolgálatvállalásra, demagóg érvényesülés helyett alázatos nevelői munkára serkent a faji kérdésben. S ha pedig ezt a nevelői munkát lekicsinyelnők a gyorsabb, de annál kétesebb sikert Ígérő politikaival szemben, a nemzetnevelő Széchenyi egész életműve kérdi tőlünk, volt-é eredményekben 'hozzáfogható munka az egész reformkorszakban ? Végül harmadszor az a Széchenyi javára mutatkozó nagy különbség, hogy fajtája érdekében elindított reformjai egyetlen esetben sem külföldi példák puszta másolatai, hanem magyar fejben és szívben formálódott ízig-vérig magyar reformok voltak; pedig a reformok atyja kíváncsian kereste és tüzetesen tanulmányozta a külföldi példákat. Amióta például a pest-budai híd eszméje felvetődött benne, Európa modernebb hídjait a helyszínen vizsgálgatja, megolvassa hány lépés a hosszav hány láncszem tartja, még a híd szerkezetét feltüntető vázrajzokat is készít naplójába. De érdeklődése nemcsak a hidakra terjed... hanem a külföld egész gazdasági, tudonjányos és társadalmi életét felöleli. A gyapjú- és a borkereskedelmet, az útépítést, kivált pedig az új találmányokat: a cementkeverést, a gőzmalmot, a gépgyárakat éppoly kíváncsian tanulmányozza, mint a parlamentek és a tudós társaságok munkáját, a klubok életét és a lóversenyeket. Eszmét cserél közéleti vezetőkkel, neves mérnökökkel, közgazdákkal, földbirtokosokkal és egyszerű emberekkel. Egyik angliai útján, az arisztokraták némi Tartózkodással fogadták, mert a magyar gróf egyszerű postakocsin utazott s rangján aluli egyszerű emberek társaságába is vegyült. Ilyen tanulmányutakon feszülésig telik nemzetépítő tervekkel, egy nemzet életakarata mozdul fel benne. De amikor itthon reformra kerül a sor, bármily csábképekkel csalogasson is a külföldi példa: magyar talajból nőtt, életképes magyar reformokat akar. »Én minden kifejlődést — mondja — ,amely nem magyar, telkemből gyűlölök«. (Beszédek 358.) És ez nemcsak' ízlés dolga nála, hanem mély meggyőződés. Állami berendezkedésünkön a nemzeti jelleg olyan, mint fognak a zománc; vétek volna idegen példák kedvéért elrontani. »Minden, ami nem áll valódi nemzetiségen s valóságos — mjnden előítélet s szemfényvesztésektül megtisztult — élelmességen, alaptalan, s előbb utóbb bizonnyal elbomlik.« (Világ 53.) Széchenyi itt is észrevehetően két arcvonalon hadakozik a magyar fajiságért s ugyanakkor egy hamis faji gondolat ellen s nemcsak az előbbi, hanem az utóbbi vívódásában is bajtársakat keres, minket is minden — nem éppen önzetlen idegen propagandával szemben fokozott óvatosságra s a szükség szerint ellenállásra int. (Folyt, köv.) A „kiskoszmályi mozgalom“. Irta: Tóth Kálmán ref. árvaházi lelkész, Komárom. 2. Az egyház és a kiskoszmályi mozgalom. Amikor az árvaház utazótitkára révén szélesebb körben ismertté lett és nagyobb munkamezőn folytatta tevékenységét, többször felmerült ellene az a vád, hogy nem egyházias munkát végez, ellensége az egyháznak stb. Ezek a vádak azonban igaztalanoknak és valótlanoknak bizonyultak, amit az is bizonyít, hogy az egyházmegye vezetősége magáénak ismerte el a kiskoszmályi árvaházat és az egész munkát. Ennek írásba foglalása történt meg 1934-ben abban a »Megállapodásiban, amit egyrészről a barsi egyházmegye, Imásrészről a »Béthel« egyesület létesített. A »Megállapodás« főbb pontjait az alábbiakban ismertetem. 1. A Béthel egyesület kimondja, hogy az általa Kiskoszmályon fenntartott árva- és szeretetház mindenestől a ref. egyház testéhez tartozik, mint ref. jellegű szeretgtintézmény ég ezért az intézetet, a barsi ref. egyházmegye, dunáninneni egyházkerület, illetve az egyetemes ref. egyház fennhatósága alá helyezi. 2. Az árva- és szeretetház a keresztyén karitász, a szociális gondozás és a belrnisszió munkáját a ref. egyház törvényeinek oltalma alatt, a Szentírás és hitvallásos könyveink: a Hiedelbergi Káté és II. Helvét Hitvallás szellemében ref. egyházunk javára és fejlődésének előmozdítására az egyházi hatóságokkal összhangban, azok felügyelete alatt végzi. Ezen munkákat az egyházmegye egyes gyülekezeteiben az E. T. I. te. 140. § korlátái között, tehát az illetékes lelkész felhívására és előzetes beleegyezésével kezdeményezheti és végezheti. A gyülekezet kereteit meghaladó konferenciát a részletes program és előadók előzetes bejelentésével az egyházmegyei elnökség engedélyével rendezhet. 3. A barsi ref. egyházmegye, mint erkölcsi testület a fenti kötelezettségek pontos betartása mellett az árva- és szeretetházat testéhez tartozónak tekinti, a felügyeletet kötelességszerűi eg elvállalja s magát az intézményt az egyházmegye gyülekezeteinek s minden hivatalos egyházi tényezőnek szeretetébe ás hathatós támogatásába ajánlja s felsőbb egyházi testületek, polgári közületek és hatóságok előtt az árva- és szeretetház érdekében közreműködni kötelességének ismeri. 7. A barsi ref. egyházmegye felügyeleti jogát az árvaházzal szemben úgy gyakorolja, amint azt a területén levő egyházközségekkel szemben teszi. 8. A Béthel egyesület kötelezi magát arra, hogy az árva- és szeretetházba elsősorban ref. vallású árvákat, elhagyottakat és közellátásra szorulókat vesz fel. 9. A Béthel egyesület kötelezi magát, hogy az árva- és • szeretetház nevelő, gondozó és ápoló személyzet tagjaiul csakis ref. vallású egyéneket alkalmaz
