Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1941-08-10 / 32. szám

Ötvenkettedik évfolyam.

32. szám.

Pápa, 1941 augusztus 10.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ________________________________------------------------------------------------ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK-----------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I pŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK

Munkára fel!

Konferenciai záróelőadás.

A módszer kérdésénél nem sokkal kisebb jelentőségű dolog annak megbeszélése, hogy a szoros értelemben vett ifjúsági munkát hogyan kell előkészíteni és hogyan kell megszervezni kívülről is. Ezen a területen meg kell ragadnunk minden alkalmat a szülőkkel, a presbiterekkel való beszélgetésre. Nincsen olyan akadály, amit le ne lehetne győzni, vagy ei ne lehetne hárítani az útból. Sok lelkipásztor panaszkodik, hogy nem kell az ifjúságnak a komoly munka, hozzá jön még egy yzásik lelkipásztor véleménye és máris készen van az egyetemlegesen érvényes megállapítás, hogy az ifjúság mindenre való,, csak komoly munkára nem. Pedig csak egyszer kellene beszélgetnünk akár az íf jakkal. ..akár a szülőkkel vagy presbiterekkel a dolog természetéhez tartozó komolysággal s mindjárt az ellenkezőjéről győződhetnénk meg. Lelkipásztor koromban sok helyen megfordultam mint egyház- i látogató és körfelügyelő és sokszor nagy szomorúsággal kellett meghallanom a lelkipásztortól, hogy ott a presbiterekkel és az ifjúsággal sem lehet megértetni az ifjúsági munka fontosságát és jelentőségét. Panaszkodott a lelkipásztor azért is, hogy a presbitérium semmiért és így az ifjúsági munkáért sem hozna áldozatot. A presbiteri gyűlésen, amikor az ifjúsági munkáról kezdtünk beszélgetni, igyekeztem megrajzolni ennek a munkának fontosságát, sőt még a gyakorlati hasznára is igyekeztem rámutatni, s a lelkipásztor legnagyobb csodálatára egyszerre megadtak volna mindent, még anyagi tárrjog'atást is kilátásba helyeztek akkor, amikor arról szóltam, hogy amit adnak, tulajdonképen saját gyermekeiknek vagy unokáiknak adják. Arra az első ellenvetésre, hogy az egyháznak nem delik ilyenre, azt feleltem, hogy földi értelemben ki az egyház, nem ők saját maguk?!

S az egyház sem lehet annyira önzetlen, hogy saját magát ne segítse és így ők ne segítsék a fiaikat. Természetes. .mindjárt másként alakult a hangadat és ezután már a presbiterek kívánták ennek a munkának megkezdését, sőt amikor az ifjúsághoz is szóltam, az is bevallotta, hogy már régen kívánta volna a komoly munkát, de — talán^épen a lelkipásztor sugalmazására^ — a presbiterek megakadályozták a nagy anyagi terhekre való tekintettel. Ebben, de más esetben is kérték, hogy alakítsam meg az ifjúsági egyesületet s itt tűnt ki, hogy még sokszor a lelkipásztorok sincsenek tisztában ezzel a munkával és ezért félnek sőt sokszor irtóznak tőle. Őszintén megmondtam, hogy szívesen megteszem, hogy az elindulásnál ott leszek, de ez a munka nem az elindulástól, bár részben ettől is, hanem a további munkától függ. Természetesen ebből a munkából nem lett semmi,

piert nem olyan az ifjúsági munka, hogy mint a jó órát egyszer fel kell húzni és el kell indítani és azután magától megy minden. Az ifjúsági munkát nem lehet mechanikusan végezni, mert ehhez a munkához lélek kell, Isten igéjéből és az imádságnak erejével táplálkozó lélekre van szükség, amit nem lehet egyszerre megszerezni úgy, hogy elhatározom, vagy egyenesen rámkénvszerítik a munka megindítását és végzését. Beszéltem egy segédlelkésszel, aki szégyenkezve ismerte el, hogy azért nincs ifjúsági munka náluk, mert még nincs meg az egyesület, amit principálisa nem enged megszervezni, vagy pedig még nem tudtak ifjúsági otthont szerezni. Nem gondolják meg az ilyenek, hogy az ifjúsági munka megindításánál nem a szomszéd lelkészre van szükség, aki a munkát elindítja, nem is az egyesületre vagy otthonra van szükség, hanem arra a íélekre, amit épen előbb említettem. Ez a lélek nem azt keresi, hogy hol találhat kibúvót a munka alól, hanem megkeresi és meg is találja a legjobb alkalmakat az ifjúsággal való foglalkozásra. Akiben ez n lélek nincs meg, annak alakíthatnak egyesületet és építhetnek otthont., de a munka eredményes nem lesz soha. Ezért kell mindig újra meg újra hangoztatnunk, hogy inkább legyen ifjúsági munka egyesület és otthon nélkül, mintsem egyesület és otthon legyen munka nélkül! Másik helyen a lelkipásztor nem vállalkozott az ilyen munkára és a segédlelkésznek is csak azzal a kikötéssel engedte meg a munka megkezdését, hogy ebből a principálisnak semmiféle munkatöbblete nem származik. A segédlelkész egyszer kénytelen volt elutazni és erre a principális ment az ifjúsági összejövetelre, hogy megmentse a becsületet és csodák csodájára úgy megkedvelte a vidám és mégis komoly fiúkat, hogy azután akkor is jnindíg ott volt közöttük, amikor a segédlelkész már otthon volt. Ebből az esetből is tanulságokat vonhatunk le. Először is azt, hogy nincs olyan principális, akit szép szóval meg ne lehetne nyerni az ilyen munka végzésének engedélyezésére, csak lélek és leleményesség legyen abban a segédlelkészben. Nincs az a lelkipásztor, aki ha tisztában van ezzel a munkával és ha van benne kedv ennek a munkának végzésére, bele ne jöhetne ebbe a munkába. Csak lélek, mimkakedv és akarat kell hozzá s megy is mindjárt, míg ha ellenszenvvel, vagy unottan dolgozik, akkor természetes, hogy nem is lesz semmi eredmény.

Ezeket csak azért mondottam el, hogy meglássuk, milyen helytelen sokszor az ifjúságról, a presbitériumról és az ifjúsági munkáról alkotott felfogásunk és ítéletünk. Minden attól függ, akarunk-e dolgozni, vagy nem és ha az őszinte, szívből jövő akarat meg van és ezt az akaratot a lélek is kész támogatni bennünk, akkor lehetnek ugyan néha hibák a munkánkban, de azért lassan mindig előbbre haladunk. Az ifjúság-