Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-08-10 / 32. szám
156. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1941. gal mindig szerettein foglalkozni és így akármilyen minőségben, akár mint egyházlátogató, akár mint körfelügyelő megfordultam egy-egy gyülekezetben, ,az ifjúsági munkáról érdeklődni s egy-két jó szót szólni akár az ifjakhoz, akár a presbiterekhez az ifjúsági munka érdekében nem mulasztottam el soha. Szinte szemmel látható volt az öröm érdeklődésemre, mert nemcsak a fiúk, de a presbiterek is igen örültek annak, ha felőlük, illetve fiaikról érdeklődtünk és további munkára, illetve további támogatásra buzdítottuk őket. Vannak itt körlelkészelo körtanítók és egyházlátogatók is. Soha vissza nem térő alkalmat szalasztunk el, ha ilyen útjaink alkalmával nem szentelünk néhány percet ifjúsági munkánk ügyének és így az ifjúságnak. Mert nem találtam olyan presbitériumot^ amelyet kellő beszélgetés után meg nem lehetett volna nyerni az ifjúsági munka ügyének szolgálatára és támogatására. Ha vannak mégis érdektelen presbitériumok, meg kell gondolniok a bármilyen ügyben kiszálló és vizsgálatot tevő testvéreknek, hogy elkövettek-e mindent az ifjúság ügyéért és- volt-e idejük az ifjúsági munka megbeszélésére?! Természetesen ezt sem Tehet paragrafussal és komor hangon elintézni, hanem beszélgetés közben a presbitérium szívügyévé kell tenni. Csak úgy tehetjük szívügyévé az ifjúság ügyét { mindenkinek, ha elsősorban nekünk, vezetőknek is szívügyünk. Hogy szívügyünk, az pedig azt jelenti, hogy szeretjük az ifjúságot és szívesen dolgozunk, szívesen hozunk áldozatot érte. Ebből következik, hogy igazi munkát csak az tud végezni, akiben meg van a szeretet elsősorban Isten,, azután az ifjúság, a 'magyar népünk iránt és aki Isten iránt való hálából szívesen fáradozik az ifjúság és a mi magyar népünk felemelésén. Theologusoknak is mindig azt mondom, hogy csak az legyen lelkipásztorrá, akiben meg van a szeretet Isten,, a mi református “egyházunk*, magyar népünk és a munka iránt, mert akiben ez nincs meg, az csak favágó munkát végez és nem lelkipásztori hivatást teljesít. A népünkkel és ifjúságunkkal való foglalkozás során annyi keserűség és annyi csalódás éri az embert, hogy ingj a munka kezdetén mindjárt össze kellene omolnia és nem tudna egyetlen lépést sem megtenni tovább, ha nincs meg benne ez a megbocsátani, felejteni tudó és soha nem lankadó végtelen nagy szeretet a még bűneiben is értékes és drága magyar fajtánk és református népünk iránt. Sokszor megtörténik, hogy olyan szépen halad minden a gyülekezetben és az ifjúsági munkában, de egyszer, amikor nem is gondoljuk, talán a legkomolvabbnak vélt emberünkben az ördögöt látjuk felénk nevetni, a csalódás elkedvetlenít, és mi lenne, ha csak eddig tartott volna a szeretet és a lelkesedés?! A fó pásztor nem csügged el, hanem a csalódás megacélozza szeretetét és akaratát és újra meg újra elkezdi, hogy azután minél nagyobb erővel folytathassa a munkát. Erre a soha el nem múló szeretetne van tehát szüksége a vezetőnek is, amikor az ifjúsági munka nehéz, sokszor csalódásokat okozó, de mégis felemelő és mentő munkáját végzi az ifjaknak és Krisztus anyaszentegyházának javára és Istennek dicsőségére. Ez a szeretet csak önzetlen lehet. Ne azért végezzük a munkát, hogy ezért megkedveljenek, Vagy megszeressenek az ifjak vagy az if jakon keresztül az öregek és ezért talán valamikor oda megválasszanak, mert ha csak ezért végeznék, akkor egyszer eljön a szomorú kiábrándulás ideje és nemcsak Isten büntet meg, hanem megbüntet a gyülekezet is megvetésével, mert meglátja, hogy az a nagy lelkesedés nem Isten ügyéért és nem a gyülekezet ügyéért, 'hanem az állásért és esetleg a jó fizetésért volt bennünk. Épen ezért külön ki kell emelnünk, hogy nemcsak ilyen nagy szeretetet, de kitartó, lankadatlan munkát és ebben a munkában példát vár úgy az ifjúság, mint az egész gyülekezet a vezetőjétől. Ezekben óhajtottam megrajzolni azt a munkát, a jövő útját, amely vár reánk és amelyen haladva teljes odaadással, szeretettel, hűséggel és ha kell, minden áldozattal is, kell dolgoznunk ifjúságunkért és rajta keresztül református magyar népünk felemeléséért. A Bibliában olvassuk egy helyen, hogy a tanítványok széjjeljártak., hirdetvén az igét. Azt az igét, amit Krisztustól tanultak. Krisztus szól hozzánk is, hogy az Ő ügyéért karoljuk fel ifjúságunk ügyét és ifjúságunkat vezessük hozzá. Mi is cselekedjünk a tanítványokhoz hasonlóan, menjünk széjjel, hirdessük a kapott parancsot és cselekedjük Isten akaratát. Az út előttünk van, a munkát ismerjük, kezdjük el, vagy folytassuk tovább és haladjunk mindig előbbre a végső cél felé! így csendül fel lelkűnkben újra előadásunk címe: Munkára fel! (Vége.) Dr. Benedek Sándor. A tatai egyházmegye közgyűlése. Egy esztendő kínzó aggodalmai, feszült várakozásai, boldog örömei és reményei közepette, amikor ;már a mi véreink is élet-halál harcot vívnak a semmit nem kímélő nagy világháborúban, július 23-án tartotta a tatai "egyházmegye rendes évi közgyűlését, melyen kevés kivétellel megjelentek a lelkészi kar tagjai, az •egyházak vi1 ági képviselői és a tisztviselők majdnem teljes számban. Ott volt Fáy István államtitkár, m. kir. titkos tanácsos, az egyházmegye egyik legrégibb tisztviselője, vil. főjegyzője, hogy ez alkalommal is kimutassa egyházmegyénk iránti szeretetét és hozzánk tartozását, hiszen közülünk, a mi egyházmegyénkből indult el arra az útra, melyen haladva ‘tevékenven dolgozik anyaszentegyházunk érdekében. Jelen volt dr. Lázár Andor ny. igazságügyminiszter s a tanácsbirák mind, dr. Zsindely Ferenc államtitkár kivételével, ki ebben az évben a súlyos bel- és külpolitikai hdhtíet következtében nem .vehetett részt gyűlésünkön, pedig tanácsbiróvá történt megválasztása óta még minden alkalommal jelen volt. Az első napi lelkészértekezleti, számvevőszéki és bizottsági gyűlés, valamint többféle értekezlet után reggel 9 órakor a tatai hittestvérek templomában felhangzott a XXV. zs. 1. verse, majd Löké Károly esperes felolvasta Lukács XII: 35—43. verseit és buzgón imádkozott az Egek Urához erőért és kegyelemért a végzendő munkára. Könyörgött a megpróbáltatásban élő magyar nemzetért, ennek hadba kelt fiaiért s a várva-várt békesség minél előbbi eljöveteléért. Az imádság elhangzása után íItaly Dezső egyházmegyei gondnok mondta el megnyitó beszédét. Legelsősorban azokra a nagy világeseményekre hivatkozott, amelyek a Versailles; békeparancsok szülte helyzet következtében évek óta állandó feszültségben tarti.ák a nemzeteket a nagy világháborúval. A magyar nemzet történetében is újabb nagy események zajlottak le. Múlt évi közgyűlésünk óta visszatért az anyaországhoz Erdély egy része az ősszel, a tavasszal pedig Bácska televény földje, amelyért hálát ad a mindenható Istennek, hálával és "tisztelettel ejti ki a kor-
