Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-07-20 / 29. szám
144. oldal. DUNÄNTÜLI protestáns lap 1941. hiányának vagy legalább is fogyatékos voltának minősítem azt, hogy református közvéleményünk értelmetlenül és érdektelenül halad el egyetlen református kereskedelmi középiskolánk mellett... Nos hát, azt akarom mondani, hogy szavaim ^megfogták a székesfehérvári lelkésztársunk szívét, aminek eredménye az lett, hogy egyszerre küldött öt-hat tanulót a pápai kereskedelmi iskolába. Ezt vagy ehhez hasonlót el lehetne érni másutt is, csak egyszer fel kell ébrednünk mélységes álmunkból. Ne aludjunk felébreszthetetlenül. Ébredjünk öntudatra. Lássuk meg, hogy egész jövendőnk függ attól, hogy hogyan karoljuk fel alma materünket és milyen mértékben neveltetjük ezzel jövendő nemzedékünket! Ólé Sándor. Munkára fel! Konferenciai záróelőadás. ... A világon minden mozgalom elsősorban a fiatalság körében igyekszik magának követőket szerezni, mivel meg van győződve arról, hogy »akié az ifjúság, azé a jövő!« Mint egyházunk felelős őrállói ezt az igazságot mi sem hagyhatjuk figyelmen kívül, mert mi azt akarjuk, hogy az ifjúság és ezen keresztül a jövő a mi egyházunké és így elsősorban Krisztusé legyen! Hogy a jövő Krisztusé lesz, abban nem kételkedünk és nem is kételkedhetünk, de hogy Krisztus minél előbb elfoglalhassa az ő királyi székét közöttünk, azért nekünk is minden erőnkkel dolgoznunk kell. Minél több olyan ifjút kell összegyűjtenünk Krisztus zászlaja alá, akik nemcsak szóval, nemcsak vasár- és ünnepnapokon, hanem egész életükben és életükkel követik Őt és engedelmeskednek neki. Ez a toborzó munka már most reánk vár s habár sok helyen részben el is végeztük ezt a munkát, nem nyugtathatjuk meg magunkat azzal, hogy mindent megtettünk és mindent elvégeztünk, hanem ennek a toborzásnak újra meg újra és mindig nagyobb erővel és erősebb bizonyságtevéssel kell megtörténnie, hogy egyetlen református ifjú se maradhasson az ifjúsági megmozduláson és az ifjúsági munkán kívül. Ha a jövőbe nézünk és ebben a mi feladatunkra irányítjuk tekintetünket, akkor legelsősorban azt kell megnéznünk, hogy hol van most az ifjúság és hogy hová kell Isten segítségével és a mi kitartó munkánkkal felemelni. Ami már most ifjúságunk lelkiállapotát illeti, nem mondhatjuk annyira pogánynak és elvadultnak, hogy a missziói munka szempontjából egyenesen külmissziói területnek kellene tekintenünk. Egykét kivételtől és néhány kivételes helytől eltekintve bátran el merem mondani, hogy ifjúságunk nem jár a teljes romlás és züllés útján, sőt egyenesen biztató jelek mutatnak arra, hogy a mi egyházunk ifjúságának nemcsak a hajlandósága és kedve, de az akarata is megvan arra, hogy az evangéliomi életre ,és Isten országának munkálására igyekezzék. Ennek az igyekezetnek meglepő jeleit kell meglátnunk különösen olyan helyeken, ahol néha nemcsak parlagon hagyják heverni, hanem emellett még elnyomni is akarják az ifjúságunk megmozdulásait és Istennek legyen hála, hogy sokszor mégis épen ilyen helyen és ilyen ifjak között kezd kialakulni a mélyebb élet és az öntudatosabb hit után való vágyakozás, ami legtöbbször igen nagy lelki szomjúságban mutatkozik. Ezzel azonban nem mondjuk azt sem, hogy az ifjúság életével és hitével — bármilyen magas fokon is legyenek ezek — megelégedhetnénk, mert amint az emberiség életével, épenúgy az ifjúság életével és hitéletével sohasem lehetünk megelégedve, hanem mindig tovább kell haladniok az örökkévalóság útján a tökéletesedés felé. De meg kell fordítanunk ezért a dolgot és meg kell állapítanunk, hogy ha nem is tartjuk teljesen rossznak — nem dogmatikai, hanem csak gyakorlati értelemben mondom — az ifjúságot, az az állapot, melyben ifjúságunk él, nem mondható épen kielégítőnek sem, még akkor sem, ha ott már mindjárt ifjúsági munkát is végeztünk. Megtörténik ugyanis igen sokszor, hogy épen a mi munkánk által, a mi magatartásunkkal vagy épen elhibázott módszerünkkel nemcsak megnehezítői, hanem egyenesen megállítói is lettünk a munkának. Mindenki őszintén áttekintheti eddigi munkáját és munkájának eredményeit. S azután gondoljuk el, hogy idestova 10—15 esztendő óta végezzük gyülekezeteinkben a behatóbb belmissziói munkákat és ezek között az ifjúsági munkát és mégsem dicsekedhetünk, sőt még szerényen sem mondhatjuk el, hogy milyen csodálatosan megváltozott volna akár az ifjúságunk, akár pedig az ifjúságon keresztül a gyülekezetünk. Habár nem is kívánunk hatalmas, kézzel fogható eredményeket, mégis úgy érzem és azt kell mondanom, hogy valahol hibának kellett becsúszni a mi munkánkba, ami azután kíméletlenül befolyásolja munkánkat és ennek eredményét. Ezért gondolom, hogy 'ezt a munkát is revízió alá kell vennünk s ezt a reviziót legelsősorban ki kell terjesztenünk a célkitűzésre is. (Folyt, köv.) Dr. Benedek Sándor. @®®@®®®@®®®®®®®@®®®®®®®®®®®®®®®®@s@©s@® ® © 1 VEGYESEK I ® ® @®®®®®®®®®3®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®S®S®Ce}@® — A debreceni Tisza István tudományegyetem jövő tanévi rektorává dr. Kállay Kálmán egy. ny. r. tanár lelkészképző-intézeti igazgatót, a hittudományi kar dékánjává dr. Erdős Károly egy. ny. r. tanárt választották meg. — Nyugalomba vonulás. A komáromi egyházmegye nesztora, a 82-ik évében lévő réthei lelkipásztor Galambos László teljes testi és szellemi frissességben ment nyugalomba jóval több, mint 50 évi aktív szolgálat után. Gyülekezete VI. 8-án templomi ünnepélyen vett tőle búcsút, melyen az em. nevében Mokos Kálmán tanácsbíró méltatta a nyugalomba vonuló hosszú lelkész! szolgálata alatti hűséges pásztorkodását, a példaként emlegetett rétéi gyülekezet lelki és anyagi rendbeszedését, a kis Eklézsia sok építkezését stb. A presbitérium, az iskola, az ifjúság s a gyülekezet nevében külön búcsúztak a hívek. Díszes, modern szalón-órát adott át az egyik kurátor a meghatottságában könnyező gyülekezet közepette emlékül a pásztornak. Megható volt, amint a búcsúzó lelkész utoljára fogott kezet a presbitérium tagjaival, majd a templomot egészen megtöltő hívekkel. Az öreg lelkész könnyei hullottak, miközben János apostoli lelkülettel utoljára is szeretetre, az Úr Jézushoz és az Egyházhoz való hűségre kérte a híveket. Még a más felekezetüek is meghatva búcsúztak az agg lelkipásztortól. De nem is csoda, hiszen csak egy éve volt segédlelkésze. Egészen egy év előttig maga végezte az összes szolgálatod s magas kora dacára tele volt még vasárnap d. u. is mindig az Isten háza s télen majd minden este bibliakört, ifjúsági összejövetelt stb. vezetett s igyekezett belekapcsolódni a modern belmissziós munkába. Amint értesülünk, Galambos László nyugalomba vonulása alkalmából nagyobb alapítványt is tett egyik családtagja: a rétéi gyülekezetnél. Lelkész-
