Dunántúli Protestáns Lap, 1940 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1940-04-14 / 15. szám
Ötvenegyedik évfolyam. 15. szám. Pápa, 1940 április 14. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. _________________________-------------------------------------------FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK ---------------------------------------"---FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÓK A jövő feladatai. Irta és a dunántúli egyházkerület lelkészértekezletén felolvasta dr. Tóth Endre theol. tanár. (Folyt, és vége.) Ezen tülmenöleg nem kívánok részletekbe bocsátkozni, csak azt akarom még nyomatékosan hangsúlyozni, hogy a vezetőnek, legyen az kormányhatalmon ülő férfi, vagy egy kis dunántúli gyülekezet lelkipásztora — ismernie kell nemcsak a világ történetét, nemcsak hazánk történetét, egyházunk múltját, de ismernie kell épen olyan jól, vagy talán még jobban annak a (környezetn'ek a múltját, az ott élő családok történetét is, ahol a lelkipásztor él- és munkálkodik, E nélkül gyökértelen lesz a munka s elődök nélkül való az élet. — Hasonlóképen nem csak általánosság1- ban kell képének lenni szociális helyzetről, politikai gazdasági, nemzeti stb. kérdésekről, — de kellő tájékozottságának, ismeretének kell lennie saját egyháza községe, ezek lakói családainak gazdasági, szociális és lelki helyzetéről is. E nélkül sötétben tapogatózás a haladási kísérlet s csak elképzelés a iielyzetismeret. Igaz ugyan, hogy az általános problémák hatása megtalálható a ;kis községekben is, de a kis közösségeknek meg van ezenfelül a maga külön élete és sokszor anynyira külön élet ez, hogy szinte azt gondolja az ember, hogy homokba dugott fejjel járnak itt az emberek, mint akikre nem tartozik a körülöttük kavargó világ s sok esetben, szinte attól függetlenül élik a maguk külön kis életét. Bár az is tagadhatatlan, hqgy máskor meg kelletén túl is reagálnak s pedig sokszor ferde elképzelések szerint a külső hatásokra, pl. hogy csak egy kis példát iemlítsek, egy közeli város hatásaira! A múlt ismerete s a jelen tapasztalatai juttatják el aztán a lelkipásztort odav hogy a jövőről elképze-i lése legyen s ezt a jövőt építse, ennek munkása lehessen. De ha nagy feladatot ró a lelkipásztorra az olyanfajta múlt megismerés s jelen helyzetkép megalkotás, amire épen csak utaltam, mennyivel nagyobb és nehezebb még ennél is ott a kis gyülekezetben a jövő építése. Nyilvánvaló, hogy minden becsületes, felelősséggel dolgozó lelkipásztornak az a törekvése, hogy gyülekezetéit ,s 'aininak tagjait jobb jövő felé vezesse. Az is vitán felül áll, hogy minden egyházáért égő, hivei- Inek boldogságát szívén viselő lelkipásztornak meg van az elképzelése arról, hogy milyen jövőt szán gyülekezetének. Ezt az elképzelést egy-két vonással talán így foglalhatnánk össze: Tiszta szép templomban sűrű sorokban buzgón éneklő gyülekezet, áhítatosan imádkozó s az Igében elmerülő hívek, akiknek nemcsak vasárnapi arca az (áhítat s nemcs/alk a templomban figyelnek az Igére. Tiszta szép családi életek, engedelmes gyermekek,, s erkölcsös ifjúság, tiszteletre méltó s példaadó felnőttek! Becsületes munkások, akiknek munkája nyomán jólét fakad, egyszóval ideális külső-belső életet árasztó gyülekezet! S erre az elképzelésre rögtön kész a megállapítás: hol vagyunk mi ettől! S mit tehetünk azért, hogy valóban ilyen legyen. Végül is milyen eszközeink vannak arra, hogy ebben az irányban vezessük népünket. Gyengék és szegények vagyunk mi ehhez! S mégis azt is hozzátennénk, hogy hiába is erőlködnénk, 'hiszen haszna, eredménye úgysem volna az egésznek. Örülnünk ke 11 v hogy úgy ahogy napról-napra mi is, gyülekezeteink is meglehetnek. Ha megpróbálnánk s ha megpróbáltuk már, tapasztalatból is beszélhetünk: nem eredmény, de kudarc, irigység, rosszakarat, rágalom és gúny lenne, vagy valóban az is a mi osztályrészünk. Szóval nem érdemes, mert hiábavaló. De lelkésztestvérek, ha Pál apostol is így gondolkozott volna, akkor mi lett volna a keresztyénség nagy ügyével? Pedig ha valaki, akkor Pál valóban végig1- ment a hiábavalónak látszó, kudarcot sejtető s elbukást tartogató élet minden fázisán. S mégis az volt a hitvallása: Én semmivel nem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól... S ereje a szüntelenül megismétlődő isteni szó volt: Elég neked az én kegyelmem! Hiábavalóságok, kísérletezések és kudarcok útját járó, jövőért aggódó, lemondó és csüggedt szívű lelkipásztorok, halljátok az Igét! Ez a jövő útja! Ezen az úton az első feladat minden lelkipásztornak az Ige tiszta hirdetése. Szóval és életében is. Ezt csak úgy teheti, ha az írás neki szól először. Erőtlen s hiábavlaló igehirdetés ott van, ahol a lelkipásztor csak mások számária "hirdeti, vagy kísérli meg hirdetni az Igét, de mága nem ül le az Ige mellé, hogy számára is hirdettessék az. A lelkipásztor első feladata a jobb jövő felé vezető úton az, hogy bibliaolvasó legyein,'. Ne csak azért olvassa a Bibliát, hogy alkalmas textust keressen, amiről prédikálhasson, hanem azért, hogy neki magának is állandó lelki táplálék legyen az! S ezzel együtt jár a másik: Azt akarjuk, hogy hi-< veink Istenben bízó, hívő, imádságos életű emberek legyenek. A lelkipásztornak feladata az, hogy erre az útra elvezesse a híveket. De hivő életre qsak hivő lelkipásztorok nevelhetnek. Imádságos élet-követeléssel csak azok állhatnak elő, akik maguk is imádságos életet élnek! A jövő Isten kezében van. Ez bizonyos. De Isten akaratát megtudni csak az imádságon keresztül lehet.. Isten akaratát csak akkor ismerhetjük meg, amikor az imádkozás óráiban, vagy perceiben el tudunk jutni az Istennel való találkozásig.
