Dunántúli Protestáns Lap, 1939 (50. évfolyam, 1-53. szám)
1939-09-24 / 39. szám
200. oldal DUNÁNTÚL! PROTESTÁNS LAP. 1939. 2761/1939. sz. K örle vél egyházkerületünk valamennyi elemi népiskolai hatóságához. Tudomásul vétel és megfelelő alkalmazkodás céljából közlöm a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak a 32.001/1934. V. a. számú rendeletét módosító következő leiratát: »A népiskola I. osztályába felvehető tankötelesek beiskolázására vonatkozó és az 1934. XI. te. 43. §-ában foglaltak alapján kiadott 32.001 T934. V. a. 1. ü. számú rendelet a legszigorúbban intézkedik arról, hogy a népiskola I. osztályába csakis az a gyermek vehető fel, aki az illető tanév szeptember hó 15-ig életének hatodik évét betöltötte. Egyöntetű eljárás céljából felhívom Főigazgató (Tanfelügyelő) Urat,, figyelmeziesse az iskolafenntartókat és rajtuk keresztül az iskolák igazgatóit (tanítóit), hogy a népiskola I. osztályába fegyelmi felelősség terhe mellett csakis azok a gyermekek vehetők fel, akik az előbb említett feltételnek megfelelnek. Tekintettel azonban arra^ hogy a visszacsatolt felvidéki területeken a népiskola I. osztályába oly gyermekeket is felvettek, akik az év szeptember 15-ig nem töltötték be életük hatodik évét s így akadálytalanul feljuthattak a magasabb osztályokba, eJrendelena, hogy mindazokat a tanköteleseket, akiket a visszacsatolt felvidéki területeken a visszacsatolás időpontját megelőzően felvettek a népiskola I. osztályába, a megfelelő magasabb osztályokba korukra tekintet nélkül fel kell venni.« Pápán, 1939. évi szeptember hó 22-én. Medgyasszay Vince ___________ püspök. A belsősomogyi egyházm. belmissziói bizottságának vezetőségétől. 218/1939. Bm. sz. Nagytiszteletű Lelkipásztor és Tekintetes Tanító Urak! Szeretett Atyámfiái! Tisztelettel és szolgálatkész szeretettel emlékeztetjük a belsősomogyi egyházmegye kötelékébe tartozó lelkipásztor és tanító testvéreinket., hogy az évi egyházmegyei közgyűlésünk a belmissziói bizottság javaslata alapján a missziói munkatervbe beillesztette eg\éb végrehajtandó pontok sorában — egy vasárnapi (bibliai) iskolai tanfolyamnak a meegrendezését, Az idevágó határozatra, az indokolás szerint az a körülmény szolgáltatott okot, hogy néhány gyülekezetben az egyetemesen kötelező munkaágak teendőivel szemben a tankötelesek pásztorációja és bibliai iskola keretében való evangéliumi n.evelése elhanyagolt állapotban van. A missziói bizottságnak feladatává tétetett a bibliai iskolák bevezetése és ellenőrzése s hogy a jövő évi összefoglaló jelentésben ne kelljen az egyházmegyei közgyűlés utasításának megfelelően olyan elszámolást szerkeszteni,, melyben megnevezendők lennének a mulasztó egyházközségek, — a meglévő hiányok kiküszöbölése végett is szeretettel hívjuk fel az anyaegyházközségek és leányegyházak érdekelt lelkipásztorait és preoráns tanítóit, szíveskedjenek a kaposvári lelkipásztori hivatallal kapcsolatban Kaposvárott 1939. szept. hó 26—28-ig tartó vasárnapi iskolai vezetők tanfolyamát látogatásukkal megtisztelni, vagy maguk helyett vezetésre kénes gyülekezeti munkásokat hallgatás céljából beküldeni. A tanfolyamon való részvétel díjmentes. Ecsedy Aladár rendezésében a mintaelőadások a d. e. órákban tartatnak, hogy a közelebbi helyekről bejáró hallgatók a délutáni vonatokkal el is utazhassanak. Az előadók között tisztelhetjük majd minden valószínűség szerint Benkő István, Nyáry Pál esperes, Békefi Benő stb. lelkipásztortestvéreinket. A tanfolyam munkarendje: 1. Szept. 26-án (kedd): 9— 1/210. Áhítat. »Légy kész elfogadni«. 10—11. Mintatanítás iskolába nem járók csoportjának. 11 —12. Megbeszélés. Tanítás a legkisebbek között. 12—1. Előadás: írásismeret és a vasárnapi iskola. 2. Szept. 27-én (szerda): 9V2IO. Áhítat. »Légy kész szeretni«. 10— 11. Mintatanítás I—11. osztályosok számára. 11 — 12. Aáegbeszélés. Előkészítő óra. 12—1. Előadás: Istentisztelet és a vasárnapi iskola. 3. Szept. 28-án (csütörtök): 9—1/210* Áhítat: »Légy kész szolgálni«. 10—11. Mintatanítás: csoportban. 11 —12. Megbeszélés: Mit tapasztaltam tanítás idején. 12—1. Előadás: Gyermekismeret és a vasárnapi iskola. Jószándékunkra, munkálkodásunkra Isten áldását kérve vagyunk a Nagytiszteletü Lelkipásztor és Tekintetes Tanító Uraknak őszinte tisztelettel és szeretettel, Erdőcsokonya-Kaposszentbenedek, 1939 szept. 18.. készséges munkatársaik: Kovács József Halka Sándor lelkipásztor. esperes. A veszprémi ref. egyházmegye esperesétől. F elhívásolí. 861/1939. szám. A 158/1938. sz. egyházkerületi határozat értelmében a veszprémi ref. egyházmegye közgyűlése 61/1939. számú határozatával elrendelte,, hogy »minden egyházközség készítse el helyzettérképét a kültelkeken lakó hívek elhelyezkedésének világos feltüntetésével. A helyzettérkép folyó évi december hó 31-ig beküldendő az esperes! hivatalba«. 862/1939. szám. A 159/2—1938. sz. egyházkerületi határozat értelmében a veszprémi ref. egyházmegye közgyűlése 62/1939. sz. határozatával elrendelte, hogy a szórványok ezidő szerinti beosztásának feliilvizsgálhatása végett az egyházközségek tegyenek jelentést, vájjon szórványaik az anyaegyházból való megközelítés és gondozás szempontjának megfelelnek-e és nem teendő- e javaslat azoknak új beosztását, más egyházközséghez csatolását illetőleg. Az ezirányú jelentések, illetve javaslatok folyó évi december hó 31-ig terjesztendők be az esperesi hivatalba. * Fenti két határozatnak megfelelő eljárásra a Nagytiszteletü Lelkipásztor Urakat felhívom. Alsóörs, 1939 szeptember 20-án. Szűcs József esperes. Keresem anyai nagyapám Kardos Péter keresztlevelét. Nagyanyám Ihász Anna,, akivel Kardos Péter 1837-ben házasságot kötött, 1822-ben született s nagyapám öt évvel volt idősebb nála s így születési évd 1817. Apja Kardos Mihály, anyja Balogh Katalin, Dr. Laczkó József szföv. főállatorvos,, Budapest, X’. kér., Kőbányai-ut 59. sz. I. 7. Pápa, 1939. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánlfc Pál.