Dunántúli Protestáns Lap, 1939 (50. évfolyam, 1-53. szám)
1939-04-02 / 14. szám
Ötvenedik évfolyam. 14. szám. Pápa, 1939 április 2. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE _______________________________ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.________________________________-------------------------------------------FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK--------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Protestáns politikai napisajtót! (Egyházi és világi vezéreink figyelmébe!) A közeli és távoli múltban többször felmerült egy református politikai napilap alapításának kérdése. Sajnálatos azonban, hogy egy-két újságcikkben megformulázott óhajnál nem jutott tovább soha e kérdés. Talán közönyösség, de talán főként anyagi nehézségek miatt nem tudott mindmáig megszületni az a napilap, amire pedig nekünk protestáns magyaroknak immár égetően szükségünk van. Mindnyájan érezzük, hogy nagy, forradalmi átalakulások előestéjén állunk. Nagy, protestáns szempontból szinte életbevágó érdekek fűződnek ahhoz, hogy a biztosan eljövendő átalakulások nyomán ne szenvedjünk rövidséget, hanem azoknak minden várható előnyét egyházaink és iskoláink javára maradéktalanul biztosítsuk. Ezeket az átalakulásokat a római egyház már teljesen felkészülten várja. Lapjaiban már hangot adott annak a követelésnek, hogy a földbirtokreform során felosztásra kerülő egyházi ingatlanok kizárólag csak kath. intézmények, szegény plébániák, iskolák felsegélyezésére legyenek igénybevehetők. Sokszor tapasztaltuk már, hogyha sérelmeinknek, bármily jogosak is voltak azok, hangot adtunk, az illetékesek mintha nem is hallották volna, ügyet se vetettek rá. Miért? Azért, mert napilap hiányában tanácstalanul, magunkra hagyatva nincs és nem is lehet a prot. érdekeknek megfelelő egységesen kialakult politikai elgondolásunk. És itt álljunk meg egy pillanatra! Sokan azt mondják, hogy az áldatlan politikával ne foglalkozzunk. Többé-kevésbbé igazuk is van. De ott a baj, hogy a másik fél ugyancsak politizál s úgyszólván mindig a kárunkra politizál. Tehát egységesen megalapozott, az érdekeinknek megfelelő politikai irányra lenne szükségünk. Ezt pedig csak széleskörű, nagy publicitású napisajtó útján lehet elérni. Nem szabad elfelednünk, hogy közel kettőmilliónyolcszázezer prot. magyar él ebben az országban. Olyan tekintélyes tömeg, mely egy napisajtó irányítása mellett egységesen tömörülve, nem hiába hallatná szavát. Kívánságai, jogos követelései felett nem lehetne csak úgy napirendre térni, mint azt napjainkban léptennyomon tapasztalhatjuk. Lehetetlennek tartom, hogy testvéri egyetértésben összefogva, áthatva, prot. népünk és egyházunk szeretetétől, kis áldozatkészséggel ne tudnánk egy nem nagy terjedelmű, 8—10 oldalas politikai napilap létrehozására a megfelelő összeget előteremteni. Tegyünk csak futólagos számítást. Ha a prot. lakosságnak csak l°/0-a rendelné is meg eleinte a lapot, akkor is lesz annak 25—30.000 előfizetője. Az aztán már kizárólag a kiválasztandó szerkesztő-gárda ügyességétől, rátermettségétől függ, hogy a kezdetben kicsi mustármag terebélyes fává növekedjék és a kicsi sereg idővel százezres Olvasótáborrá fejlődjék. Ami éppen nem tartozik a lehetetlenségek közé. Kis javadalmú, kongruás lelkész vagyok, ráadásul családos is, de szívesen adnék 100 pengőt a napilapot életrehivó prot. sajtóalapnak. Tudom, hogy nagyon szerény ez az összeg, de azt is tudom, hogyha lelkésztestvéreim és világi atyánkfiái is, ■— hiszen az érdekeink azonosak, — a jövedelmükhöz viszonyítva hasonló megajánlást tesznek, nem lesz nehéz a szükséges öszszeget előteremteni s a protestáns napilapot a közel jövőben — az idő sürget! — megindítani. Egy jobb jövő reményében szeretném, ha e kis igénytelen cikk nyomán a hivatottak előállnának s kezükbe vennék e nagy fontosságú ügy sikeres megoldását. Bizonyára az ő szavuk rnesszehangzó harsona lenne, aminek ércesen zengő hívására felfigyelnénk és összefognánk mi, sokszor széthúzó magyarok a nagy cél érdekében: az egységes protestáns politikai napisajtó sürgős megteremtésében. Rinyakovácsi. Szabó József ref. lelkész. A kampeni református theologiai iskola. A holland gereformeerdek, vagy ahogy mi általánosabban nevezni szoktuk, szigorú reformátusok kampeni iskolája nem dicsekedhetik évszázadokra visszamenő múlttal, de mégis ez az aránylag rövid múlt a maga intenzitásával, az Igéért folytatott hősies küzdelmével, Istentől gazdagon megáldott eredményeivel méltán megérdemli figyelmünket. De ez az iskola, amely évek hosszú során, a hívek áldozatkészsége által lehetővé téve, újabb meg újabb magyar ref. theologus nevét írta be tanulói névjegyzékébe, hogy két évi ittartózkodás után hivatástudatban elmélyítve visszaküldje őket abba az országba, melyről jól tudja, hogy „az aratnivaló sok, de a munkás kevés“, nemcsak figyelmünket, hanem hálánkat is kell, hogy felébressze önmaga iránt, mindenekfelett pedig az iránt, Akinek kezében, mint engedelmes eszköz, az evangélium egyetemességét megértve, a nemzeti különbözőség határain keresztül imádkozó és cselekvő szeretetét közli velünk. Az iskola alapításáról írva, először az alapító gereformeerd egyház történetét kellene ismertetnem, ha nagy vonásokban is, amit azonban két oknál fogva nem teszek: először, mert e cikk kereteit túlhaladná, másodszor, mert e lap olvasói számára szükségtelennek gondolom. Itt tanult elődöm: Pomóthy Dezső szépen és átfogóan megírta ezt a Dunántúli Protestáns Lap 49. évfolyamának 5—8. számában („Két hollandiai év után“). Itt most csak annyit, hogy a geref. egyház atyái nem