Dunántúli Protestáns Lap, 1939 (50. évfolyam, 1-53. szám)
1939-10-15 / 42. szám
Ötvenedik évfolyam. 42. szám. Pápa, 1939 október 15. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE _______________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP._________________________________-------------------------------------------FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK--------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZJÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ 1 TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Dr. Balogh Jenő egyházkerületi főgondnok megnyitó beszéde. — 1939 október 11-én. — Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés ! Utolsó közgyűlésünk óta kilobbantak az újabb világégésnek első lángjai. A jövendőt, amely erre és a következő nemzedékre vár, csak a Mindenható és mindent tudó Isten látja előre. Külföldön több politikus ajkáról sok nagy kijelentés hangzik el eredményekről és kilátásba helyezett jövő magatartásról, de ma csak egy bizonyos van: a teljes bizonytalanság. Sokan fogják hangoztatni, hogy van valami igazság abban, amit Victor Hugo annakidején I. Napóleonnak egyik kijelentéséhez fűzött: „senkié sem a jövő". Ebben a bizonytalanságban számunkra, magyar reformátusok részére teljes megnyugvás: a mi állandó, sziklaszilárd hitünk. Vérzivataros évszázadok során a mi eleink közűi a legjobbak és az igazi nagyok mindenkor bíztak az Ur Isten kegyelmében. Erős a mi reménységünk is, hogy a Mindenható híveit a jövőben sem jogja elhagyni. A ránk váró tennivalók garmadája mellett nincs ma idő külpolitikai találgatásokba bocsátkozni. Kettőt azonban hangsúlyoznom kell. Az egyik: a háború nem valamelyik országért, hanem az európai hegemóniáért indult meg. A másik : hogy a távolabbi jövőben Európára esetleg meglepetések, sőt megrázkódtatások is várhatnak. A múlt év végén az anglikán egyház vezetői nemzetükhöz intézett szózatban azt kívánták, hogy a nemzetközi viták elintézésénél az erőszakos módszereket a tanácskozás és a békességes megegyezés váltsa fel. Minthogy ez volt az angol kormányfőnek akkori álláspontja is, a müncheni megegyezés után az én lelkemben is felcsillámlott ilyen reménysugár. Ez a reménység megsemmisült. Azt azonban nyugodtan elmondhatjuk, hogy Magyarország a világháború előtt sem kívánt más államot meghódítani vagy leigázni és évtizedek óta azon az úton járt, amelyet az anglikán érsekek és a két püspök szózata követendő gyanánt jelölt meg. Közel két hosszú évtizeden keresztül a világtörténelemnek legnagyobb igazságtalansága: a trianoni békeparancs gyötörte a világban szétszórt magyarságot és kínzott bennünket magyar reformátusokat is, akik a francia politikus tanácsa szerint mindig arra gondoltunk, de nem sokat beszéltünk róla. Amint lord Rothermere a Daily Mail hasábjain 1927 júniusban világosan megírta, ez a trianoni parancs és a többi páriskörnyéki ú. n. bébeszerződés egész Európában a korábbi háborús fészkeknél még sokkal veszedelmesebb háborús helyzetet teremtett. Szinte az volt a meglepő, hogy újabb háború korábban ki nem robbant. A magyar nemzet, amely a világháború előtt is Európának legbékeszeretőbb népe volt, megint bebizonyította ezt a tulajdonságát, amikor — bármennyire átérezte az ú. n. utódállamokban élő magyar testvéreinknek súlyos szenvedéseit, nem pacifizmusból, hanem politikai bölcseségből békében várta és az Urnák hatalmas kezétől remélte ezeknek az igazságtalanságoknak mielőbbi helyrehozását. E teremben sohasem foglalkoztunk pártpolitikával, de most helyeselnünk kell az egymást felváltó magyar kormányoknak azt az elhatározását, amellyel békés úton küzdöttek Trianonnak hatályon kívül helyezéséért és ezzel eldöntötték hazánknak eddigi külpolitikai magatartását. Ugyanezt kell tennünk mindaddig, amíg a békét megóvhatjuk és „amíg a magyar nemzetnek életérdekei mást nem parancsolnak“. Azokat a részben tájékozatlan, részben ellenséges indulattól és bosszúvágytól fűtött politikusokat, akik a páriskörnyéki békeparancsokat 1920-ban a központi hatalmakra rákényszerítették — terheli Isten és emberek előtt az a szörnyű felelősség, hogy Európa békés polgári lakosságára rázúdítják a háborúnak újabban fokozottan súlyos megpróbáltatásait. Főtiszteletü Közgyűlés! A határainkon bekövetkezett történelmi változások melleit fel kell figyelnünk egyéb veszedelmekre is. Az egyik, hogy a szívós, céltudatos, sok álnokságtól vezetett ellenséges propaganda, amely már évtizedekkel a világháború előtt kezdődött, aztán a világháború alatt, majd Nagymagyarország egész országrészeinek megszállásával kapcsolatban az úgynevezett „fegyverszünet“ alatt folyt — részben más állam ellen irányuló gyűlölettől is fokozva — jelenleg több nyugati, irántunk eddig barátságos államban még veszedelmesebb mértékben fellángolt. Egyházkerületünk azoknak az alkotó tagjainak, valamint érdemes tanárainknak, akik külföldi összeköttetésekkel is rendelkeznek, meg kell figyelni ennek az ellenséges propagandának a hatását, fel kell tárni a valótlan állításokat és meghamisított adatokat és — természetesen mindig a bizonyítékok megjelölésével — nem szenvedélyes hangon, hanem a helyreigazításnak tárgyilagos, tudományos eszközeivel a tévedéseket és valótlanságokat meg kell cáfolni. Ki kell fejteni a történelmi igazságot. Mivel úgy látszik Nyugaton ezeréves hazánk régebbi földrajzában sok politikus teljesen tájékozatlan, ki kell mutatni azt is, hogy ezer esztendőn át minő volt Magyarországnak földrajzi egysége s mik voltak ennek az egységnek gazdasági és egyéb okai. Azok előtt a tisztelt társaink előtt, akik időnként
