Dunántúli Protestáns Lap, 1939 (50. évfolyam, 1-53. szám)
1939-06-04 / 23. szám
Ötvenedik évfolyam. 23. szám. Pápa, 1939 június 4. DDBÄNTDLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE _______________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. _______________________________ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK A pásztor védelme. Dávid azt mondja: az Úr az én pásztorom! Ezzel kettőt mond: először azt, hogy ő maga bárány, Isten báránya, másodszor azt vallja meg, hogy védelemre szorul. Milyen szép is ez a gondolat: Isten báránya. A Szentírás több helyen beszél Isten bárányáról, aki elveszi a világ bűneit. Mindenki tudja, hogy Jézusról beszél az írás. Ő volt az igazi bárány. Jézusra mutat a magyar református külmissziói szövetség jelvénye, amely a földet ábrázolja egy zászlós báránnyal, alatta felírás hirdeti, hogy az Űré a tőid. Igen! A bárány vérével váltotta meg a világot. De vájjon elmondhatjuk-e, hogy „az Úr az én pásztorom“ ? Bárányok vagyunk-e hát Isten nyájában s mint gyülekezet elmondhatjuk-e, hogy mi valóban nyáj vagyunk ? Minden gyülekezet nyáj! Tagjai odatartoznak a gyülekezet közösségéhez, azonban nem alkotnak szerves egységet, közösséget. Vannak a nyájban olyanok, akik nem ismerik a pásztort s azt mondják: sose láttam a papot. Vannak olyanok is, akiket meg a pásztor nem ismer, mert elrejtik, letagadják magukat. Amikor az év elején átnéztük a városházán látható számláló íveket, 18 olyan református egyháztagra bukkantunk, akik már az előző évben is Balassagyarmaton voltak, de nem volt róluk tudomásunk. Olyan báránykánk is volt már, akiről akkor szereztünk tudomást, amikor reverzálist adott, vagy kitért. A gyülekezet minden tagja — nem egységes nyáj. És egyenként? Odatartozunk valamennyien a zászlós bárány seregébe s Vele egyült zengjiik-e, hogy az Űré a föld ? Erre valamennyien magunk tudnánk feleletet adni. Bárányok vagyunk-e? Mielőtt felelnénk, adjunk választ Dávid második gondolatára: védelemre szorolunk-e ? Erre a kérdésre minden lelkiismeretes ember csak egy szóval válaszolhat: igen! Védelemre szorulunk testi és lelki tekintetben. A madár kidobja fiókáját a fészekből s a kis madár, míg esik, rájön, hogy szárnyai vannak. Az ember, ha kidobja fiát a fészekből, úgy összetöri a kidobottat, hogy soha épkézláb lélek nem lesz belőle. Az embert kezdettől fogva edzeni és dédelgetni kell, mert rendkívül sok ellensége van. A halak millió és millió ikrát raknak le, azért, mert a halnak sok ellensége van s csak úgy maradhat fenn, ha az ellenségnek van miből pusztítani. A nagymennyiségű ikra biztosítja a faj fennmaradását. Az ember fennmaradását nem a mennyiség biztosítja, hanem a minő* Részlet Antal Zoltán A bárány zsoltára, Balassagyarmat, 1939 című kötetéből. % F smurn ség. Nem az talán a legfontosabb, hogy minél több legyen a magyarból, mert sok az ellensége s csak akkor maradhat fenn ez a faj, ha az ellenségnek lesz miből pusztítani, mert a számbeli tömeg biztosítja a faj fennmaradását! Az a legfontosabb feladat, hogy minél jobb legyen az ember. Minél jobb az ember, annál inkább érzi, hogy védelemre szorul. A gonoszt nem kell védeni, a gaz burjánzik még az esőtelen időben is. A nemes csemetét kell ápolni. Az emberi nemes csemete is védelemre szorul. Testileg épp úgy, mint lelkileg. Nagyon fontos a lelkek védelme. A helyesen és jó irányban fejlődő lélek a legjobb segítség Isten kezében az ember védelmére. Ezért kell elsősorban sok lelki embernek lenni köztünk, nem pedig csak sok embernek. Ezért kell elsősorban a lelket védeni. Ezért kell meggondolni, hogy mit beszélünk magunk között és mit mondunk gyermekeink előtt. Ezért kell megválogatnunk azokat az olvasmányokat, amelyeket kezünkbe veszünk és mások kezébe adunk. Ezért kell megválogatnunk a társaságot, melybe járunk, a barátokat, akikkel szív szerint érintkezünk. A test akkor kerül veszedelembe, ha betegség, külerőszak környékezi. Ez pedig mégsem mindennapos dolog. A lélek azonban mindenperces hasonló hatásnak van kitéve. Hogy ez mennyire igaz, bizonyítja az a sok elégedetlen ember, az a sok hitetlen, imádság nélküli, káromkodó, hazug és bűnös ember, aki valamikor tiszta volt, de a bűnös ráhatások közben megromlott. Nem volna szükség pásztorra, védelmezőre, ha ez a sok elromlott emberi élet nem bizonyítaná az ellenkezőjét. Lépten, nyomon látunk eltévedt állatokat, akik valamikor juhok voltak, de nem tetszett neki a pásztor hatalma s elvesztek a nyájból . . . Úgy érezzük valamennyien védelemre szorulunk. Azt azonban nem szabad elhallgatnom, hogy aki ennek a védelemnek szükségét érzi, az istennek báránya. Ártatlan bárány, aki résztvesz Jézus munkájában, aki Isten nyájához tartozik és ezért élete a legbiztosabb védelemben részesül. Boldog az, aki beletartozik ebbe a nyájba, mert báránymivolta feltételezi Isten pásztorkodó jelenlétét is. Még egy kérdést kell itt futólag érintenünk. Mi lesz az ember önállóságával, ha a pásztor hatalma mellett az ember csak engedelmes bárány lehet? Mi lesz az emberi akarattal, ha az ember csak egyet akarhat igazán s ez nem más, mint tenni azt, amit Isten akar? Azt felelem, hogy az önállóság csak így maradhat meg igazán. Minden báránynak a nyáj keretén belül teljes szabadsága van. Korlátok között, de mégis egyéni és sajátos életet élhet minden bárány. Ha azonban nem tetszik valakinek a korlátok közé szorított szabadság s széttöri az isteni pásztorkodás kereteit, úgy a veszedelem fiává változik, aki ettől kezdve nem él önálló életet, mert a bűn rabszolgájává lesz, nem azt
