Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-04-17 / 16. szám
1938. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 69 oldal. serű ízzel a szádban mondod, mint már annyian: A butaság ellen maguk az istenek is hiába küzdenek. így laposult közhellyé sok-sok eszme, ami pedig a magyarság egy történelmi korszakában valóság volt. Ma az emberi nagyotmondások reflektoraival kell megvilágítani dolgokat, amik valamikor fényforrások voltak. Volt idő, amikor a szabadság, testvériség, egyenlőség gondolatát komolyan vették és éltek vele. Később már díszmagyart húztak rájuk és tulipános ládába tették őket. Mi pedig időnként, szép, napos márciusokban kirázzuk belőlük a naf tál inszagot és a molyokat és meg vagyunk győződve, hogy hazafias kötelességünknek mindenben eleget tettünk. Bizonyos mértékig tehetetlenek vagyunk a társadalom sebeivel szemben és ezt a tehetetlenséget retorikával próbáljuk álcázni. A szociális nyomort természetesen nem lehet és nem is szabad elhallgatni, de viszont nem lehet agyonbeszélni sem, mert mindenhogyan csak szomorú valóság marad, mely elől nem tudjuk lehunyni szemeinket, bedugni füleinket. Ez az a kérdés, amiről tettekkel szabadna igazában beszélni. Mert hiába állapítom meg újból és újból, hogy testi-lelki nyomorúság van, ha az az állástalan napszámos azzal jön hozzám, hogy: Tiszteletes úr, én már nem bírom nézni azt, hogy a családom1 hónapok óta éhezik, fázik, rongyoskodik, csináljon valamit, mert felakasztom magamat — és én csak szavakkal tudok segíteni rajta. Már pedig a szépen csengő szavakból nem lehet sem harapni, sem szobát befűteni, de ,inkább lehet a szépen csengő pengőkből, amelyek zsebünkből az ilyen szerencsétlennek a zsebébe átvándorolnak. Máskor is laktak öten-tizen egyszobában, olyanok, akiknek főfogásuk a rántottleves, máskor is megtörtént, hogy az anyák kiszáradt, ványadt mellén éhenhalt a csecsemő, máskor is volt gond, baj, szegénység, de sose volt még ilyen egyetemes, ilyen könyörtelen, mint napjainkban. Hányszor hallunk-mondunk ilyeneket: Érdemes-e annyi energiát, évet rádolgozni egy mérnöki, tanári diplomára, hogy azután villamoskalauz vagy vasmunkás legyen belőlerh?! Érdemes-e rogyásig dolgozni és ugyanakkor azon jajgatni, hogy: Jiaj, miből veszek holnap lisztet, mert a kamrában már egy szem sincs, pedig a gyerekek éhesek, csak a nagy szemük yajn s a beesett, kis mellük: Miatyánk, ki vagy a mennyekben, add meg a mi mindennapi kenyerünket és engedd meg, hogy egyszer jóllakhassunk. Én már elővettem a nagykabátot, de az a béresgyerek még mezítláb jön az iskolába. Vézna alakján lötyög a zeig-ruha, mezítelen lábaszárán borsóidzik a bőr. de azért kérdésemre,, hogy: Nem fázol? — didergő, kék ajakkal válaszolja: De nem ám! Nincs ruhám., nincs munkám, nincs tüzelőm: — ennyiben tehát a test kérdése a szociális kérdés. De ha nekem nincs, miért van annak a másiknak!? Menynyivel becsületesebb az, mint én!? Hogyan nézheti el Isten azt az anyagi aránytalanságot, hogy egyik embernek megvan, amit csak szeme-szája megkíván, a másiknak meg még az sem adatik meg, hogy a kenyérből kedvére haraphasson!? Amint látjuk, a szociális kérdés egyben lelki probléma is. Ezért van az, hogy a társadalmi kérdések megoldásánál egyik rendszer, világnézet a test, a másik a lélek felől próbálja az áttörést. Mindegyik társadalomelméjetnek megvan a maga prófétája, "kiépített kazuisztikáia s dogmatikus megalapozottsága. Kérdezd meg a marxistát, hogy ő miben látja a szociális bajok megoldását. A lelki tényezőkben semmiesetre sem, mert a történelmi materializmus az anyagi lét, a gazdálkodás változásaival magyaráz minden: jelentőséget s értéket. Az Egyház viszont azt tanítja, hogy társadalmi rendszerváltozást csak lelki rendszerváltozás hozhat. A testi bajok megoldása a lelki nyomorúság megoldásában nyugszik. Akkor, amikor egyesek és közösségek, társadalombölcseletek és világnézetek belső ügye a szociális kérdés, a kálvinizmusnak is szerepet kell vállalnia a megoldáskeresésben. Nem mehet el szó nélkül egy ilyen újsághír mellett: »Dunába akarta szórni gyermekeit, szám szerint ötöt, egy szegény asszony, aki | már évek óta nem lakott rendes otthonban és a leg! kisebb gyermekét az utcán hozta világra«. A kálvi- i nista ember nem ülhet tétlenül abban a történelmi : feszültségben, amely egyik frontot a másik után in■ dítja harcba az új rendiség megvalósulásáért. Nem ; fizethetünk kegyes szavak aprópénzével akkor, amikor a létbizonytalanság, mint könyörtelen valóság nehezedik rá a középosztályra csakúgy, mint a proletáriátusra. Kálvini karakterét sikkasztanánk el vallásunknak, ha feladnánk az aktivitást, s a világban : élni és mégis fölötte lenni elvet. A szociális kérdést semmiképen sem odázhatja el Kálvin egyháza. Ha | ezt megteszi, akkor kiindulópontját tagadja meg és : önmaga alatt vágja a fát. Kálvin azt tanítja, hogy Isten a világot az ember j számára teremtette, hogy ebben és ez által Őt szolgálja. Nem vett ki bennünket a világból, hanem idehelyezve, az Ő országa földi fundamentumának építésére hivott el. Úgy kell élnünk ebben a világban* mint akik nem ebből a világból valók vagyunk. A kálvini embereszmény nem a középkori barát, aki feloldja lelkében a testét s elvonatkoztatja magát az élet külső rendjétől. Kálvin nem fakirokat, hanem harcosokat nevelt, akik tudatában vannak Isten szuverenitásának és akik úgy élnek és szolgálnak a rájuk! bízott javakkal, mint akiket Isten egyszer majd számadásra hív, hogy miként gazdálkodtak az Ő sáfár! ságában és dicsőségére. A kálvinizmus: aktivizmus. Nem szemlélődés, hanem mozgás, élet. Egyik reformátor sem hangsúlyozta annyi határozottsággal a páli álláspontot: Ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék, — mint éppen Kálvin. De egyik reformátor sem hirdette olyan következetesen a Soli Deo Gloria gondolatát, azt, hogy mi képtelenek lévén a jóra, mindenben és mindenki által Isten cselekszik. ; A kálvinizmus úgy veszi a világot, amilyen az a való! ságban. Azonban aktivizmusából következik, hogy nem elégszik meg a meglevő állapotok tudomásulvételével, a tények megállapításával, hanem tovább is megy. Kálvint úgy képzeli el a nagyközönség, mint aki annyira elméleti volt, hogy gyakorlati szociális megoldásokkal nem is foglalkozott. Azonfelül, hogy Géniben egy anyagilag is rendezett teokráciát teremtett, tudják Önök, hogy a mai gazdasági élet nem egy rendszere, illetve üzleti tényezője, ha nem is közvetlenül, de közvetve tőle ered? Például a kamat bevezetése, a tőke állandósítása. Genfben bankot állít fel, ezzel a kapitalizmus útjait egyengeti. A kálvini kapitalizmus természetesen nem azonos a XX. századiéval, mert Kálvin felfogásában minden gazdasági tevékenység voltaképen istentisztelet; a gazdaság nem abszolút öncél, hanem Istentől nyert próbaköve a hitnek, alázatnak és fegyelemnek. A javak értéke egyenes arányban van a velük való szolgálattal. Nem véletlen, hogy a skót annyira takarékos nép; egyszerűen csak komolyan veszi a sáfár-
