Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-04-17 / 16. szám
68. oldal. DUNÁNTÚL] PROTESTÁNS LAP. 1938. lult szervezetünknek ez a rejtélyes malomkereke., mert egy láthatatlan őrlő Hatalomnak a keze megállította a vér patakját, nincs vége az életnek, igazolja ezt a tételt a természettudomány is ennek az elvnek felállításában és hirdetésében: Semmi sem vész el, sem az anyag, sem a szellem világában!.. . Nincsen halál. Minden test alkotó elemeire bomlik szét s új életek keletkezéséhez járulnak. Tehát csak átalakulás van, nem megsemmisülés; fejlődés van, nem pusztulás. Nem enyészetről beszél a réti fű sarjadzása sem, pedig a tél fagya megemésztette a zöld pázsitot. Nem elmúlásról regél kertünk gyümölcsfáinak rügyezése, pedig ősztől fogva lombjukat elveszítve, életüket elrejtve, halotti csendben álmodtak az ébredést hozó új tavaszról. Szántunk-vetünk, oltogatunk és ültethetünk. Reménység alatt megújult szívvel dolgozunk, mert a tél életet gátoló és pihentető szaka után itt van az életbontogató április; itt a puszta földet tündér ruhába Öltöztető kikelet; jön a virágok illatzuhatagát öntő május, a termékenység áldását osztó nyár. De, hajh, a paradicsomi örömbe sóhajtás is vegyül... Ha lélekkel kutatunk az élet százezer csodái között, látó szemünk lencséje szomorító képeket vetít szívünk kamrájának fényképező üvegére. Megszomorít a tapasztalat: Nem minden ojtó vesszőnk ered meg; [gyümölcsfánk gályáin kevés rügyből lesz virág és még kevesebb virágból lesz gyümölcs. Vagy ha virágot ültettünk, milyen sok elhervad fejlődés alatt, mennybe különbözni fognak sziromban, illatban, szépségben! M.i a rövid életek magyarázata? A látható és láthatatlan élősdiek milliói földben és föld felettt és maga az éghajlat. De minket jobban érdekel halandó testünk és halhatatlannak mondott jobb részünk: a lélek! Jobban izgat az örök kérdés: Honnan jöttünk? Hová megyünk? Miért vagyunk arasznyi életünkkel a földön, ha egyszer annyi baj s maroknyi örömvirággal meghalunk s szétbomlott sárházunk a sírba tétetik? Mi sors vár ránk a temető után, amikor lelkünk a koporsóból felkelő »lelki testtel« egyesülve — a másvilágra költözik? Amikor az ember-hernyóból a halál álarca alatt az örökélet dicsőséges vagy kárhozott pillangója lesz? Gyönyört adó és megdermesztő titok: Örökélet, Paradicsom, Kivülvaló sötétség? Nem jött onnan senki vissza. Hol a bizonyíték, hogy a siron túl is — tovább van a világ? íme az Ember! — mondotta a magasabb igazságot megvető Pilátus. A Golgota keresztfáján kiömlő vérével ez az Ember tétetett az ég és jóid Krisztusává, tehát minden lélek Urává. Ő a halottak megelevenítő Lelke. Az Ő kezében van minden titokzár megoldásához a kulcs. Halálon is győzedelmes feltámadása nyitott ajtaja lett a másvilágnak; ezt az ajtót a Dávid kulcsával a Szent és Igaz nyitja meg, hogy senki be nem zárolja és bezárja és senki megj nem nyitja. (Jel. 3:7—8.) Maga Jézus is azt jelentette ki a Gazdag és Lázárról mondott példázatában, hogy a lélek sorsa a halál után eldől, de onnan még senki sem jöhetett vissza a másvilág dolgait a földi embereknek megjelenteni. Feltámadt testével és üres koporsójával személyesen erősítette meg a hívők szívében a bizodalmát áldott Ígéretének teljesítése iránt: Még ma velem leszesz a Paradicsomban! És megerősítette azt a boldogító reménységet, hogy mi is feltámadunk. Ő a feltámadás bizonyosságában az elaludtaknak első zsengéje. »Én Vagyok a feltámadás és az élet/« — mondja az élet Ura a halott Lázár síró) nővéreinek vigasztalásul. »Aki énbennem hisz, ha meghal is, él az!« Neki hihetünk, mert jó Vezérünk e világban. Reá bizhatjuk magunkat a halálban és a másvilágban is, mert Ö ott is járt és az Atya házában hajlékot készített követői részére és visszajött, hogy utunk legyen a menyországba. János apostol örvendezésével kell a két világ diadalmas Urának kezét megragadnunk és megvallanunk életre-halálra való hűséggel: Mi tadjuk, hogy a halálból általvitetünk az életre! (I Ján. 3:14.) Jézust nem lehet egyik világ számára sem úgy lefoglalni, hogy a másik világtól elszakítsuk. Ő mindegyik világban, a síron innen és a síron túl, ura és vezetője az ő juharnak. Kéért mondja Pál apostol a feltámadásról írott szellemi harcában megdöbbentő hngsúlyozással: Ha csak e világon hiszünk a Krisztusban, minden embereknél nyavalyás,abbak vagyunk! (I Kor. 15:19.) Tagadhatatlan, hogy a Halál azért hatalom a testben tusakodók életmezején. Ezer (esztendők óta Szívdermesztő, hogy a vér és átok földjének millió és millió embere élén 'milyen győzelmesen halad a szörnyű csontváz: a Halál, vezetve áldozatait a sírokba. Arcunkon mindig is meg fog fakulni a pirosság rózsája, ha koporsó felett felbúg a temetési ének: Szomorú a halál a gyarló embernek; Halál kövedtől mindenek rettegnek ... De a keresztyén ember még sem fél a haláltól. Mert a halál csak a hitetlen embert sebzi meg fulánkjával. Aki hitt és szeretett, azt felmenti Krisztus halálának érdeme a bűn méregfogaitól. A lelkiismeret mardosó tüze és a bűntudat férge meghal az: Isten bárányának egyetlen csepp vérétől. Boldogok, akik hisznek! Ha a koporsókhoz a pillanatnyi elválás fájdalmávaal lépnek is, nincs a halálnak diadala a lelkűk felett, szemük könnyét a viszontlátás reménye {szárítja fel, mert felemel az a tudat, mely ideigvaló és örökös hazánkat összeköti a Krisztus által. A hívő szívében békességet hozóan zeng a szép gyászének visszhangja: Nincs már szivem félelmére Nézni sírom fenekére . . . Mert tovább van a világ! Kovács József. A kálvinizmus és a szociális kérdés* Ha egy nagyon égető kérdés felett napirendre akarunk térni, a'kkor beszéljünk sokat róla. Mondjunk el róla mindent, még azt is, hogy már a régi görögöket is foglalkoztatta a dolog. Ha nem elég a vezércikk, vidd szószékre. Ha ez is kevés, matinékét rendezel és megvilágítod balról, megvilágítod jobbról. Esetleg könyvet is írsz róla. És mikor mindent elmondtál, amikor adatokkal és számokkal mindent bebizonyítottál, akkor figyeld csak meg, hogy vájjon okosabbak lettek-e az emberek? Okultak-e a sok beszédből? A kevesek igen, a tömeg azonban össze* .súg, hogy jó, jó, de most hadd lássuk a tetteket is. S ha a tények nem igazolják az elméletet, szemedbeá:sítanak és otthagynak. És persze te ezen felháborodsz és azt mondod, hogy rossz üzlet prófétának lenni: az emberek közönyösek és közönségesek. A megnemértettség tragikus pózába burkolódzol és ke* Lelkészértekezleten elhangzott felolvasás.
