Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-03-13 / 11. szám
Negyvenkilencedik évfolyam. 11. szám. Pápa, 1938 március 13. DDNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE __________________________ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. _______--------------------------------- FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK-----------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Néhány szó a templomon kívüli pásztori munkákról. Kisköri konferenciai előadás. Vagy rajzoljam, illusztráljam azt is, milyen az a missziói lélek? Nézd! Az egyik kecskemétkörnyéki tanyai iskolában működő református tanító észrevette, hogy délben ebédszünetben a gyerekek elveszik a kutya elől a folyosóra kitett tálat. Ismételten megfigyelte s látta, hogy éhségtől fényes szemű gyerekek osztozkodtak meg a kutya ennivalóján. Összefacsarodott a szíve, de a keze nem szorult ökölbe tehetetlenül. Beszédbe ereszkedett a gyerekekkel s megtudta, hogy nagy számmal vannak köztük olyanok, akik nem járhatnak haza ebédre, mert 5—6 km.-ről jönnek az iskolába. Többen elmondták, hogy ők sohasem esznek meleg ételt, mert estére, mire hazaérnek, éhes testvéreik megeszik a részükre félretett ebédet. Ennek a tanítónak nem volt más a birtokában, csak a szeretete a Jézus kicsinyei iránt. Nem kérdezte, lehet-e 150 gyereknek minden délben meleg ételt adni. Érezte, hogy kell segíteni. Érezte, hogy ez az Isten akarata, sőt egyenes parancsolata. Sorra járta a tehetősebb tanyás gazdákat, zörgetett a Jézus nevében s az a Jézus, aki enni adott a palesZtinai pusztaságban valamikor az ötezernek, egy szép őszi napon párolgó meleg étellel vendégelte meg a magyar puszta 150 tanyai gyerekét is. Némelyik 3—4 tányérral is evett. A gyerekek arca földerült, a körülálló öreg tanyásgazdák szemeiből meg peregtek alá a könnyek. Azóta egész télen át megterül a szeretet asztala. Egy asszony 30 kg. főzőlisztből sütött kalácsot. Egy intézőné 15 km.-ről jött el főzni s naponta felváltva főznek melegszívű asszonyok. Egy tanyán élő zsidó ember három birkát hizlalt a »szeretetvendégség« számára s boldogan szemlélte, amikor egy kisleány a legjobb falatokat bepakolta, hogy hazavigye az édes anyjának, íme a missziói lélek ennek az egyszerű tanyai tanítónak a szívében kitermelte a szolgálatnak Istensugalta speciális módját. A missziói lélek szolgáló lélek. Életet, lelket menteni és tartani meg Isten dicsőségére, engedelmeskedni evégből a bennünk élő és munkálkodó Krisztusnak, ez a bizon}^sága a missziói lelkületnek. Kérd Istentől ezt a lelket folytonosan és keresd azoknak társaságát, kiket ugyanez a lélek hevít és vezet. Hadd éledjen s ne hamvadjon a benned is kigyűlt égi szikra. A minket melegítő mennyei tüzet táplálnunk is kell folytonosan. Nem arra valók-e ezek a meghitt összejövetelek, meleghangú beszélgetések, konferenciázások is? Jó és szükséges, ha evégből a szomszéd lelkipásztorok is többszörösen ellátogatnak egymáshoz, ha összejönnek .nemcsak baráti vendégségre, de komoly megbeszélésre, lelki dolgok megtárgyalására is. Mindenkitől tanulnunk kell, de legfőképen egymástól. Ne szégyenei je az idősebb, ha ifjabb kollégája valamelyik belmissziói munkaághoz jobban ért, hiszen nagyot fejlődött a belmissziói munkálkodás azóta, mióta mi a theologia padjaiból kikerültünk, ne szégyenelje megkérdezni ifjabb kollégáját, hogyan csinálod. De ne restelje az az ifjabb kartárs se megkérdezni öreg bátyját olyan dolgok felől, amikhez viszont az öregek érthetnek jobban hosszú tapasztalataik és kiforrott életbőlcseségük révén. Mennyi áldás származhatik az őszinte, bizalmas, baráti eszmecserékből. Hány lelkipásztor köszönheti legközelebbi szomszédjának lelki fejlődését, alázatosságát, imádságos életét, szivósabb munkaszeretetét. Aztán előfordulhat az is, hogy nemes szándékunkban, törekvésünkben gyülekezetünk tagjai meg nem értenek. Elkeseredik mélyen a szívünk. De jó ilyenkor, ha felénk nyúl egy baráti kéz s megszorítja résztvevőn, melegen a jobbunkat és mi kipanaszkodhatjuk a megértő kartárs előtt magunkat. Vagy fordulhat úgy, hogy erőink őrlődnek és mi lankadunk terhes munkáink közben s már-már környékez a csüggedés, milyen jó, ha ilyenkor is néhány bátorító, vigasztaló szót hallhatunk. A kollégiális együttérzés és kölcsönös érdeklődés szintén a missziói lelkűiét jele. Egymás iránti szent kötelesség ez és igen becses segítség. Akiben ez nincs meg, lehet sokat tanult, igen okos ember, beszélhet világnyelveket, tudománya hasogathatja akár az egeket is, de ha nincs szívében együttérzés és meleg érdeklődés a pályatársai iránt, csak annyit ér minden képzettsége, vagy annyit se, mint a zengő érc és pengő cimbalom. Vállainkat összevetve, egymást gyámolítva, segítve kell emelnünk a munka terhét, építenünk az Isten országát. Legfőbb segedelmünk, vezetőnk és tanácsadónk mindezek felett mégis csak Krisztus marad és az Ö szent igéje. Magunkban gyengék vagyunk, segíteni kész barátaink erői is fogyatékosak, de mindent cselekedhetünk a Krisztus által, ki minket megerősít. Vele kell azért naponként találkoznunk, imádságunkban Eléje borulnunk s áldott erőket, boldog ihletéseket igéjéből merítenünk. »Ha valakinek közületek nincsen bölcsesége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki. De kérje hittel, semmit sem kételkedvén.« (Jak. 1 : 5—6.) így hát mindazt, amit ezúttal elmondani akartam, ebben a hármas jelszóban summázhatom: arccal a falu felé, vállal egymás mellé s alázattal Isten elé. Pap Kovács Ödön (Vége.) csőri lelkipásztor.
