Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)

1938-12-04 / 49. szám

244. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1938. ü. o. szám alatt valamennyi kir. tanfelügyelőhöz in­tézett következő rendeletét: »Tudomásul vétel és további megfelelő eljárás végett értesítem a kir. Tanfelügyelő urat, hogy a nem állami rendes tanítók államsegélyéinek gyorsutalvá­nyozása tárgyában 65.000/1924., 113.253/1924. és a 96.000/1928. szám alatt kelt körrendeleteimben fog­laltakat mind a nem állami segédtanítókra, mind a nem állami helyettes- és kisegítő tanítókra kiterjesz­tem és kir. Tanfelügyelő úr figyelmét a hivatkozott körrendeleimben foglaltakra újból nyomatékosan fel­hívom azzal, hogy jelen rendelkezésem az állásuktól felfüggesztett és a rendkívüli katonai szolgálatot tel­jesítő tanítók helyetteseire nem vonatkozik, továbbá azzal, hogy ,az idézett körrendeleteimben említett m. kir. pénzügyigazgatóságok helyét ebben a vonatko­zásban most természetesen a m. kir. központi illet­ményhivatal tölti be. Egyben értesítem a kir. Tanfelügyelő urat arról is, hogy a nem állami segédtanítói illetmények a 62.666/1938. VI. szám alatt kelt körrendeletéin' má­sodik bekezdésében foglaltaktól leltérőleg nem attól a naptól kezdődőleg utalványoztatnak, amely napon az illető tanítók hivatali esküjüket letették, hanem — ideiglenesen — az állás elfoglalása, illetőleg a mű­ködés tényleges megkezdésének napjától, a július és augusztus hónapok figyelmen kívül hagyásával. A tanító alkalmazását a beérkezett jelentés és iratok alapján felülbírálom. Amennyiben az alkalma­zást jóváhagyom és az iratok is megfelelnek a sza­bályszerű követelményeknek, továbbá a tanító a hi­vatali fogadalmat, illetőleg esküt is letette, — az államsegélyt véglegesen utalványozom ki. Ha az érdekelt tanító alkalmazásához bármi ok­ból nem állana módomban hozzájárulni, úgy ez eset­ben olykép fogok intézkedni, hogy a kir. Tanfelügyelő úr által ideiglenesen kiutalt illetmények az utolsó felvételt követő hó első napjával szünteti essenek meg. Az újonnan szervezett tanítói állásokra megvá­lasztott vagy meghívott tanerők államsegélyének a fent hivatkozott számú rendeleteknek megfelelő utal­ványozásakor a szervezési rendelet másolata a m. kir. központi illetményhivatalnak mindenkor megkül­dendő«. Pápáin, 1938. évi november hó 29-én. 3651/1938. szám. JEP e 1 li i v sá. s. Felhívom az illetékesek figyelmét a m. kir. val­lás- és közoktatásügyi miniszter úrnak a tényleges és nyugdíjas közszolgálati alkalmazottakat megillető vas­úti arcképes igazolványoknak az 1939. évre szóló ér­vényesítése tárgyában a Hivatalos Közlöny 1938. évi 22. számában 7170/1938. ein. szám alatt megjelent rendeletére. Pápán, 1938. évi december hó 1-én. Medgyasszay Vince _________ püspök. A veszprémi ref. egyházmegye esperesétől. 1242/1938. szám. Felhívás. Az Országos Református Lelkészi Nyugdíjintézeti Ügyrend 34. és 151. §-ai értelmében felhívom a Nagytiszteletű Lelkipásztor Urakat, hogy családjuk­ban 1938. évi január 1-től december hó 31-ig elő­fordult születési, házasságkötési és haláleseteket, va­lamint az egyházközségük területén lakó nyugdíjas lelkipásztorok, évjáradékos lelkészözvegyek, nevelte­tési vagy gyámolítási segélyben részesülő árvák ha­lálát a vonatkozó egyházi anyakönyvi kivonat csato­lásával hozzám 1939. évi január hó 5-ig okvetlenül bejelenteni méltóztassanak. Az ezen nyugdíjintézeti bejelentéshez szükséges anyakönyvi kivonatok »Hivatalos használatra, nyug­díjintézeti ügyben bélyegmentes« jelzéssel látandók el. A születési és házassági esetek annak idején csa­ládi pótlék-folyósítás ügyében történt bejelentése je­len felhívás telejsítése alól nem mentesít. Ha nincs jelenteni való, mert semmi változás nem történt, ezen körülményt jelenteni nem kell. Az egyházközségük területén lakó, de más egy­házmegye kötelékébe tartozó nyugdíjas lelkipászto­rok, özvegyek, árvák elhalálozása az illetékes espere­süknek jelentendő a fent jelzett módon. Alsóörs, 1938 november 29. Szűcs József esperes. A dunántúli református egyházkerület pápai nőnevelő-intézetének igazgatóságától. Hirdetmény. A pápai református nőnevelő-imtézetnél 1939 január 1-én betöltendő a házvezetőnői állás. Pályáz­hatnak olyan református vallású középkorú magános úrhölgyek, akiknek nagyobb háztartás vezetésében jár­tasságuk van, vagy az intézeti háztartás sokoldalú teendőinek vezetésére magukat képeseknek érzik. A pályázati kérvényhez melléklendő: születési anya­­! könyv/ kivonat, az esetleges eddigi alkalmaztatásról szóló működési bizonyítvány, illetőségi bizonyítvány és egy újkeletű fénykép. Az állás nyugdíjjogosult­sággal egybekötött, amennyiben koránál fogva az al­kalmazandó a nyugdíjintézetbe felvételt nyerhet. Java­dalom: teljes ellátás és havi 50 P készpénz. A gazda­sági-tanács elnökéhez és az intézet igazgatóságához : intézett kérvényeket a nőnevelő-intézet igazgatóságá­­; hoz kell beküldeni folyó évi december hó 14-ig. Az állást a háztartási anyag átvétele miatt december 30-án el kell foglalni. Véglegesítés egy évi sikeres működés után történik. Dr. Baranyai Ferenc Kutassy Mária a gazdasági-tanács elnöke. igazgató. FPTFmTF^! Tisztelettel hozzuk tudomá- Lwí\ I 1 Lu . s£ra a nagytiszteletii Lelki­pásztor Uraknak, hogy iff. Császár József taggyüjtő Intézetünk kötelékéből kivált. Nevünkben tagokat nem gyűjthet és pénzt fel nem vehet. Országos Református Jóléti és Gazdasági Társulat Dunántúli Egyházkerületi irodája Pápa, Református főiskola. ELEJTETT FEGYVEREK címen jelent meg 12 vallásos estélyre megadott teljes műsor, az előadások és bibliamagyarázatok teljes kidol­gozásával. A nagy gyakorlati értékkel bíró 208 oldalas könyvet 3*50 P-ért lehet megrendelni Gyenis János ref. lelkész Drávapalkonya, u. p. Kovácshida címen. Pápa, 1938. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánlk Pál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom