Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)

1938-10-09 / 41. szám

Negyvenkilencedik évfolyam. 41. szám. Pápa, 1938 október 9. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ______________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.______________________________-------------------------------------- FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK-------------------------------------­FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Világoltasd a Te orcádat. Zsolt. 80:4. Még mindig homályban és bizonytalanságban já­runk. Minden lehetséges, de még távol vagyunk a céltól. A sötétben világosságra van szükségünk. Kihez fordulhatnánk máshoz, mint Istenhez. A zsoltárok jobb napokat látott népe is Őt kereste. Szállt a fo­hász: »Állíts helyre minket és világolfciscl a Te or­cádat, hogy megszabaduljunk«. Határokoin túl és innét most mi is ezt kérjük. Az Atyára tekintünk, Aki az Ő Fiát adta értünk, hogy bűneinkért bocsánatban részesüljünk. Az Ő arcán fénylik az igazság és a szeretet. Hisszük, mindkettő nekünk ragyog. Nem azért, mintha megérdemelnénk — hiszen bűnök árja vesz most is körül bennünket —, hanem mert Ő Az, Aki. Az Igazság és egyben a Sze­retet Istene. Aki nem kísért feljebb, mint azt elhor­dozhatjuk. Akinek leiébe jutott elszakított véreink szen­vedése és meg akar bátorítani bennünket kegyelmes ítélettételével. Az Ő gondolatai nem a mi gondolataink. Az Ő bölcsesége nagyobb, mint a mi legjobb elgondolá­saink. »Bizonyára közel van az Ő szabadítása az Őt félőkhöz. (Zsolt. 85:10.) Legyünk készen. Meghasadnak a kétség felhői és meglátjuk az ö orcájának világosságát. Csak az­után el ne tántorodjunk tőle. Kövessük, amerre vezet. Talán nehéz lesz az út, de felfelé visz. Atyánk, világoltasd a Te orcádat, hogy meg­szabaduljunk. P. J­Gondnoki megnyitó beszéd. A belsősomogyi református egyházmegye Kaposváron 1938. szeptember 7-én tartott közgyűlésén elmondta dercsikai Huszár Aladár egyházmegyei gondnok. Nagytiszteletű Esperes Úr! Nagytiszteletű és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés! Egy év egy röpke pillanat az idő végtelen folyásában épűgy, mint a halandó ember rövid életében. Ilyen rövid idő, egy év választ el csupán attól, hogy egy negyed­század teljék el azóta, amióta ennek az egyházmegyé­nek díszes gondnoki tisztét elfoglalni szerencsém van. A borzalmas világháború előtt, mikor a régi bol­dog, Nagy Magyarország alkonyán Önök engem bi­zalmukkal megtiszteltek, utána pár nap múlva kitört az a véres kataklizma, a négy éves világháború, mely az utána jövő forradalmakkal együtt lehetetlenné tette az alkotó munkát, hogy eredményesen ; dolgoz­nunk az egyház javára, hazánk javára. így én most igen kellemetlen érzésekkel küzködöm, mert úgy ér­zem, mintha Jeremiás prófétát akarnám utánozni, hogy mikor szeretnék Önöknek vigasztalót, buzdítót mon­dani, én siralmakkal vagyok kénytelen az Önök lelkét nyugtalanítani. De azt hiszem megértik mindnyájan, hogy nem lehet jót mondani akkor, amikor ha körülnézünk eb­­j ben a világban, azt látjuk, hogy mindenütt az el­lenségeskedés, a gyűlölet fegyvereivel küzdenek egy­más ellen az emberek. Ha körülnézünk a nagyvilágban, azt látjuk, hogy a nagyhatalmak pártfogásukba veszik azokat az apró-cseprő nemzeteket, amelyek az ő védő­szárnyaik alatt a győző szerepét játszák és lehetet­lenné teszik ennek a kisországnak a megmozdulását. De mit látunk itt benn az ország földjén? Tisz­tán önös célból, túlzott ambíciók kielégítésének cél­zatából apró-cseprő politikai pártokat alapítanak gombamódra, melyek szolgálják a nemzet bomlasz­­tását, de nem az egységet. Nagytiszteletü és Tekintetes Egyházmegyei Köz­gyűlési Éh úgy látorh, hogy megismétlődik a múlt. A világtörtéinelem is igazolja, hogy a múlt esemé­nyei vissza szoktak térni. Ha volt valaha bábeli zűr­zavar, azért volt, mert a mindenható Isten akarata ellen cselekedtek az emberek. Mikor Isten szét akarta széleszteni az embereket az egész föld színén, az akkor még egy nyelven beszélő népek elérkeztek1 Keletről Sine,ár földére és ott egy síkságot találtak és ott letelepedtek. És mondának egymásnak: Jer­­tek, vessünk téglát és égessük ki jól — mint azt Mózes I. könyve 11. részében olvassuk — és lön nékik a .tégla kő gyanánt, a szurok pedig ragasztó gyanánt. És mondának: Jerjtek, építsünk magunknak várost és | tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk | magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész i földnek színén. Az Úr pedig ezt látva leszállóit az égből és összezavarta az emberek nyelvét, hogy ne értsék meg egymást, mert látta, hogy semmi aka­dálya nincs egyébként annak, hogy véghez vigyék, amit magukban elgondoltak. Ekkor maradt abba a vár' b és az égig érő torony építése. Aáit látunk most is? Az emberiség egészen mást cselekszik, mint amit az Úr akar. Ha elolvassuk a Bibliát, annak minden lapján azt kell megállapíta­nunk, hogy az Úr békességet akar! Azt akarja, hogy felebaráti szeretet uralkodjék közöttünk, hogy az em­ber szeresse embertársát, és mind csak jót cseleked­jék. De azt látjuk, hogy emberek gyűlölik, uszítják ! egymást, testvér a testvért, nemzet a nemzetet el i akarja nyomni, megsemmisíteni. Az isteni ajándékot, 1 amit a Mindenható az ő teremtményeinek adott, az I észt, értelmet, tudást, akaraterőt másra használják, ! mint amire kellene. Hiszen ezekben az utolsó évtize­­j dekben csodálatos lendülettel fejlődött a technika, csociálatos találmányok keletkeztek a technika és kémia

Next

/
Oldalképek
Tartalom