Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-09-18 / 38. szám
Negyvenkilencedik évfolyam. 38. szám. Pápa, 1938 szeptember 18. DDNANTDLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ____________ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.-----------------------------------------“ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK -------------------—--------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ j TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Figyelmeztetés. A szeptember 20—22-re összehívott lelkészi továbbképző tanfolyamot Püspök úr, közbejött akadályok miatt, bizonytalan időre elhalasztotta. A lelkészképzés reformja. A kálvinizmusnak az adta meg a történelemben különleges erejét, hogy bár a vallást mindenekfelett belső személyes élménynek tartotta, mégis minden más vallásos típusnál erélyesebben követelte, hogy a kegyelemből, hit által született belső személyes élménynek tárgyi bizonysága legyen, amely azt megfoghatólag kifejezze. Ezt a tárgyi bizonyságot a kálvinizmus egyedül az írott Igében jelölte meg. A lelkészképzés középpontjában tehát első és második és harmadik helyen is a Biblia áll. És aki azt mondaná, hogy e téren nincs is szükség reformokra, azt figyelmeztetnünk kell, hogy a vallásilidoniányok nem azonosíthatók az Ige tudományával! Semmi baj sem származik abból, ha kevesebb tudományt adnak az Igéről, hogy annál többet nyújthassanak az Igéből. Mostani lelkészképzésünk egyik végzetes fogyatékosságának tartom, hogy benne a tudományok légióját burjánoztatták fel az Ige körül, de magának az Igének alig-alig jutott hely. Ezért sürgetnék egy speciális bibliai tudományt, a Pál apostolnak, meg a • Kálvin Jánosnak mélységeket és magasságokat, szétszóródott bibliai igazságokat áthidaló tudományát, a legegyszerűbbet és mégis győzedelmest, világnézetek harcában meg nem ingathatót, báránybőrbe bujtatott farkasokat leleplező, futkározó atyafiakat leszerelő tudományt: az Ige tudását, a Biblia ismeretét. A Biblia ismeretét tartalom szerint, tárgyak szerint, helyek szerint pontosan. Ez a teológia egyszeregye. Ma az a helyzet, hogy a binomiális egyenletek ragyogó elméjű tudói zavarba jönnek a kétszerkettőnél. El tudok képzelni pl. szemináriumi dolgozatot, amelyben a kegyelemből hit által isteni ténvére vonatkozó bibliai helyeket kell egy helyre összehordani. Elképzelhető dogmatika vagy etika, amelynek egyes fejezetei: váltság, üdvösség, angyalok, jócselekedetek stb. bibliai idézetekből állanak. Ha valaki, akinek van ideje, ilyen könyvet írna, nem lenne európai hírű tudós, de a lelkipásztorképzésnek kétségtelenül a legnagyobb szolgálatot tenné. Azon hamar túl kellene esni a lelkipásztorképzésben, hogy X, Y tudós mit talált ki a bibliáról, hanem sok időt, minden időt arra fordítani, hogy mit tanulhatunk meg az Igéből. A tudósok meg csak elmélkedjenek tovább. Eredményeiket türelemmel meghallgatjuk és amit lehet, elfogadunk. Különös: mindenfelé hangoztatják, hogy a lelkipásztornak gyakorlati embernek kell lennie. Mégsem törekszenek rá, hogy ahol igazán kellene: az Igében gyakorlatias legyen. Békében lehet elmélkedni a felett, hogy az oldalamon csüngő kard verete arany-e, vagy acél, Budapesten készült-e vagy Drezdában, de ha csatába kell mennem, nem érdekel semmi más, csak a suhanása. »Isten Igéje élő és ható.« Mielőtt még akárki is szektárius hajlamokkal gyanúsítana meg, sietek rátérni annak hangoztatására, hogy mondhatatlanul fontosnak tartanám a hitvallásos könyvek, behatóbb ismeretét. A középiskolából tudnak egyet-mást róluk, de a teológia négy évfolyama alatt csak imitt-amott kerülhetnek elő. Inkább csak azok foglalkozinak velük, akik szívesen buknak meg pl. a csilisalétrom vegyelemzéséből, csak azért, hogy a hitvallásos könyvekkel kapcsolatos egy-más pályatételt kidolgozzanak. »Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről« (I Pét. 3:15). De mennyien kérnek számot! Szinte gúnyos mosolyra húzódó arccal fordulnak felém és a tekintetük ezt kérdezi: hát olyan hiten is lehet élni, mint a' tiéd? Amikor a rámbizottak ettől a gúnyos tekintettől űzve-hajtva menekülnek hozzám s azt kérik: szólj valami biztatót, mondd, hogy te minek örülsz, miért tudsz boldog lenni, mi a te reménységed? Honnét, miből szólhatnék nekik, ha nem a nagy viták tűzében tisztult és hitvallók áldozatával megpecsételt hitvallásos könyvekből? Honnét látom meg az én világnézetem győzedelmes erejét, mi késztet arra és én mivel késztethetek másokat is arra, hogy az életünk se legyen nékünk drága, csakhogy megfeleljünk a ránk bízottaknak? A hitvallás az Ige közösségében egyesült lelkek közös hitének kifejezése. Az egyének személyes élményeit egységbe köti és életerejét a közösség által felfokozza. Ne lehessen a teológiát elvégezni ennek a hatalmas erőforrásnak a legalaposabb megismerése nélkül. Lelkipásztor csak hitvallásos alapon állhat (esküt tesz rá). Hitét így nemcsak kedélyileg birtokolja, de azt teljes világ- és életösszefüggésében is látja és érvényesíteni tudja a világnézeti és erkölcsi irányok létharcában. A második és szerintem a fontosabb reform, hogy a lelkipásztorképzés lelkibb legyen. Ez nem is annyira képzéSj mint inkább nevelés dolga. ÍN érni kell sokat beszélni róla. Segít benne a Szentirás alapos ismerete, amelyről előbb szóltunk, a lehető teljes megvalósításnak pedig egy módja van: a teológiai akadémia ne legyen csupán főiskolai tanulmányok felől való számonkérés helye, hanem sokkal inkább egy nagyobb család, ahol az Ige nemcsak tanulmány tárgya, hanem mindennapi lelki táplálék is. A teológiai akadémia minden más főiskolával szemben egészen sajátos ismérveket hordoz: ott a professzor és a tanítvány az írás fölé hajolva egymás hite által épül. Ebbe a közösségbe csak a legszigorúbb szelekción által lehet bejutni (az sem baj, ha nincs ki az