Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)

1938-01-16 / 3. szám

14. oldat. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1938. leányhallgatóját el tudjuk helyezni leányinternátu­sunkban, már ez is nagy segítséget jelent. V. Nőnevelésünk ügye. Nemcsak egyházkerületünkben, hanem az egész országban és a többi hitfelekezeteknél is bizonyos válságot mutat a nőnevelés ügye. Oka ennek az, hogy hivatalosan nincs külön nőnevelési kulturprogramm, s a leányiskolák egyszerű kópiái a fiúiskoláknak. Már pedig a két nem anatómiai, fizikai és psvchikai különbö­zősége megkivánja, hogy azokat az iskolák és tantervek is figyelembe vegyék. Tudjuk azt, hogy a természet rendje szerint a leányok túlnyomó többsége férjhez megy és családanya lesz, s meglehetősen kicsiny az arányszáma azoknak, akik önálló kenyérkereső hivatallal bírnak. Egész nőnevelésünk mégis eme kisebbség cél­jainak szolgálatára építtetett fel s fő hivatását a taní­tónőképzésben, vagy gimnáziumi érettségi nyújtásá­ban látja. Ennek az egyoldalúságnak aránytalansá­gokra kellett vezetnie. Az illetékes körök be is látták, hogy a nőnevelés irányát meg kell változtatni, s úgy értesültem, a kultuszminisztériumban foglalkoznak a nőnevelés alapos megreformálásának a tervével. Annak bizonyítására, mekkora aránytalanságok vannak ezen a téren, az alábbiakban közlöm a tanító­nőképzésre vonatkozó adatokat: Alig hihető, de mégis úgy van, hogy a mai Csonka-Magyarországon több tanító- és tanítónőképző intézet van, mint volt Nagymagyarországon. Jelenlegi számuk ugyanis 55, melyből 19 férfi- és 36 női tanító­képző. Az utóbbiaknál állami négy, róm. kath. 26, református 4, evangélikus 1, izraelita 1. Itt tehát a katholikus intézetek vannak óriási, országos arányszá­­mukat is jóval meghaladó többségben. Az 1935. évi statisztikai évkönyv adatai alapján megállapítható, hogy ezen 55 intézet 1944 oklevelet ad ki évente és pedig pontosabban 643-at férfiak és 1301-et nők részére. Ezzel szemben az országban van 10.945 férfitanítói, 8680 nőtanítói állás. Ha a 40 éves tanítói szolgálati időt, továbbá az aktív szolgálatban levők elhalálozási arányszámát (valószínűségi számát) számításba vesszük, kitűnik, hogy évente legfeljebb 800 állás üresedik meg, amiből 450-et férfiakkal, 350-et pedig nőkkel lehet betölteni. Ebből következik, hogy évente 193-al növekszik az elhelyezkedni nem tudó tanítók, és 951-el az elhelyezkedni nem tudó tanítónők száma. Pedig már most is 2000 férfi és 5000 nő van nyilvántartva, akik oklevéllel rendelkezvén, egyelőre minden remény nélkül elhelyezésre várnak. A fenti adatokból kétségtelenül kitűnik, hogy a tanítónőképzők, illetve az általuk kiadott oklevelek száma mintegy négyszeresen haladják meg a tényleges szükségletet, illetve legalább háromszorosan akkor, ha a tanárnői pályára lépőket és egyéb pályán tovább ta­­nuíokat is számításba vesszük. Tudatában annak, mek­kora áldozatba kerül az államnak és a fenntartó ható­ságoknak a tanítónőképzők fenntartása, mely anyagi áldozatok mintegy kétharmada feltétlenül improduktív és nélkülözhető kiadás, ezen a téren sürgős, teendők várnak a kormányzatra. Az itt felszabaduló megtaka­rítások a kultúra másirányú (főként népjóléti és köz­egészségügyi) fejlesztésére fordítandók. Utalok pl. arra, hogy az egész országban mindössze egy refor­mátus jellegű, a kor igényeinek megfelelő, de arány­lag kicsiny kórház van, a Bethesda, amivel szemben a katholikusok hatalmas, az egész országra kiterjedő kórházhálózattaf bírnak. (Irgaímasrend.v) Ezért megértéssel keTÍ fogadnunk a kormányzat­nak a védőnőképzés, csecsemőgondozás és egyéb nép­gondozás fejlesztésére irányuló terveit. De módot kell találnunk arra is, hogy pápai nőnevelő-intéze­­tünk működése ne kizárólag a tanítónőképzésben me­rüljön ki (bár meg kell állapítanunk, hogy erre a ta­nítónőképzőre is szükségünk van, s nem mi reformá­tusok szaporítottuk mértéktelenül a tanítónőképző­­intézeteket). Nagyon üdvös és szükséges volna, hogy a nőnevelő-intézet a négy polgárit végzettek részére, háztartási, háziipari és esetleg mezőgazdasági (konyha­­kertészeti és állattenyésztési) tanfolyamot nyisson a jelenlegi tanárri kar közreműködésével, valamint a helybeli városi nőipariskola és mezőgazdasági szak­iskola oktató személyzetének bekapcsolásával. Ezt egyébként dr. Matolcsy Sándor már korábban indít­ványozta. Fejtegetéseimnek ezzel végére értem. Igyekeztem őszintén feltárni a helyzetet, s ha ez talán sikerül is^ nem merem azt állítani, hogy a helyzetrajzból a lehető leghelyesebb következtetéseket vontam le. En hiva­tásomnál fogva nem foglalkozom nevelő munkával, ennek folytán nem is érintkezem a növendékekkel és azok szüleivel. A hivatásos pedagógusokra vár tehát az a feladat, hogy bőséges tapasztalataik alapján jelen közleményemre reflektáljanak, s esetleges tévedéseimre rámutassanak, amivel mindenesetre hozzájárulnak az eszmék tisztázásához és egy életrevaló kulturprog­ramm kialakításához. Meg kell még Jegyeznem, hogy véleményüket annál is inkább minden korlátozás nél­kül megírhatják, mert cikkem —"kizárólag az en egyéni nézetemet adván vissza — semmiféle hivatalos jelleg­gel nem bir. Helyreigazítás. A M. K. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudo­mányi Karának idei dékánja, dr. Imre Sándor egyetemi nyilv. r. tanár úr f. hó 12-én kelt levelével volt szíves megküldeni a Közgazdaságtudományi Kar idei Tájé­koztatóját, amelyből örömmel állapítom meg, hogy »a közgazdasági és kereskedelmi osztály tanulmányai úgy csoportosíttattak, hogy azok első csoportja már a negyedik félév végén zárul s a hallgatók már négy félévre terjedő tanulmányuk alapján megszerezhetik a kereskedelemtudományi bizonyítványt« »Az első négy félév tanulmányai magukban is befejezett egé­szet alkotnak. Az első négy félévben t. i- szigorúan tudományos alapon, de széleskörű gyakorlatokkal ki­egészítve, megszerezheti az ifjúság mindazokat az is­mereteket, amelyekre a közgazdasági és kereskedeimi pályán működő önálló exlsztenciáknak s vállalati ve­zető és egyéb főtisztviselőknek szükségük van« ... »Aki ezén az osztályon két félév hallgatása után az előszigorlatot, majd további két félév hallgatása után az első szigorlatot is sikerrel kiállotta, kereske­­delemtudományi bizonyítványt kap, (ami a német Diplom-kaüfmann képesítésnek felel meg).« (Vége.) Fekete József. — „A föld varázsa.“ Sándor Pál pápai tanárnak fenti című népies színművét fényes sikerrel adták elő karácsony előtt a városi színházban válogatott műked­velők. A színmű a maga komoly hátterével sok-sok derűs percet szerez érdekes témájával, hangjával és falusi alakjaival. Műkedvelőknek melegen ajánljuk a könyvalakban is megjelent színdarabot. Ügy a könyv, mint az előadás joga megszerezhető *a szerzőnél (Pápa), vagy a mű főbizományosánál, Kókai Lajos könyvkiadónál (Budapest, Kamermayer utca 3.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom