Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-07-31 / 31. szám
148. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1938. csak egészséges pénzben a nyugdíját, hogy azután a háború rohamosan minden értékét Összetörje. Nem lesz új dolog, ha én is így járok. Tört az út s járván. Legyünk hát csöndességben s bizzunk a jó Istenben, aki atyáinkat is megtartotta. Tánczos Dezső második indítványa, az Énekes és imádságos könyvről való, az énekeskönyv új kiadásánál valósítható. Harmadik indítványához, a régi hitvallások szellemében való új hitvallás készítéséhez a törzsökös falusi gyülekezetek nagyobb feléledése szükséges. Félnék én attól a hitvallástól, melynek alkotásában a hála Istennek fölébredt, de az őket állandóan nyomó más felekezetek hatását magukon föl nem ismerő városi gyülekezetek vinnék a főszerepet. És gondoljunk itt a Káliay—Sipos vitára is. Még élünk néhányan, talán nem is kevesen a lelkipásztorok között, akik a tudományos meggyőződés tiszteletét, mondhatnám így is, hogy uralmát, láttuk vallási dolgokban is s bele nőttünk abba a reményteljes mozgalomba, amely a keresztyénség őskorának mind mélyebbre szálló kutatásán és a keresztyénségnek a föld minden népéhez eljutásából fakadó szélesebb látókörön alapuló, nagyobb tudománytól várta a hit drága igazságának az elme előtt is újra ragyogóvá tételét. Mi még nem tudnók azt mondani, hogy a tudás előtt zárjuk le a kutatás szabadságának sorompóját. És gondoljunk az írókra is, különösen a regényírókra, kik akkora hatással tudnak lenni az olvasókra. Emlékszünk még református írókra, kiknek regényét áthatotta a református egyház és vallás s annak hirdetője és tanítója, a református lelkipásztor iránti tiszteletlenség. Talán ezeknek szóló felelet újabb kath. vallású regényíróinknak nz a sok szép írása, amelyből, ha nem tudná is az blvaéő' különben, mindjárt meg lehet ismerni, hogy írója katholikus és amelyben ha előjönnek — s mindig úgy írnak, hogy előjöjjenek a vallási élet vonatkozásai —, azokról mindig a legnagyobb tisztelet, sőt magasztalás hangján írnak. Lehet, hogy én el vagyok maradva a világtól, de nekem az egy Szentmihályiné Szabó Mária írásán kívül sohasem kerül a kezembe könyv új írótól, melynek sorai közt a református vallási vonatkozások tiszteletét találnám, mig a kath.-t magasztaló szinte kizárólag. Nem kell addig a modern életviszonyokra alkalmazott új hitvallás, mig ilyen panaszunk van az irodalom ellen. Avagy az Egyház változzék-e meg? Lelkipásztorai hagyják-e el szép, tiszta meggyőződésüket, a láthatatlan Krisztushoz ragaszkodásukat? Egyszerű s csak az Ige és közös imádkozás szépségei, drága szépségein alapuló istentiszteletüket változtassák, cifrázzák, másként csinálják, mert a tömeg elhagyta, mert az író írásaiban nem gerjed tiszteletre iránta? Hagyjuk, hogy ez is, az is, mint gyermekek a hóemberen, ki a karján, ki a fülén, ki a nyakán szabadon igazíthasson rajtunk, mert nekik valami más kell, ők valami mást kívánnak a ref. egyháztól s papjaitól. Vagy, mert más felekezet így és így csinálja s milyen eredménynyel! Menjünk ide, menjünk oda és mindenhova az evangéliummal. Nekem az ifjúsági vagy más egyesület kedves, mint akárkinek, de nem olyaan változatban, hogy most már konventi elsőtől városi és falusi legegyszerűbbig hagyjuk oda hétköznap a templomot, vagy atyáink századokon át életformáló köznapi közös könyörgését iskolások gyermekistentiszteleté.vé fokozzuk le. Édes apám valami 20 esztendeig járt tanítóval s iskolásokkal a templomba könyörgésre, mikor a hivei már elmaradtak onnan. De 20 év múlva újra jött 1—2 lélek. Majd ha tömegek lelke igazul meg a közös kö- i nyörgés égi szellőjétől, majd ha föléledt gyülekeze- 1 teinkban újra virágzik az egyház minden ősi életformája, hogy az életteleneket is fölébressze, akkor lesznek írók, kik, mint Baksay Sándor, az egyház szépségeivel gyönyörködtetik olvasóikat, akkor lesz újra református gondolkodás, akkor lehetne régi alapon új, modern hitvallást szerkeszteni, de akkor talán már nem is lenne rája szükség. A IX. törvénycikk. Egyházi törvényalkotásunknak szép és nemes paragrafusgyüjteménye a IX. törvénycikk. Nagyvonalú és mégis a részleteket is átfogó szociális emelkedettsége nem hagy semmi kivánnivalót maga után legkivált ott, ahol az özvegyek és árvák reménytelen helyzetét egy jobb megoldást jelentő intézkedés megvalósításával ígéri végkép megszüntetni. Minek alapján méltán magán viseli a zsinati atyák lehiggadt bölcseségének nemes intencióit úgyannyira, hogy egész bátran nevezhetné bárki is a IX. törvénycikket egy »paragrafus-agapénak«. De vájjon gondoltak-e a zsinati atyák arra, hogy ez a minden izében olyan szelíd törvénycikk a megvalósulás pillanatában félelmetes imperatívusszá hatalmasulhat? S mint ilyen, az öncéluság föltartózhatatlan igényével minden szociális vonatkozásnak ellene mondhat és lehet belőle egy új »Pandoraszelence , ... ív * . *! H í * í n i > ' • Mert ez történt. A Konvent annak idején elrendelte a lelkészi javadalomnak — közigazgatási úton hitelesített — bevallását, ami az egész vonalon meg is történt. Utána mindenki várta a fejleményeket. A várakozást egyszer szakította meg egy értesítés, melyben ismét viszontláttuk a bevallási okmányokat, hogy az alig változott tételeket tudomásul vegyük. Különben csend honolt és további várakozás. M.ajd jött a cselekvés is: a júliusi kongruából — minden előzetes értesítés nélkül — levonásba vétetett (mint utólag kiderült) az egy havi nyugdíjjárulék, majd a Halár ozat is befutott, hogy csillagászati tételével igazolja a levonás folytán támadt aggodalmakat: a »Pandoraszelence« döntötte a számokat. A számok a IX. törvénycikket félelmetes hatalommá deklarálták. A IX. törvénycikk egycsapásra szinte öncélúvá vált és kategorikusan intézkedett a minden apellátától magát függetlenített Határozat nevében. . Tehát aki, mint jómagam is, nem tudott soha q tényleges javadalmából egy fillérrel sem többet elkölteni, mint 3000 pengőt, az a Határozat értelmében köteles lesz ezután évenként 298.99, kereken 300 pengőt fizetni nyugdíj járul ék címén. A 300 pengő viszont, mint 5o/0-os nyugdíjjárulék azt jelenti, hogy nekem nem 3000 pengő az évi jövedelmem, hanem — mondd és írd — 6000 pengő! Már most én, aki innen-onnan tiz esztendő óta gyakorlom javadalmam teljes összegét kitevő 3000 pengőnek az utolsó fillérig való elköltését, csak így szerezhettem tudomást arról, hogy ennek a javadalomnak olyan helyzeti energiái vannak, melyeknek fel nem ismerése miatt óriási összeget veszítettem el könnyelműen.
