Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-07-31 / 31. szám
Negyvenkilencedik évfolyam. 31. szám. Pápa, 1938 július 31. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ____________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ______________________________------------”---------*---------------- FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK -----------—TM--------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Időszerű kérdéseink. Részletek Kiss Zoltán nyárádi lelkész, lelkészértekezleti elnöknek a pápai ref. egyházmegye lelkészértekezletén, július 27-én elmondott elnöki megnyitójából. Köszöntöm valamennyi lelkésztestvéremet az ifjúság konferenciákra összegyűjtéséért, írásba nem szedett njságba, könyvbe bele nem nyomtatott, csendes mindennapi küzdelméért, népe szeretetéből folyó aggodalmaiért és aggodalmait elcsillapító, örökszép evangéliumi hitéért. Vigasztaló gondolatok kellenek és jönnek. Hajók futnak, vonatok Magyarország felé, a levágott részek is mozdulnak s a csonka határokon belül Debrecenbe, magyar reformátusok világgyűlésére, kollégium százados ünnepére robognak a vonatok s a vonatokon ezernyi igaz magyarok örvendenek. Álljatok meg vonatok, álljatok meg ti igaz magyarok! Debrecenben a magyar református egyház lelke vár!... Most utazzatok tovább. Boldog vagy Debrecen, ha benned ez a lélek vár, boldogok ti annyi ezer igaz magyarok, ha ezzel a lélekkel akartok találkozni. Jaj! ha nem úgy lenne!... Mi szeretjük Debrecent. Sok könny, rettentő veszteségek, lelkésztemetések fájdalmának, urvacsoraosztás áhítatának szent közösségébe is betörő üldözések, gályarabok evangéliumi szenvedései, árva ekklézsiák nehéz keresztjei más vonásait festették ragyogóra itt a református keresztyén léleknek, de ez a lélek mindig kitárta kapuját Debrecen hatásai előtt. Ám a magunk színeibe keveseknek nagy erőfeszítésével intézményeket öltöztettünk. Nincs belőlük, a régiekből több, mint a pápai kollégium, mely elveszített jogakadémiája s tanítóképzője pótlására keretei közé fogadta egyetlen nőnevelő-intézetét a megfogyott, de meg nem tört egyházkerületnek. Tiszántúlon nevelődő, de a dunántúli nagy terhet hordozó lélek oly kedves a mi Madar Zoltánunknak, hogy Dunántúlról ő kiáltja először Tiszántúlra a testvéri kérést és kiáltást: a mi Nőnevelőnket s benne virágzó tanítónőképzőnket ne bántsátok! Hát az itthon nevelődött dunántúli nem ezt mondja-e?! Mi szeretjük Debrecent. És szeretjük a Tiszánr tűit. És szeretjük az ORLE-nek Tiszántúlon elhelyezett Kálvineumait. Sok gondú parókiáinkról alapítvány-befizetéssel .siettünk a Kálvineumok megsegítésére. A dunántúli fiatal lelkésznemzedék, amelyik velünk, idősebbekkel együtt féltő szeretettel védi pápai tanítónőképzőnket, mutassa meg, hogy ezt nem a nyíregyházai Kálvineum ellen teszi, mutassa meg azzal és épen most mutassa meg, hogy az ORLE-be kivétel nélkül belép s nemcsak az egyesületi lappal ellensúlyozott évi tagsági díjjal, de a mi nyomdokainkon Kálvineum-alapítvány befizetésével is támogatja szeretett Kálvineumainkat. Ha valamelyötök, fiatal lelkésztestvéreim, azt mondja erre: nem bírom! — én ezt nagyon jól megértem. Te, aki fizetsz magad s feefeséged után — már csak példaadásból is — legkevesebb évi 24 P temetkezési biztosítást, fizetsz az egyházmegyére 12 P rizikó-biztosítást és 20 P-t a gyámoldára, fizetsz 55— 150 P élet-, 14 P tűz-, 50 P jégbiztosítást, 100 P állami és községi adót, lövészegyletnek, futball-klubnak, vöröskeresztnek, olvasókörnek legalább évi 10 P-t, rádióra, villanyra 100 P-t, ORLE-nek 10 P-t, vallási, egyháztársadalmi, belmissziói, külmissziói, szépirodalmi, politikai, szaklapokra, könyvekre legalább 100 P-t; te, akinek ajtaját, ha máshova nem megy is, megkeresi minden intelligens szegény s mert könyöradományt nem fogad el, rád erőlteti 2.50 P-s festményét; te, akire művészi kiállítás legolcsóbb képét csak 80 P részletre! — autós jól öltözött ösztökéli, nem titkolván, hogy sokkal drágábbat is vehetsz s reszketsz, hogy a hitvesed ott éri a jól öltözöttet s meglátván a kopasz faladra épen oda illő műtárlati képet, amiről annyit álmodott, fényes szemekkel mondja; »Vegyük meg, Édes!« te, akihez az előkelő X. társaság küld a nevedre előre kiállított okmányt pártoló tagságról, no — nem azért, hogy valamikor talán magad is író ember voltál, hanem — a végén derül ki, hogy annak fejében részletre könyvet vásároljál s kihez — és ez hazafias szent ügy! — az Y-i Z. kör küldi levélben előre bejelentett szószólóját, hogy nyakadba varrja könyveit; te, aki úgy szereted Házadban az egyházi élet megszokott ősi, kedves vendégeit, magadba fojtott elkeseredéssel látod, hogy a szegény lelkészlakra mennyi kelletlen látogató vendégül látását parancsolják rá innen is, onnan is; te, lelkipásztortestvér, aki mindezek fölött annyi nyugdíjtartozást fizetsz, hogy — állástalan okleveles gyermekeid örülnének, ha nekik egy évre annyi fizetésük lehetne... Hogyne törne ki ajkadon, hogy — nem bírom! Haj! haj! Lassabban azokkal a mindenféle kitalálásokkal! Mi lesz így a régi alkotásokkal? Nyugdíjteher!... Egy sereg lelkes lelkésztestvér szerte az országban, kinek e tárgyról előadást kellett tartani s indítványt tennie, nem nézett mást, csak a lelkészözvegyek s árvák nyomorát s mintha egyedül az új nyugdíjtörvény szerint lehetne csak e nyomoron segíteni, beleindítványozta a világba, hogy az új nyugdíjtörvényt életbe kell léptetni. Senkit sem okolok. Én is későn, csak a műit évi elnöki megnyitómban foglalkoztam a számokkal a nyugdíjtörvényben. Eh! az édesapám is viselte lelkészsége utolsó hat évében az akkor alakult nyugdíjintézetnek a 65 évesekre kirótt legnagyobb terheit, — mqgis fél évig élvezhette
