Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-06-26 / 26. szám
124. oldal. DUNÁNTÚL! PROTESTÁNS LAP. 1938. vetett hit által igazulunk meg ingyen, Istennek kegyelméből? (Hiszem és vallom.) Most pedig téged kérdezlek, hívőknek szent gyülekezete : Szeretettel visszafogadjátok-e ezt a hazatérő, veletek ezentúl hitbeli egyességben élni és halni kívánó bűnbánó lelket a mi krisztusi református egyházunk szent közösségébe? (Szeretettel visszafogadjuk.) És most megint hozzád fordulok, a megbánás és a hit útján hazatalált és szeretettel visszafogadott testvérünk: Igéred-e, fogadod-e, hogy ennekutánna a Jézus Krisztusnak valóban igaz követője és református anyaszentegyházunknak holtig hűséges, engedelmes és áldozatra kész híve leszel? (ígérem és fogadom.) Felvétel és felhatalmazás. A minden kegyelemnek Istene, ki az Ő örök dicsőségére hivott el minket a Jézus Krisztusban, tegyen erőssé, állhatatossá és tökéletessé! Övé a dicsőség és hatalom, örökkön örökké! Ámen. Ima. A gyülekezet megáldása.* * A csőri gyülekezetből a komniün alatti egyházellenes magatartásuk következményeként heten kitértek a kommunizmus bukása után. Főleg a küszöbön álló templomépítés terhei alól akartak ez által menekülni. Viselkedésük arra az elhatározásra bírta a jobb érzésüekből újjáalakított presbitériumot, hogy ezeket a renegátokat, ha valaha még visszatérésre gondolnának, csak nyilvános penitenciatartás után fogja visszavenni. Közülök hárman sok lelki vajúdás után 1929 áldozó csütörtökjén ki is állottak a délelőtti szent gyülekezet elé nyilvános penitenciatartásra, s a hithüségre vonatkozó komoly fogadástételeik után visszavétettek a hívők szent közösségébe. A visszatértek kette je egy öreg házaspár volt, kiknek legény fia továbbra is megmaradt katholikusnak. j Templomba azonban soha nem járt. Végre az elmúlt őszön egész váratlanul ő is jelentkezett nálam, s elfogadván a nyivános penitenciatartás feltételét, okt. 11-én a vasárnap délelőtti szent gyülekezet által ö is visszafogadtatott a ref. egyháztagok sorába. Ez i utóbbi alkalommal hangzott el a fenti című igénytelen beszéd, ! mely mint egyházi kortörténeti adat is, e lap olvasói előtt úgy ; vélem, számíthat némi érdeklődésre. A penitenciatartásra vonat- ' kozólag nem lévén semmi régebbi szabály vagy utasítás sem birtokomban, a közölt kérdéseket a legjobb igyekezetem szerint állítottam össze. Érdekes, hogy a kommíin alatti zavargások fő-fő értelmi szerzője és vezetője később vidékre költözvén, szintén visszatért azóta már a könnyelműen megtagadott ref. egyház kebelébe s most az egyik Pest környéki ref. gyülekezet templomának harangozója. Pap Kovács Ödön. A theologia tapasztalati alapja. Irta és a baseli egyetem évi ünnepén felolvasta dr. Heinzelmann GRektor Magnificus. Fordította : Maller Kálmán soproni lelkipásztor. A tapasztalati theologia elleni második ellenvetés ismeretelméleti jellegű. Tapasztalatnak nevezzük amaz élménytartalmak körét,. amelyeket kategóriáink segítségével elrendezhetünk s egyénfeletti gondolkodás által mindig újból ellenőrizni próbálunk. A tapasztalat Alois Riehl szerint »közös tárgyak közös ismerete« és pedig »általános módon«. Nos... nem hamisság-e ,a vallásos tudat kijelentéseinek tárgyi tartalmát egyszerűen tapasztalatnak nevezni? Hát nem haladnak-e felül ezek a kijelentések, amikor valóban Istenre vonatkoznak, minden fogalmi megismerést? Vájjon magának a keresztyén istenhit vallójának is nem úgy kell-e megjelölni ezt a hitet, mint felülről való csodát, mint az isteni Lélek ajándékát, mint a világ szemében bolondságöt? És lehetséges-e egyáltalán közös tárgyak közös ismerete, ha biztosan állítják, hogy a hit nem mindenkinek a sajátja? A tapasztalati theologia elleni harmadik ellenvetés végül tisztán theologlai jellegű. Ha oly istenismeret álláspontjára helyezkedünk, amelynek a számára megdönthetetlen előfeltétel az Isten és ember közötti minőségbeli végtelen különbség, amelyen az igét komolyan ügy fogják fel, mint Istenről, az »egészen másról« szóló üzenetet, úgy Isten megtapasztalásáról szó sem lehet. Minden, ami a mi tapasztalatunk síkjába esik, látszódjék bár megannyira biztos tapasztalatnak is, a valóban vélt Istenvalóságnak inadekvát (tökéletlen) s istenítélet alatt álló kifejezése, vagy legfeljebb csak szimbolikus jelentőségű dolog, egy most még nem realizálható valóság melletti demonstráció. Ha figyelmen kívül hagyjuk az Isten és ember közötti alapvető különbséget, akkor kettőjük között elmosódik a határ, a hitben levő tárgyi vonatkozást az eltűnés veszedelme fenyegeti, a vallás tisztára az ember ügye, az emberi én funkciója lesz. Csak Spranger Eduárdnak a vallásos emberről adott leírására kell gondolnunk, mely erre az eredményre jut: »Ez (t. i. a vallásos beállítottság tárgya) alapjában az én mélységeiben, a lélek magános életében gyökerezik«. (Lebensformen 2. kiad. 101. old.) De liát mi történjék, ha a theologia tapasztalati jellegét fel kell adnunk? Csak két eshetőség van: vagy a vallást fikcióvá tesszük, talán szükséges fikcióvá, de csupán fikcióvá. Amit a vallásos ember tapasztalatnak nevez, az a valóságban vagy az ő, vagy általában az emberiség alkotása. A theologusok között a tapasztalati theologia kritikusai ezt akarják persze a legkevésbbé.' Vagy: a tapasztalat helyére lép valamilyen megfoghatatlan tekintély, vagy egy paradox dogma ajánlása. De ezáltal föladnék mindenkép az evangéliumi hitjelleget és teljessé tennők a cselekedeti vagy törvénykegyességbe való visszaesést. Mert egy abszolút paradox tekintélynek az ember vagy kényszerből, vagy csak számító alkalmazkodásból rendeli alá magát. Ezt sem képviselheti komolyan egy theologus sem, akinek fogalma van arról, hogy mit jelent az újtestamentumban a »Lélek«, vagy aki legalább is csak Kant az autonom erkölcsi cselekvésről szóló tanának az igazságtartalmát tette magáévá. Akkor azonban ajánlatos a vallásos tapasztalat kérdését újból megfontolás és elvi vizsgálat tárgyává tenni, hogy vájjon a vázolt ellenvetések a bennük foglalt igazságmozzanatok ellenére is nem lőttek-e túl a célon. Kezdjük valami magátólértetődővel. A tapasztalat élményt előfeltételez, a kifejezést a legtágabb értelemben használva, azaz: aminek tapasztalattá kell lennie, annak előbb be kell lépni a mi tudatunk folyamatába.1 »Tapasztalat rendezett élményszerűség.« (Driesch.) A theologia is csak olyan dolgokról beszélhet, amelyek a tudat számára megadattak, s e ponton most a tudat felettinek és tudat alattinak a normális tudattól való különbözősége számításon kívül maradhat. Nincs Istennek igéje, ha csak valaki meg nem hallotta azt, nincs üdvtény, hacsak valaki bizonyságot nem lett róla. A theologia is az emberi tudatban találja meg a maga anyagát. Milyen fajta tudattartalmat használ fel a theologia? Nem mind tapasztalat, ami az emberi tudat folyamában felmerül, ámbár mind tapasztalat gyanánt is használható. Kanttal együtt fogalmilag megkülönböztetjük a tapasztalattól a tapasztalat formális alkatele-1 Szorosabb értelemben vett tapasztalat alatt „értékállító, nagyjelentőségű élmény“ értendő.
