Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-03-07 / 10. szám
Negyvennyolcadik évfolyam. 10. szám. Pápa, 1937 március 7. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS ____________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. _____ KÖZLÖNYE---------------- ------—— ------- FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK ------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Gimnáziumunkról. Gimnáziumi igazgató jelentést tesz a főiskolai igazgató-tanács előtt az 1936—37. iskolai évi beiratkozásokról. E szerint beiratkozott az I—VIII. osztályba 572 nyilvános, 24 magántanuló, összesen 596. Múlt évben ilyenkor volt 570 nyilvános, 26 magán-, összesen 596 tanuló. A teljes létszám tehát ugyanakkora, mint tavaly ilyenkor. A tanulók létszáma tehát az egész intézetben nem csökkent — mondja az igazgatói jelentés —, bár bizonyos jelek a csökkenés bekövetkezésére engednek következtetni. »És mégis ezt az állapotot a létszámcsökkenés kezdetének kell tekintenünk, mert az első osztályba 29 nyilvános tanulóval kevesebb tanuló iratkozott be, mint tavaly ilyenkor.« Ugyanis a múlt (évben 110 nyilvános tanuló iratkozott be az első osztályba, a folyó iskolai évre pedig csak 81. Nemi ejt-e ez a tény gondolkodóba bennünket? Bár a főiskolai igazgató-tanács a jelentést egyszerűen tudomásul vette — mert egyebet nem is tehetett — és felterjesztette az egyházkerületi közgyűlésre, — én mégsem tudok megnyugodni. És lehetetlen, hogy bárki is megnyugodjék, aki szivén viseli nemcsak gimnáziumunk, de egyházunk ügyét is. Maga a gimnáziumi igazgató úr »kedvezőtlen jelenségként« említi a dolgot jelentésében, — hiszen ő mondja, hogy ezt az állapotot a létszámcsökkenés kezdetének kell tekintenünk. A gimnáziumi igazgató úrnak ezen kifejezése igenis kell, hogy gondolkodóba ejtsen bennünket. Az a körülmény még csak megnyugtató lehetne, hogy tavaly az első osztályban 12 leánytanuló is volt, az idén pedig miniszteri rendelet értelmében leánytanulók felvehetők nem voltak. Itt megnyugszunk abb'an a gondolatban, hogy leánytanulóink ezután majd járnak a leánygimnáziumunkba. Sokkal aggályosabb már az, hogy az új Középiskolai Törvény értelmében az első osztályba már nem vehető jel olyan tanuló, aki szeptemberben 12-ik életévét betöltötte. Ez nagyon aggályos a falusi gyerekek szempontjából, mert épen falusi, református gyerekek esetében történt meg eddig igen gyakran, hogy csak az elemi "iskola hat osztályának elvégzése után jöttek gimnáziumba. Az ilyeneket már eztáni nem lehet jelvenni nyilvános tanulónak, amire nem győzzük eléggé felhívni a lelkész urak figyelmét. De még kedvezőtlenebbé, tehát még aggasztóbbá teszi a fenti jelenséget az a szomorú tény, hogy éppen a református vallású tanulók számának erős csökkenését jelenti. Vegyük tudomásul, hogy az első és második osztályokban nincsenek abszolút többségben a reformátusok. Az első osztályban 84 tanuló közül csak 35 a református, ez pedig csak 42o/0, a II. osztályban pedig 45o/o. Itt már nemcsak az intézet szempontjáról van szó, hanem általános református szempontról. Egyébként sem lehetünk megelégedve a saját református tanintézetünkben a számarányunkkal, mert az egész intézetben református tanuló van 305, ami 51.2 o/0, tavaly volt 52o/o. A tavalyival se lehettünk megelégedve, mert akkor, amikor nekünk, dunántúli reformátusoknak a csurgói gimnáziumon kívül csak a pápai gimnáziumunk van, nem 52o/0-al kellene szerepelnünk, de még ez a számarányunk is fogyott 0.8o/o-kal! Holott róm. kát- gimnázium minden városban van és még itt is tudnak szerepelni 18.80/0-kai. Holott evangélikus gimnázium is van Sopronban és Bonyhádon és mégis tudnak itt is szerepelni 23.5 o/0-kal! Én nem tudok megnyugodni a mai számarányunkban, de azt hiszem, más sem. Én nem tudok megnyugodni abban, hogy református vallású tanulóink száma erősen csökkenő tendenciát mutat gimnáziumunkban, de más se nyugodhatik meg. Mert bármennyire örvendetes és kívánatos is, hogy másVallású növendékek is látogassák intézetünket, mégis elszomorító, felettébb elszomorító volna, ha a saját gyermekeink létszáma tovább is csökkenne, mert amint ezt az igazgató úr is mondja jelentésében: ez a reformátusságnak a vezető pozíciókból való fokozatos kiszorítását jelentené. Tehetünk-e e téren mi lelkészek és tanítók valamit?... Ne mondja senki, hogy nem. Tegyük szivünkre kezünket, hogy megtettünk-e már eddig minden tőlünk telhetőt? Ügyünk volt-e eddig az, hogy a mi református tanulóink a pápai gimnáziumba kerüljenek? Vagy pedig nem értünk rá ezzel a kérdéssel foglalkozni és hagytuk mindenféle más intézetbe özönleni református gyermekeinket?! Itt elsősorban magunknak kell megváltozni. Ha azt kívánjuk, hogy j a mi népünk református gondolkodású legyen, első- S sorban magunkon kell kezdenünk és magunkban kell ! a református gondolkodást minden vonalon végig vezetnünk. Tehát ügyet kell abból csinálnunk, hogy [gyermekeink, ha csak lehet, a mi saját gimnáziumunkba kerüljenek. A mi falusi híveinknek ne legyen mindegy az, hogy hol taníttatják gyermekeiket, hanem vissza kell állítani a régi gondolkodást és hozzák Pápára gyermekeiket. Nem könnyű dolog, amit kívánok és nem is mindenkinek tetszetős, de én nem tudtam volna megnyugodni, ha ezt el nem mondhatom. Tehát mégegyszer: csináljunk ügyet a mi gyermekeink taníttatásából és legyünk rajta,, hogy gyermekeink arány. száma a pápai gimnáziumban megjavuljon! Ólé Sándor.
