Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1937-02-21 / 8. szám

34. oldal. DUNÁNTÚL! PROTESTÁNS LAP. 1937. ennek a ráhatását, de leginkább kidomborodik cél­kitűzésének az átvételében: »mikor már olyan hely­zetbe kerül egy ilyen telep, hogy nagyobb lelki igé­nyekkel lép fel, akkor az evangélista mellé, vagy he­lyére kiküldünk a misszióban már dolgozó lelkész jellegű munkást, aki valamelyik theologiai fakultá­son rendszeres segédlelkészi és lelkészi vizsgálatot tesz eredményesen. A további célunk az lesz, hogy egy ilyen gyü/ekezet önfenntartó gyülekezet legyen, amely majd maga lesz képes lelkipásztorát és a munkát fenn­tartani. Mikor ezt a célt elértük, a mi feladatunk azonnal megszűnik, mert akkor átadjuk annak az egy­házkerületnek, amelynek a területén éppen talál tátik az illető missziói egyház«. E sorok írója reméli, hogy sem a szíves olvasók, sem a Népmisszió tervezője nem tartják misszióelle­nesnek; Isten kegyelméből nemcsak elméletileg is­merhette meg a misszió különböző ágait és nemcsak tudományosan foglalkozhatott az evangélizáció kérdé­seivel, hanem gyakorlatilag is és pedig falun és váro­son egyaránt, sőt nagy szórványterületen megismer­hette a szórványmisszió szükségességét és tapasztala­tokat szerezhetett a helyes módszer' alkalmazásáról. Azért, ha néhány jóindulatú megjegyzést tesz a terve­zetről, ne tekintse senkise »kritizálásnak«, hanem a magyar református anyaszentegyház jobb jövőjéért ag­gódó, küzdő és imádkozó lélekből származó és a vállalkozás jó végre juttatására irányuló jószándéknak. Ez a néhány megjegyzés is szeretne szigorúan elvi térre szorítkozni, kerülve a szinte magától adódó technikai jellegű kérdéseket. 1. Megjegyezzük, hogy a tanya és a szórvány­­missziói munkánk elégtelenségének, fogyatékosságá­nak, hiányainak oka nem egyházszervezetünkben van, mint ezt Dóczi gondolja, hanem az anyagiak hiányá­ban. Egyházszervezetünk és egyházalkotmányunk nem­csak lehetővé, hanem szükségessé, egyenesen feladattá teszik ezt a munkát (E. T. I. te. 16. §, 112. § g) pont, III. te. 3. § c) pont). Hogy a magyar református egy­ház ezt még nem tudta így kiépíteni, mint ahogy nem tudott a múltban szeretetintézményeket se létesí­teni, annak magyarázata történelmi múltúnkban van. Sokat kellett küzdeni és nagy áldozatokat hozni, be­zárt és elkobzott templomok helyett újak építése és iskolák építése érdekében. Ma is az anyagi eszközök hiányoznak, a munka teljes. lendülettel megindítá­sára. De az elvetett mag — hála Istennek — zsendülő­­ben van. 2. A Népmisszió munkásainak a földmíves osztály azon gyermekei sorából való toborzását, akik csak hat elemit, vagy egy-két középiskolát végeztek, nem tart­juk szerencsésnek. Franciaországban azért képeznek (Cause, vagy Societé Centrale Evangelique) nép­evangelizátorokat, mert nincsen elegendő lelkészük. Nálunk azonban, amikor az egyházkerületi elnökségek­nek minden egyházkerületben nagy gondot okoz az állás nélküli segédlelkészek elhelyezése, nincs semmi értelme ezeknek a képesített lelkészeknek a mellőzé­sével evangélistákat képezni és állítani munkába, ha ugyan a tervezetbe fölvett anyagot el tudnák sajátí­tani. Nem akarunk azzal a máé vonatkozásban szer­zett tapasztalattal előjönni, hogy az a földmíves ifjú, aki a Népmisszió tanyájára kerül, félő, hogy nem az alázatos gyakorlati életet fogja megtanulni a minden­napi munkán keresztül, hanem kellő előtanulmány nélkül theologus kívánna lenni. így azután többé föld­míves lenni nem akar, lelkész pedig nem lehet. Ha kint a szórványban, vagy a tanyán túlkicsinek találja a missziói területet, az anyaegyházközséget, talán elsősorban a lelkipásztort akarja evangélizálni. Igaz, hogy egyházszervezetünkből hiányzik az evangélista, de nem hiányzik ez a missziói munka és ennek vég­zése, mint feladat. Ezt pedig a magyar református egyház kifejezetten lelkészekkel kívánja végeztetni. (II. 3. §, VIII. 2. § e) pont.) 3. Ha mégis szükség lenne a missziói lelkészek és segédlelkészek és a tanyák gondozásában olyan ál­dásos tevékenységet kifejtő diakonissza testvérek mel­lett külön evangélistákra, akkor ezek kiképzése nem történhetik egy tanyabirtokon, hanem azok elméleti és gyakorlati kiképzéséről az egyetemes konvent által kidolgozott irányelvek szerint az egyházkerületek tar­toznak gondoskodni. (III. te. 8. §.) Általában Dóczi Antal elgondolása határtalan op­timizmusból és ideálista lelkesedésből fakad. Remél­jük, hogy kezdeményezése helyes útra tér és így ja­vára válhatik a mindnyájunk szívéhez olyan közel álló szent ügynek, mert bizonyára ő is tudja, hogy minden újabb belmissziói kezdeményezést, szervezkedést, be kell jelenteni a megfelelő egyházi testületnek és csak annak hozzájárulásával lehet folytatni. Győry Elemér. Téli magvetés. Február 8-án délután érkeztek meg Pápára a du­nántúli református ifjúság kiküldöttei — 57 helyről 80-an —, hogy vezetőképző tanfolyamon vegyenek részt. A tanfolyam az előírt programúi szerint folyt le, s az ifjúság példás szorgalommal figyelt és tanult egy egész héten át. A főiskola dísztermében, mint vaáámi h népfőiskolán, 1 a ' reggelenként! n .Bibliakörök után, folytak az előadások délelőtt és este. Közben tanulmányi sétákon megtekintették a város s a kol­légium nevezetességeit, múzeumait, a szövőgyárat, a gazdasági szakiskolát. Délutánokon játék és énektanu­lás, valamint szavalóverseny tették változatossá a pro­­grammot. Csütörtökön a Levente-Otthon óriási termét zsúfolásig töltötte meg az egyház minden rendű s rangú tagja s meghallgatta Medgyasszay Vince püspök! és gróf Teleky Tibor dr., KIÉ országos alelnök elő­adásait s az ifjak különböző szerepléseit. Vasárnap este vallásos estén Ólé Sándor lelkész tartott elő­adást a tele templomban, ifjak által adott műsor ke­retében. Örömmel jegyezzük fel, hogy az ifjak — való­ban a dunántúli református ifjúság színe-java! — nagy Ígéretet jelent egyházi életünk számára. Nem­csak a figyelem, a buzgóság és mindent megismerni akarás jellemezte őket, hanem a lelkesedés tüze égett arcukon, mikor Dobos Károly lelkész-titkár tanításait hallgatták, vagy mikor Kovács Péter földműves-titkár lobogó tűzzel buzdította őket jobb és szebb életre. Dr. Batiz Dénes budapesti orvos, dr. Szabadi Béla és Tóth Sándor gimn. tanárok előadásai szomjas ta­lajra hullottak. És lestük, hogyan születik meg lel­kűkben az elhatározás s hallottuk, hogyan tettek a záró gyűlésen hitvallást e mellett az elhatározás mel­lett: tudatában vannak annak, hogy az ifjúságnak Krisztusért és ref. egyházunkért mindenre készen kell lenni! Ez a téli tábor olyan volt, mint csillag gyúlása sötétedő egünkön! Áldott magvetés volt, melynek ter­mésében bátran és bizton reménykedünk! Hisszük, hogy Dobos és Kovács titkárok nagy erőfeszítéssel hordozott terhes feladata, a főiskola, az egyházak —

Next

/
Oldalképek
Tartalom