Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1937-10-17 / 42. szám

Negyvennyolcadik évfolyam.

42. szám.

Pápa, 1937 október 17.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

____________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ____________________________

FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK

FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA^ I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK

Felekezetközi viszony.

(Részlet a püspöki jelentésből.)

Nagyjában a régi. Világszerte is, hazánkban is. Világviszonylatban úgy látszik, mintha az eseményekre egyre súlyosbodó pörölycsapásai még mindig nem volnának elég kemények a különböző hitelvü, szervezetű és szertartású keresztyén felekezetek egy szilárd acéltömbbé összekovácsolására a nyílt, vagy burkolt istentagadás, vagy antikrisztiánizmus támadásai ellen való közös védelemben. A keresztyénség egyetemesnek szánt, az ellentétek kiküszöbölését, érintkezőpontok keresését és megtalálását célul kitűző gyűléseiből még mindig mereven elvonódik egy nagy keresztyén közösség, mintha a Krisztus főpapi imájában foglalt gyönyörű kérés: »mindnyájan egyek legyenek, amint te énbennem Atyám és én tebenned... hogy ők is egyek legyenek mibennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem« (Ján. I. 17:21.) — sohasem hangzott volna el Isten Fia ajkáról, Krisztus anyaszentegyházának kimondhatatlan kárára, Krisztus ellenségeinek kimondott örömére. Pedig annak a hajdan bevehetetlennek látszó várnak bástyái itt is, ott is szemmel láthatólag düledeznek. A fundamentum, a Krisztus örök és rendíthetetlen, de az egyház külső épülete emberkéz és emberész alkotása s legyen bármilyen remek és tökéletesnek látszó, a Krisztusban hívők egyességének támogatására éppen úgy ráutalt, mint bármely más, számra nézve sokkal kisebb egyházi köziilet. Ezt a beszédet pedig ne méltóztassék a rajtunk kívülállók belügyeibe illetéktelen beavatkozásnak minősíteni, mert ez a szenteknek egyességét, tehát bennünket is érdeklő olyan közös ügy, mely különösen ma a mienk is. Évszázadokon keresztül nézhettünk egymássál farkasszemet, törhettük egymás derekát, de ma vállvetve kell a sátán hatalmasságai ellen helytállanunk, valakik elhittük Krisztust Isten Fiának lenni.

Ide benn mintha jeleket látnánk néha-néha, a felekezetközti helyzet javulásának jeleit. Eltekintve egyes, inkább szűkebb helyi jelentőségűnek minősíthető kóros jelenségtől, mintha a megértés útját kezdenénk keresni, hogy azután, Isten kegyelméből rá is lépjünk és azon is járjunk. Ágostai hitvallású evangélikus magyar protestáns testvéreinkkel egyre közelebb jutunk a közös, teljes megértéshez. Ebben a tekintetben igen. áldásos munkát végzett eddig is a közös protestáns bizottság s ha e bizottság határozatait tiszteletben tartják és meg is tartják mindkét részen a gyülekezetek tagjai, különösen pedig a gyülekezetek »angyalai«, meg vagyok győződve, hogy a sokat emlegetett protestáns testvériség nálunk nemcsak szó lesz, hanem életté és valósággá változik. Igen szerencsés gondolat és cselekedet volt a közös protestáns bíróság megszervezése, mert a két protestáns felekezet között eddig leginkább anyagi kérdések alkottak olyan ütközőpontokat, melyek kellemetlen .perlekedések okozóivá lettek rajtunk kívülálló bíróságok előtt s melyeknek belső, kebelbeli elintézése lesz e bíróság feladata, ha ilyen kérdések a jövőben még előfordulnának. Adja Isten, hogy e bíróságnak minél kevesebb dolga legyen. Itt említem meg, hogy a szombathelyi két protestáns egyházközség vagyonmegosztása, egyesség útján immár végleges elintézést nyert. A református gyülekezet, tudomásom szerint, Istenbe vetett erős hittel s önmagába vetett nemkevésbbé erős bizalommal már hozzá is kezdett a templomépítés nagy munkájához.

Magyar római katolikus testvéreinkkel való viszonyunkban is feltűnnek a kölcsönös közeledésnek és megértésnek jelei. Ilyennek látom Bangha Béla, Jézus Társasági atyának »a keresztyén unióról« írt tanulmányát. Nem lehet azonban tagadni, hogy ennek elgondolásai inkább elméleti megállapítások s- maga is elismeri azoknak ezidőszerint még a szép álmok világába tartozását, a dogmatikai, egyházszervezeti, egyházszertartási és világnézeti különbségek mély szakadékénak alig betölthető voltát. M.égis keresnünk kell azonban, hogyan lehetne ezt a szakadékot kölcsönös jóindulattal áthidalni. Közeledést és megértést látok Székesfehérvárott az ORLE és ORPSz nagygyűlései alkalmával az erősen római katolikus színezetű város világi vezetőinek maguktartásán és nyilatkozatain, a pannonhalmi és zirci kirándulók látogatásában és meleg fogadtatásában s abban az eddig általam még sohasem tapasztalt örvendetes jelenségben, hogy egy hajdan püspöki székhelyül is szolgált s ma is róm. kát. püspöki városban a két protestáns egyházközség új temploma felszentelésének ünnepnapján mind a két róm. kát. templom tornyán ott láttuk a magyar nemzeti lobogót. Ezen jelenségek mellett alig jöhetnek számba azok a kevésbbé szerencsés és toleráns újságcikkek és megnyilatkozások, melyekkel itt is, ott is találkozunk. Szívem mélyéből csak örülni tudok minden olyan megmozdulásnak, mely bármelyik keresztyén felekezetnél a hitélet elmélyülését eredményezheti, Isten dicsőségét, Isten országának eljövetelét munkálja. Ilyennek gondolom én a magyar róm. kát. egyház »szent évét« s az ezzel kapcsolatos ünnepélyeket is. De nagyon vigyáznunk kell, túlnan a nyilatkozatokban és törekvésekben bölcs mérsékléssel, innen pedig testvéri tűréssel és megértéssel, hogy azok a fényes, pompás és tömegeiben hatalmas ünnepségek nyílt felekezeti harcok fergetegét ne zúdítsák a trianoni jégverés által amúgy is kegyetlenül letarolt magyar mezőkre. Ha világviszonylatban a történelmi keresztyen egyházak közös 'frontja az Isten-tagadás új vallása ellen ma még leküzdhetlennek látszó akadá«swwns fteou )