Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-09-12 / 37. szám
Negyvennyolcadik évfolyam. 37. szám. Pápa, 1937 szeptember 11. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ____________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA) FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐ K Református egység és keresztyén összetartás. Az ORLE székesfehérvári konferenciája alkalmával a Baltazár emlékserleggel elmondotta Gvőry Elemér, a dunántúli egyházkerület lelkészi főjegyzője. Lelkészérteekezletiink múlt esztendei közgyűlése — hogy Baltazár Dezső emléke ne merüljön ki és ne vesszen él az ő nagyságát zengő határozatok rengetegében — dr. Ravasz László szeretett elnökünk indítványára azt a határozatot hozta, hogy konferenciáink alkalmával évről évre tartassák rövid beszéd a Baltazár Dezső által képviselt eszmék és igazságok közül egynek-egynek méltatásával. Amikor ezen határozat értelmében feledhetetlen elnökünk elhunyta után az első beszéd megtartására megtisztelő felhívást kaptam, megvallom, hogy elszorult a szivem a feladat nagyságán. Érzem, hogy oly zászló hordozására kaptam megbízást, melynek emelésére gyenge az én karom. Hogy mégsem hárítottam el magamtól, tettem ezt azért, mert meggyőződésem, hogy Isten a kicsinyeket és erőteleneket is felhasználhatja az ő dicsőségének szolgálatában és szerétéin remélni, ha csak egy pillanatra tudom is magasra emelni a kezembe adott lobogót és egyetlen halvány selyemszálat sikerül is megláttatnom pompás színgazdagságából, szolgálatot teszek azoknak az eszméknek és igazságoknak továbbfejlesztése, diadalrajuttatása érdekében, melyeknek Baltazár Dezső is csak munkása, igaz, hogy jó és hűséges munkása volt. Ha Baltazár Dezső munkásságára és küzdelmeire gondolunk, az eszméknek és igazságoknak káprázatos sugárkévéje ragyogja be a lelkünket. Azonban a magyar reformátusság vallási és nemzeti missziója szempontjából ma is a legidőszerűbb kérdés, alapvető princípium a református lelkészi kar és a református társadalom testvéri egysége. Stanleynél olvastam, hogy »a külmisszió mezején kellemetlenségeink fele vagy háromnegyedrésze feltétlenül egyik munkásnak a másik munkáshoz való viszonyából származik«. Nem gondolom, hogy ez a megállapítás a mi viszonyaink között és a mi munkamezőnkön is ne bizonyulna százszázalékig igaznak. Vájjon nem egyik legnagyobb bajunk-e az, hogy nem tudjuk kiküszöbölni sorainkból a széthúzást és a pozicióirígységet? Vájjon a hitélet nagy mértékben nem függ-e attól is, hogy milyen a viszony a gyülekezeti munkások között és a szomszédos gyülekezeetek lelki vezetői között? Közönyösek-e egymással szemben., vagy pedig • szeretik-e egymást igaz testvéri szeretettel? Azt a nagy integráló folyamatot, mely sorainkból ki akar küszöbölni minden egyenetlenséget es közöttünk egyre teljesebbé teszi a testvéri érzést, eddig az ORLE szolgálata a legsikeresebb. Amikor Baltazár Dezső három évtizeddel ezelőtt a lelkészegyesületet megszervezte, nem kívánt új szervet iktatni a református egyházalkotmányba, még kevésbbé akarta a lelkészi kart kiemelni a hívek egyeteméből, hanem olyan egyháztársadalmi alakulatot tervezett, mely a lelkipásztorok hivatástudatát, szellemi képességeit és jogos érdekeit szolgálja, s mindenekfelett a testvéri együttérzés és a kölcsönös felelősségtudat megvalósulását előmozdítsa. Mintegy félszázaddal ezelőtt tartott zsinatainkon úgy tekintettek egymásra az atyák, mintha idegen világrészekből érkeztek volna, az utóbbi harminc év közel hozott bennünket egymáshoz. Az ORLE-konferenciákon megismertük egymást személy szerint dunamellékiek és tiszántúliak, tiszáninneniek és dunántúliak. Itt tanultuk meg értékelni egymás munkáját, itt vált bennünk (teljesen tudatossá, hogy nagy célokat, a Szent Lélek segedelme mellett testvéri összefogással lehet megvalósítani. Ha elszigetelve élünk és küzködünk, munkánk csak 'szánalmas vergődés és sorsunk meg van pecsételve. A református lelkipásztori hivatás és a magyar református sors nem könnyű, aki mindenáron könnyűvé akarja tenni, fajtájának és egyházának lesz sírásójává. A magyar reformátusság útja csak úgy ivei fölfelé, ha mélységes alázatossággal, bűnbánattal és Istenbe vetett rendületlen bizodalommal tudakozzuk: mi legyen Istennek jó, kedves és tökéletes akaratja mifelőlünk, ha az Ige által megvilágosítva és megszenteltetve, kölcsönös felelősséget érzünk egymás munkájáért és atyafiságos szeretettel hordozzuk egymás terhét. Ezen az egységen nyugszik a magyar reformátusság jövője. Nagy, megoldásra váró, exisztenciális kérdések kulcsát a testvéri szeretet adja kezünkbe. Nem lehet közömbös az anyagilag erős, népes egyházközségekre a kis gyülekezetek vergődése, pusztulása. Az ország bármelyik részén alszik ki egy-egy aranvgyertyatartó fénye, megérzi azt az egész magyar református Sión s vele az egész világossága veszít intenzitásából. Viszont minden új templom, új iskola és új ekklézsia, bárhol épüljön is, az egyetemes magyar református egyház értékállományát növeli. Csakis ez az egységes és erős reformátusság számíthat arra, hogy az őt megillető helyet elfoglalhassa a nemzeti életben. Az egységes reformátusság nem quantité négligeable. Távol áll tőlünk az a gondolat, mely csak jogokat emleget, de kötelességeket ismerni nem akar. A mi lelkiségünkkel nem fér össze az a törekvés, mely statisztikai adatok alapján a qualitás figyelembevétele nélkül részszerint akarná kimérni mindenki számára a maga helyét és a maga jussát. Az ötfelé vágott ország maradék részének felekezeti porciózása a nemzeti lélek szétesését, a nemzet halálát jelentené. A magyar reformátusság a közel múltban is fényes példáját szolgáltatta annak, hogy lényegéhez híven keresi és akarja a keresztyén magyarság összes erőinek összhangba hozását és a többi ír=A i-4 ___ UEFŰRMÁTUS FŐISKOLA
