Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-09-12 / 37. szám
162. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1937. keresztyén felekezetekkel a testvéri együttműködést. Kívánja és munkálja, hogy a csonka haza. földién az összes keresztyén erők egyesítésével olyan atmoszféra alakuljon ki, mely kívánatossá teszi az ideiglenes határokon kívül élő magyarság számára is az itteni magyar életet és azt eszközli, hogy a keresztyén magyarság szelleme első sorban a határokon innen, de a határokon túl is kollektív erő, számottevő tényező maradjon Középeurópában. A magyar reformátusság világosan látja, hogy azok a politikai és társadalmi alakulatok, melyek szemünk láttára lejátszódnak, nem holmi apró felületi változások, hanem mélységekben végbemenő világnézeti gyűrődések, melyeknek lökése alapjában rázza meg a keresztyén családot, a keresztyén társadalmat, a keresztyén kultúrát és a keresztyén világnézetet. Az az orkán, mely keletről ütközik bele a magyarság testébe, egyformán fenyegeti a magyar katolicizmust és a magyar protestantizmust még egymás mellett állva is, de szembehelyezkedve fokozottabb -mértékben. Állítjuk azért, hogy nem jó magyar keresztyén az, aki a korinthusiak pártoskodásával nem tud egyebet, csak meghasonlást támasztani és ellentétet szítani a nemzet fiai között. Valljuk, hogy mindebből felekezeti kérdést csak a félkeresztyén csinál, mert ebben éli ki a maga kereszíyénségét. Ellenben nem csinál felekezeti kérdést a »semmi keresztyén« és az egész keresztyén. Amaz azért nem, mert közönyös, neki minden mindegy, emez meg azért, mert érzi, hogy sokkal több az, ami összeköt minket, mint ami szétválaszt. Minél közelebb jutunk Krisztushoz, annál közelebb vagyunk egymáshoz. Ezért a mai keresztyén felekezeteknek két sürgős feladata van. Az első egymás megismerése és egymásban Krisztus nyája tagjainak felismerése. Gondoljuk el* hogy csupán művelődési szempontból is milyen szégyen az, hogy itt élünk egy hazában egymás mellett, különböző felekezetű magyarok anélkül, hogy egymás vallását és meggyőződését megismernék, lélektanilag pedig az együttműködésnek és a keresztyén nemzeti egységnek alapja az egymás megismerése és Urunkban a Krisztusban való közös hit. A második feladat talán még fontosabb :a minden egyoldalúságtól ment tiszta evangéliumi keresztyénség minél teljesebb kiépítése. Azért is, mert Krisztus evangélioma és az élet realitása nem tűri meg az egyoldalú elvek gyökértelen kultuszát, kiváltképen pedig azért, mert egészségesebb magyar közszellem kialakulására, nemcsak a szavak szép köntösében csillogó, hanem a tettek hétköznapi munkájában megbizonyosodó, a külső egyenruhák kényszerű egymás mellé állása helyett a lélekből ellenállhatatlanul kitörő önkéntességen alapuló belső, lelki egységre és a keresztyén magyarság erőinek összhangba hozására csak akkor gondolhatunk, ha a magyar keresztyénség minden tagozata számára Krisztus lesz minden mindenekben. A magyar reformátusságnak erre a lelki egységére és a magyar keresztyénségnek erre a testvéri kézfogására és összetartására emelem a Baltazár emlékserleget és kérem a jóságos Isten gazdag áldását. — Tábitha kurzus Kiskoszmályon. A kiskoszmályi Béthel Árvaház falai között augusztus 20— 27-ig Tábitha kurzus tartatott Tóth Kálmán árvaházi lelkész vezetése mellett a diakonissza testvérek segítségével. A kurzuson a Heidelbergi Kátét tanulmányozták. Úgy az egyházmegye területéről, mint távolabbról is nagy számmal vettek részt a kurzuson, melynek lefolyásáról jövő számunkban hozunk bővebb ismertetést. Pár szó a falusi presbiter nevelésről. (Hozzászólás volt az ORLE konferencián.) A presbiteri eszmény igazában csak egy. Városi és falusi presbiter közötti megkülönböztetést nem tudnánk igazolni a Bibliából. Nem tesz ilyen különbséget az E. T. sem, amikor szól a presbiterek tisztéről, a bennük megkivántató személyi tulajdonságokról, jogaikról és kötelességeikről. Csak azért beszélünk külön városi presbiterekről, mert a városi életviszonyok és körülmények többfélesége nem egyszer olyan feladatok teljesítése elé állítja a presbitert, amelyek falun nem fordulnak elő. De a különleges munka végzésére szóló megbízást megtiszteltetésnek veszi és örömmel végzi is az arra felkért presbiter. Bizonyára szívesen fogadja lelkipásztorától a jó munkához szükséges tájékoztatásokat. A fővárosban élő lelkésztestvérem (Victor János) előadásában azt mondotta, hogy irigyelni lehet a falusi lelkipásztorokat, me t azoknak homogen összetételű presbitériumokkal van dolguk. Ami az összetételt illeti, az valóban homogén. Nincsenek külön gazdi-, iparos-, kereskedő-, tisztviselő- vagy más jellegű presbiter-csoportok. De éppen ezzel az egyformasággal jár együtt a falusi lelkipásztornak az a feladata, hogy fokozott mértékben kell neki igyekeznie arra, hogy — amennyire lehetséges — mindenekben mindenné váljék. A falusi lelkipásztor mellett nincsenek a különböző vonatkozású kérdésekben szakvéleményekkel segítő munkatársak. Ő maga a jogász, ő maga a finánc, nem egyszer a gazdasági tanácsadó is. A hívek nem futnak mindjárt ügyvédhez, vagy közjegyzőhöz, akárhányszor a községházára sem mennek addig, amig ügves-hajos dolgukban -meg nem kérdezték a tiszteletes unt. A falusi lelkipásztor hivatalos szobája ma már nem csak »múzeum«, »tanulószoba«, hanem afféle népgondozó iroda is. Ennek az irodának szűk falai kitágulnak, kitolódnak. Irodává lesz az utca, irodává lesz az egész határ, ahol a lelkipásztor jár! A hívek mindenütt bizalommal hozzák elő lelkészüknek a maguk dolgait, melyeket mindenkor szívesen és érdeklődéssel kell meghallgatni s megbeszélni. Nem panaszként mondom ezeket, de igaz örömmel. Nagy baj lenne, ha nem így lenne! Szerintem a presbiter-nevelés egyháztagnevelést jelent. Hivő lelkű, egyházi as érzésű egyháztagok kellenek, ezekből lesznek a jó presbiterek. Presbiternevelésnek kell lennie az egyháztagok bármelyikével való lelkipásztori találkozásnak. Szerencsére falun sok alkalom kínálkozik erre. Az egyháztagok lakóházai nem szétszórtságban vannak, hanem szinte körülveszik a templomot, iskolát és paróchiát. A külső életkörülmények hasonlósága folytán pedig a hívekkel való érintkezésben a sorsközösség érzésének hatása is áldásosán érvényesülhet. A mostani presbiterekre nagy nevelő hatása van a gyűlések imával és bibliaolvasással megnyitásának és imával bezárásának. Akárhány presbiter ez alatt a hatás alatt otthon is előveszi a Bibliáját. Ám nekünk nemcsak a mai presbitereket kell nevelnünk, hanem a jövendő presbitereit is. A munkát el kell kezdeni már az iskolában. Nem tartom elegendőnek az iskolásgyermekeket csak arra tanítani meg az egyházalkotmányból, hogy milyen az egyház berendezkedése, hogy vann d: presbiterei is. Vonzó és kedves képet kellene eléje állítani a magyar presbiterről, megismertetvén vele ennek történelmi arcát.
