Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-08-29 / 35. szám
Negyvennyolcadik évfolyam. 35. szám. Pápa, 1937 augusztus 29. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ________________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP._________________________________------------------------------------------ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. tÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Lelki felíegyverkezés. A székesfehérvári ORLE-konferencia megnyitó istentiszteletén elhangzott beszéd. Lectio: Ef. 6: 11—17. Textus: Zsolt. 46. Mikor e konferencia rendezősége e megnyitó istentisztelet igehirdetésének tárgyául ezt tűzte ki: Lelki felfegyverkezés, — bizonyára az a gondolat vezette, hogy lelki felfegyverkezésre elsősorban nekünk, a lélek munkásainak van szükségünk, — s hogy nekünk első sor■ban lelki felfegyverkezésre van szükségünk! Sokszor beszélünk s prédikálunk is róla, hogy ez az élet: harctér. S ehhez nyilvánvalóan kapcsolódik az a gondolat, hogy harcot csak fegyverrel lehet megvívni. — És ha harcról prédikálunk, fegyverről is kell gondoskodnunk s bizonyára olyan fegyverről, ami nekünk is megvan, amit mi is kipróbáltunk. Jaj lenne nekünk, ha nem így van! Mindenek előtt fogadjuk el, hogy ez az élet valóban harctér. Nem kell hozzá sok bizonyíték, hogy a szó szoros értelmében is valónak fogadjuk el ezt a tételt. A világháború, a történelem eme nagy vízválasztója, 20 éves múltja dacára is, körülöttünk kavarog még mindig. A spanyol fegyverek dörgése, Távol-kelet testvérnépeinek egymás elleni hadakozása kézzel fogható valóságnak mutatják ezt. S miről olvasunk többet napjainkban, mint a népek fegyverkezésének mindent felülmúló arányairól! Fegyverekre pedig csak háborúban, harctereken van, vagy lesz szükség! És méltán megremeghet ez a világ, ha arra gondol, hogy az a töméntelen harci eszköz, amit most szerte e világon gyártanak, — mind azért készül, hogy egyszer megremegjen tőle a föld s véráradat jelezze útját, amerre az Apokalypsis négy lovasa elhalad. A világ hatalmasságainak fegyverkezési jelszava az, hogy mindez a béke jegyében történik. Megszoktuk már, hogy a diplomácia tolvajnyelvét miként kell érteni! A jelszavak nagyon is átlátszóak ahhoz, hogy hinni is tudjunk bennük! Ha csak nem a klasszikus példabeszéd értelme szerint: Si vis pacem, para bellum! De ennek halvány igazsága is csak addig áll, míg meg nem értjük, hogy minden háború árán szerzett béke: új háború magvetése. Igen, nekünk megadatott a szomorú látás, hogy láthatjuk ezt a magvetést kikelni s szárba szökkenni ! És látomásunk milyennek rajzolja a jövőt! ? De látomásunk sötétségébe fénysugár villan s megzendűl az apostol szava: „Nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk!“ Világok háborúja nem a spanyol, vagy távol keleti, vagy látomásunk rajzolta közeli harctereken fog igazában eldőlni. Hanem hozzánk sokkal közelebb. Az a harc, amiről Krisztus beszélt, hogy O hozza e világra, — az élet sötétségének világbírói ellen és a gonoszság lelkei ellen folyik. S erre a harcra vezérekül és közkatonákul első sorban minket hívott el az Isten. Ismerjük-e az ellenséget, a harcteret? Felkészülttink-e erre a harcra ? Van-e fegyverünk ezt a harcot megvívni ? A harctér: az élet sötétsége s a gonoszság lelkei. Mindennapos pásztori tapasztalataidnak sötét serege vonul fel most lelki szemeid előtt. S ha nem volna egyéb tárgya ennek a kétnapos konferenciának, mint hogy pontosan összeírjuk az ellenség hadállásait, — nem volna rá elég ez a két nap sem. És van-e erőnk ezek ellenében a harcot megvívni ? Van-e csatatervünk ? Vannak-e fegyvereink? Ha a magunk erejére gondolunk, ha emberi és pásztori felkészültségünket vizsgáljuk, — arcunk elkomorodik és csüggedten hull előre fejünk! Óh én nyomorult ember! Az élet sötétségének világbirói ellen, a gonoszság lelkei ellen mit használ szépen zengő hangom, vagy jó stílusom! Mit használhat a cura pastoralis, vagy a dogmatika és exegesis minden fegyvere?! Sem a tudomány finom acélpengéje, sem a gyakorlat és a tapasztalat biztos mozdulata sem használ ezek ellen semmit ! íme Mózes egyiptomi csudái után azt olvassuk az írásban : Úgy cselekedének Egyptom Írástudói is az ő varázslásukkal! — Az élet sötétségének világbiróinak és a gonoszság leikéinek még finomabb a pengéje, még biztosabb a mozdulata! Hogyan vegyük fel velük a harcot? Hol van az a több, az a biztosabb, ami tudatunknak és gyakorlatunknak megfelelő erőt ád ? Nézd, testvérem, mikor a reformáció megindulásakor Luther Márton látta, hogy az evangélium ellenségei milyen nagy erővel törnek a hívekre, — midőn a sok veszedelem között segítséget keresett, — a 46. zsoltárt adta kezébe az Isten: „A seregek Istene velünk van, Jákob Istene a mi várunk!“ Ez a zsoltár lett számára a biztos fegyver, ez a zsoltár zendítette meg ajkain és lelkében a győzelem harci énekét: „Erős várunk nékünk az Isten és fegyverünk ellenség ellen!“ Mikor a magyar gályarab prédikátorok és tanítók messze a nápolyi vizeken irgalmatlan kezek korbácsától ösztökélve hajtották hosszú evezőikkel az óriási hadi gályákat, — mikor érezték, hogy víz és szél és emberek, minden körülöttük ellenükre tör: a 46. zsoltárt adta nekik erőül és vigasztalásul az Isten. És ha kis pihenő állott be az embertelen munka közben, feltört ajkukról az ének: „Az Isten a mi reménységünk, midőn reánk tör ellenségünk . . . Azért a mi szívünk nem félne, ha az egész föld megrendülne és a hegyek a tengernek közepébe bedülnének.“ És most talán temagad állsz ott, ahol Luther s a gályarabok állottak. A sötétség és gonoszság lelkei úgy rohannak rád s erőd meglankad, elfogy a habokkal vívott küzdelemben. Miben van reményed, mi ad erőt, ^cpngMífjift
