Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1937-01-10 / 2. szám

Negyvennyolcadik évfolyam. ____________2. szám. Pápa, 1937 január 10.

DDHÁNTŰLI PROTESTÁNS LAP

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE_____ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.____________________________------------------------------------------ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK “---------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁFAj Í FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK

Miről volt szó a somogyi presbiteri konferenciákon ?

Lapunk olvasói úgy a meghívókból, mint a tudósításokból eléggé értesültek azokról a konferenciákról, amelyeknek célja presbitereinket hivatásukra räinevelni, A csurgóvidéki lelkészi kör egységes terv szerint végzi ezt a munkát évről-évre és jól bevált eszköznek tartja a presbitereknek évenkénti összegyűjtését, hogy egymás hite által épüljenek azok, .akiknek vállán és szivén nyugszik a gyülekezetek) sorsa. Nem pótolni, hanem kiegészíteni akarják ezzel a lelkipásztorok mindazt, amit presbitereikért otthon tesznek. Tudjuk, hogy ma még sok fogyatlokzása van ezeknek a három éven át rendezett konferenciáknak, hiszen olyan időben gondoltunk reá, amikor sokak szerint: »Lejárt tnár a konferenciák kora«, de mi, — akik a hatását közvetlenül látjuk, — tudjuk, hogy mit jelent népünknek ez a somogyi csoportmozgalom.

Az alábbiakban a bolhási konferencián elhangzottakból közlünk részleteket Tánczos Dezső visontai lelkész »A magyar falu lelki képe« című előadásából.'

Milyen a falu lelki élete ma? Önámítás lenne, ha a lelkiséget szolgáló külsőségekből mondanánk róla ítéletet. Ez valahogy úgy festene, mintha egy köztünk járó idegen, mondjuk újságíró azt jelentené, hogy a magyar falu népe a legistenfélőbb, hiszen még a legkisebb faluban is ott találom a templomot. Mi a való ezzel szemben? Az, hogy mindenről lehet beszélni, csak arról nem, hogy a falu komoly, befelé tekintő lelkiéletet él. Mert a jól-rosszul gyakorolt templomlátogatás, a szegénységünkhöz mért bőkezű adakozás, vagy éppenséggel az, hogy vastagnyakuságból ragaszkodom apáink hitéhez, korántsem jelent lelkiséget. Akár titkos, akár nyilvános jelekből ítélem meg gyülekezetem lelkiségét, azt kell mondanom, hogy egy lelki tetszhalott ma a falu, ahol a krisztusi életnek jó, ha az emléke él.

Itt van a mi nagy somogyi nyavalyánk, az egyke, amely nem tizedelte, de megfelezte már egyházmegyénk igen sok gyülekezetét. Lényegében lelki okokra vezethető vissza. ígért nagyobb földet, osztatlan örökséget és hozott gyűlölséget, testvértelen árvaságot. Az én falumban már most nem is egyke van, hanem egyse. De nincs is egyetlen osztozkodás per, és holtig tartó harag nélkül. Földje van mindenkinek, de békessége ‘kevésnek. Igaza lett a nagylátókörű igehirdetőnek ott a. fővárosban, hogy a hitetlenség, a lélekmérgező bűn, kiszökött a város utcáiról a falvakba abban a reményben, hogy ott tökéletesebb pusztítást végezhet. Élő testben halódó lélek, külső keret, kétes értékű tartalommal. Ezt kell ma, sajnos, a falu lelkiségéről mondani.

De mit jelent ez a maga szörnyű valóságában? Próbáljuk a test hasonlatával érthetőbbé tenni, ami csak úgy élő valami, mint a lélek. Azt tudjuk, hogy a testnek megvannak a maga igényei, — étel, ital stb. A test, ha ezen legelemibb igényei nincsenek kielégítve, — elhal, így a lélek is. Legfeljebb az a különbség, hogy a test minél hosszabb időre vonom meg táplálékát, annál hangosabban követeli a maga jussát, — mig a lélek megfordítva, mindig halkabban, végre eljut oda, amint az előbb is mondtam, élő test’« ben hóira vált lélek.

De hogyan jutott a falu erre az állapotra? Maga sem tudja.

Évszázadokon át megtartó íereje volt a megtapasztalt jóhoz való merev ragaszkodása. Szerette földjét, ragaszkodott hitéhez és jól tette, mondja egyik nagy értékelője a falu hősi küzdelmeinek, mert ha nem így lett volna, egyik sem lenne ma már az övé. A ragaszkodása megmaradt, sőt fokozódott, de gyökeresen megváltozott az, — amihez ragaszkodik. Itt született meg az az ősök hagyományát meggyalázó közvélemény, amivel szembefordulni nincs ereje ma már a falunak. Ez a helytelen közvélemény elnyelte az egyéniséget, és fogvatart minden jó igyekezetét. Az »azt mondják«-nak, a »nálunk ez így szokás«-nak ma már nagyobb az ereje, mint az Isten által szabott örök törvénynek, a természet rendjének: »Sokasodjatok és töltsétek be a földet, és uralkodjatok rajta«. A falun ma nincsen egyéniség, nincs úr, a falusi ember helyett a földje a parancsoló, mert az hajtotta őt szolgálatába.

Gazdasági elesettségét is jórészt ennek a felfogásnak köszönheti a Jalu. Mi az óka annak, hogy a nemzet nagy többségét kitevő földmívelő társadalom egy kivételtől eltekintve (nagyatádi Szabó István) az utóbbi századokban nem tudott egyetlen nagy egyéniséget sem adni a nemzetnek? Legnagyobb hőseink pedig a gályarabok, a falusi zsuppfedeles házakból, a parochiákból indultak útjukra a szenvedésnek és-hősiességnek végtelen tengerére.

Milyen legyen már most a magyar falu lelki képe? Egyetlen mondatban megfelelhetek reá: amilyen volt. Egy nagy visszakanyarodót kell tenni lélekben a falunak. Vissza az ősök erényéhez, az élő Istenhez! Meg kell értenie a próféta szavát: térj vissza elpártolt nemzetség, térjetek meg szófogadatlan fiák!

A falunak meg kell találnia végre önmagát, önönlelkét, fel kell, hogy ébredjen a saját lelkiismerete. Oh, lesz-e ehhez elég ereje? Lesz-e elég erkölcsi bátorsága? Ide Istennek a kövekből is fiakat teremtő csodaerejére lesz szükség. Oh, hála légyen Néki, állnak még templomaink, zeng még a nemzedék ajkán a zsoltár.