Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1936-05-24 / 21. szám
92. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1936. kezeiben. Ennek kell honolnia legelső sorban a gyülekezet tagjainak szűkebb körében, a családokon belül is. Az igazi református családi élet a béke, egyek* értés és szeretet otthona. A házastársak között zavartalan összhangnak és egységnek kell lennie. Viszály és ellentét közöttük ne legyen, különösen olyan, amely a családon kivül eső körre is kihat és azon kívül esők tudomására is jut. A szülőknek példát kell mutatjníok saját életükkel gyermekeik előtt, mert a zsenge gyermekiélek rendkívül fogékony minden behatásra és az csak természetes, hogy legelsősorban a szülők példája gyakorol rá legmélyebb és legmaradandóbb hatást. A családapa legyen lelkiismeretes, gondos és szorgalmas kenyérkeresője, gondozója, oltalmazója családjának; igyekezzék tőle telhetőleg, szellemi és testi képességei és anyagi ereje szerint gondoskodni családja erkölcsi és anyagi szükségleteiről, legyen e mellett gyengéd lelkű, szerető feje családjának. A feleség pedig legyen mindenkor hűséges, kitartó, bajokban és örömökben egyaránt osztozó segítőtársa, valódi hitvese férjének és szerető, jó, gondos édesfanyja gyermekeinek. A családi élet középpontjában a gyermeknek kell állania. A gyermek a legdrágább kincs, amelyet az isteni gondviselés reánk bízott, amelyről való gondoskodás a legnagyobb és legszentebb kötelességünk. A gyermek a jövendő reménységét jelenti részünkre. A gyermekáldást tehát örömmel és Isten iránti hálával kell fogadni és ezt visszautasítani, vagy megakadályozni Isten ellen való bűn. Az igazi jó keresztyén családban különös nagy tisztelettel, megkülönböztetett gyengédséggel és meleg szeretettel kell körül venni az idősebbeket, az öregeket, akik életük munkájának javarészét már élvégezték. E tekintetben éppen a felnőtteknek kell jó példával elől járni, mert ha ezt cselekszik, akkor várhatják ugyan ezt majdan gyermekeiktől. Ha mégis a viszálykodás ördöge fészkelné be magát a családi életbe, annak onnan való kiirtása nem csupán a családnak, de a gyülekezetnek is érdeke. Az egyház vezetésére hivatott presbitereknek szeretettel kell közbelépniük az ellentétek elsimítása», a békesség helyreállítása érdekében. Természetesen itt is a lelkipásztor hivatása a legnagyobb jelentőségű és az ő közrehatása vezethet legbiztosabb eredményre. Az is természetes, hogy családi élet tekintetében is a presbitereknek, általában az egyház vezetőinek kell jó példával előljárniok, hogy valóban példaként világosának az egyháztagok előtt. A minta-gyülekezetben természetesen csak tiszta életű házasságban élő egyháztagoknak lehet helye. Az elválások tehát a lehetőséghez képest gátlandók és ezen ügy a gyülekezet tagjainak, mint a presbitereknek és főleg a lelkipásztoroknak munkálkodniok kell. Vadházasságnak az igazi keresztyén gyülekezetben szintén nem szabad lennie, ha ilyen mégis előfordulna., a presbiterek és ezek élén a lelkipásztor kötelesek odafutni, hogy az törvényes házasságkötéssel szentesíttessék. A valódi református gyülekezet a köteles iskoláztatás befejezése után sem veszi le gondját a gyermekről, hanem tovább kíséri azt. Áll ez természetesen a mindkét nembeli ifjúságra nézve, akiknek gondját a gyülekezet vezetőinek,, a presbitereknek, a tanítóknak és ezek élén a lelkipásztorn'aak, különösen igen nagy szeretettel, melegséggel és eréllyel kell felkarolniok. Ezt szolgálják különösen a gyülekezetben fennálló és szervezendő ifjúsági egyesületek, melyeknek a missziói munka melegágyaivá kell lenniök és amelyek az igaz, tiszta, hamisítatlan, kálvinista vallás, erkölcsi érzés és hithűség tovább fejlesztése és erősítése mellett hivatva vannak nagy mértékben szolgálni református ifjúságunk, a jövendő nemzedék tagjainak összetartását, azt a fontos célt is, hogy bennük az összetartozás, az egymásra utaltság érzése, az egymás támogatásának és segítésének kötelességérzete kifejlődjék. Ezek az ifjúsági egyesületek hivatottak arra, hogy a leányokat és ifjú embereket egyaránt megóvják az esetleges káros behatásoktól, amelyek őket nemcsak erkölcsi tekintetben, de más idegen felekezeti befolyás folytán is érhetik és ezeknek is tovább kell munkálni a családban megkezdett és az iskolában folytatott azt a nevelési folyamatot, amelynek következtében majdan derék, jó családapák és családanyák fognak válni belőlük. Ebben az ifjúsági munkában is feltétlenül az egyház vezetőinek kell kezükben tartani az irányítást és vezetést, legelső sorban a Lelkipásztornak és tanítóknak. Az ifjúsági egyesületek vezetői és irányítói tehát csakis ők lehetnek. De be kell folyniok ebbe a presbitereknek is. Nekik is ellenőrizniük kell az ifjúsági munkát, úgy az egyesületekben, mint azokon kívül, azt mindenkor helyes irányban tartani és a maguk részéről is szeretetteljes támogatással elősegíteni. Kárunkra adott reverzálisoknak igazi református gyülekezetben természetesen nem szabad előfordulni. E tekintetben elsősorban a szülei háznál kell megerősíteni már a gyermek lelkét, ezt kell tovább folytatni az iskolának, amelynek egyik legfőbb hivatása, hogy hitünkhöz törhetetlenül ragaszkodó, azt soha meg nem tagadó, öntudatos reformátusokat neveljen a jövendőre. Folytatódnia kell ennek a céltudatos, bensőséges gyülekezeti munkában, melynek az ifjúság nevelése, lelkének formálása, hitének erősítése, erkölcsi felfogásának fejlesztése a célja és amelyet a lelkipásztornak kell kezében tartania, de segítségére kell lennie ebben a tanítóknak és presbitereknek is. Az igazi református családi és 'iskolai ne^velés és a jó gyülekezeti munka a református hitünkhöz való törhetetlen ragaszkodást és kálvinista valláserkölcsi felofgást kell, hogy gyermekeink leikébe oly mélyen és kiirthatatlanul bele ültesse, hogy azok apáik hitét soha semmiféle idegen befolyás következtében meg ne tagadják még esetleges hamis fényben csillogó előnyök ígérgetése esetén sem. De kell az is, hogy az így nevelkedett leányok és ifjak, ha a sors mégis úgy hozná, hogy vegyes házasságot (kellene kötniök, ebben megállják helyüket, ők legyenek ebben az erősebb fél és gyermekeiket akkor is református hitükben és ehhez való hűségben neveljék. Nemcsak a' gyülekezetei alkotó családokban, hanem az egész gyülekezetben is a Krisztus parancsa szerinti szeretetnek, igaz testvéri érzésnek és egymás megbecsülésének kell összefűznie a gyülekezet tagjait. A valódi, szép gyülekezetben kell, hogy egy nagy család tagjainak érezzék magukat a hívek. Szeretettel és békességgel kell intézni egymás kö'zöfti dolgaikat a hittestvéreknek. Szomszédok közötti perpatvarok, civakodások, irigységből eredő rágalmak, haragtartás, egymás becsületében való gázolás nem méltó a keresztyén gyülekezet tagjaihoz. Ha mégis bármely viszály vagy ellentét támadna, megértéssel és testvéri módon való megegyezéssel kell azt kiegyenlíteni. A visszatorlás és 'bosszú helyett a megbocsátás és kiengesztelődés szellemének kell erőt venni a lelkeken. E tekintetben ismét
