Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1936-05-03 / 18. szám

Negyvenhetedik évfolyam.

18. szám.

Pápa, 1936 május 3.

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS

_______________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ________

KÖZLÖNYE-----------------------------FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK -------------—------------—------FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPAj | FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK

Kálvin: „4 keresztyén vallás rendszere.“

Irta és a pápai ref. egyházmegye presbiteri értekezletén felolvasta Császár Károly padragi lelkész.

Hogy mit hisz a református keresztyén- ember, erre a kérdésre felel Kálvin János abban a hatalmas művében, amelynek utolsó lapjára ezelőtt 400 évvel irta oda az utolsó szavakat: »Dicsőség az egy Istennek«. Kálvin János neve minden református ember előtt ismeretes. Külsejéről azt irta egy történetíró: »kicsiny, soványtestű, sápadtképű férfiú, kibe csak hálni jár a lélek, s kinek csak szemében szikrázik az élet«. IV, Pál pápa azt mondta róla: »Két ilyen emberrel egyházam az óceán mindkét partjának az ura lenne«. Olyan ez az ember, mint egy tűzhányó, melynek hevítője az Isten és amely kíméletlenül pusztítja, azt, ami bálvány, babona, hamis és haszontalan, de egyúttal napfényesen világítja meg azt, ami örök érték. Felvilágosodott, éles látású férfiú, aki előtt nem maradt rejtve az igazság, s előle nem bújhatott el ’az igazságtalanság sem. Bátor, rettenthetetlen, mint aki biztos a dolgában. Művének is amilyen világos a mondanivalója, olyan sötét a háttere. A háttérben máglyák tüze lobog, rajtuk bibliás emberek égnek zsoltárténekelve. Kezek levágatását, nyelvek kiszaggatását rendeli el az istenített emberi hatalom Isten szavára hallgató emberekkel szemben. Ezeket védte, de egyúttal az Isten igaz ügyét is Kálvin a most ;400 éves: »Keresztyén vallás rendszere« c. munkájában.

Négy könyvben tárgyalja azt a csodálatos átalakulást, melynek folyamán a világbiró Isten kegyelmes Atya lesz, s mig az ártatlanságban teremtett, igaz ember, megjárva a bűn halálos mélységeit, megigazított emberré válik. Minden mástól megkülönböztető jellemzője: Isten dicsősége és a Szentírás tekintélye. Az előbbi azt jelenti, hogy minden az Istenért van. Ezért h!a a jóról, ha a rosszról, ha a pokolról, ha a mennyországról beszél, mindenütt kicsendül, hogy első az Isten. A Szentírás tekintélye azt jelenti, hogy semmi más, csak ami a Bibliában van! Ahol az írás szól, ott el kell némulnia mindennek és Kálvin el is némít vele mindent.

Első könyve az istenismeretről szól. Ö mondja: »Minden ember azért született, hogy az Istent megismerje. S mennyi minden van, ami megismerteti! Ott van a világ: tanúja egy nagy teremtődnek. Bárhova veti tekintetét az ember, nincs egy parányi hely, hol dicsőségének valami szikráját ne látnánk ragyogni«. Ott van az emberi test: művészi alkotás ez »arcától, szemétől elkezdve egész a kis újjá körVnéig«. Kálvin szerint nem is pillanatnyi teremtő az Isten, sőt olyan létező, aki szakadatlanul teremt. Ha nem így volna, akkor minden tavasz egyforma volna, már pedig egy se egyforma. Ebből következik, hogy református ember nem mondhatja, hogy ez ,vagy az véletlenül történt. Aki tudja, hogy fejének hajszálai is számon vannak, az előtt nincs véletlen, csak az, hogy mindent Isten igazgat. Református ember nem lehet félénk, mert tudja, hogy Isten az úr afölött is, akitől, vagy amitől fél. De ez még nem elég. Ismerteti magát Isten a Szentírásban is. Azt mondja Kálvin: »Valamint az öregek, akármilyen könyvet adsz is nekik, ámbár megismerik, hogy az valami irás, nem tudnak két szót sem elolvasni, de ha felteszik a szemüveget, mindjárt tisztán kezdenek olvasni: így a Szentirás is, Istennek egyébként zavaros ismeretét elménkben összegyüjtvén, a homályt elűzvén, tisztán mutatja nekünk az igaz Istent. Ebből látszik, milyen nagy hiba az, ha egy felekezet nem meri híveinek kezébe adni a Bibliát! Ezzel az eljárásával nem engedi jól ismerni meg az Istent. De Kálvinnak ez se elég! Nem, mert a református emberre se ér semmit, ha Bibliájában úgy olvas az Istenről, mint akihez semmi köze sincsen. Hogy eredményes legyen a bibliázása, ahhoz kell még a Szentlélek belső bizonyságtétele. A Biblia és a lélek úgy viszonvlik egymáshoz, mint a fül és ya levegőrezgés. »Pül nélkül a rezgés néma, rezgés nélkül a fül siket, de ha találkoznak, megszületik a hang«, így ha a Biblia találkozik a lélekkel, akkor ért belőle az ember. Itt már megérthetjük a Szentháromság fogalmát is. Mikor keresztelünk, így halljuk: »Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében«. Kálvin és mi ezt így fogjuk fel: Isten egy, de három személyben jelentette ki magát. Atya, az Isten teremtő személye,; a Fiú a cselekvő Istent jelenti, a Szentlélek az erőt, a munkát végző Isten személyét fejezi lei, de úgy, hogy a három létezési forma lényegileg egy örök, igaz Isten.

A második könyv a megváltó Isten ismeretéről szól. Az, hogy az ember nyomorult, megváltásra szoruló, s hogy mindent Istentől kap, kell, hogy alázatossá és hálássá tegye. Hangoztatja is Kálvin: »Ha azt kérdeznéd, hogy a keresztyén vallásnak melyek a főszabályai, először, másodszor, harmadszor és mindig azt válaszolnám, hogy az alázatosság«. Református ember, református presbiter akkor igazi, ha alázatos. Abból pedig, hogy mindenünk Istentől van; továbbá, hogy értelemmel, okossággal felruházott, mindenki tartozik megismerni Isten különös kegyelmét. Hogy értelmünkért hálásak legyünk, mi sem figyelmeztet jobban, — mondja Kálvin, — mint az, hogy az Isten bolondokat is teremtett.

A bűneset óta az értelmes ember értelme is vak és csak akkor ismerheti Istent, ha a Szentlélek új elmét teremt benne. Akaratunk is gyönge és a jó mellett csak isteni segítséggel dönt. Akaratunkat Kálvin Augustinus után a lóhoz hasonlítja, Istent és ördögöt pedig a lovaghoz. »Ha Isten ül rajta, mint ügyes lovas ... lassúságát serkenti, túlgyorsaságát fékezi, szi-