Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1936-03-08 / 10. szám
Negyvenhetedik évfolyam. 10. szám. Pápa, 1936 március 8. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚL! REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ______________________ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. _____________________-------------------------------— FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK ----------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Á presbiter az egyházfegyelem kérdése előtt. Irta’és az ácsi presbiteri konferencián előadta: Dr. Varjú József győri presbiter. Az egyházfegyelem alkalmazásának pedig hármas célja van. Az első cél a javítás. A helyesen alkalmazott fegyelmezés, különösen, ha nem megátalkodott emberről van szó, feltétlenül megjavítja megtévedt testvéreinket. Igen sokakat visszatartana a bűnözéstől a kellő időben alkalmazott szelid intés, vagy szigor, különösen olyankor, amikor még nem bűnözött a vétkező. Vétkező alatt értem azt, aki már összeütközik a keresztyén ember kötelességeivel, de a büntető törvényekkel még nem. Azt mondják, hogy minden bűn szülőanyja a hazugság. Azt is mondják, hogy az elzüllés útját járja a részegeskedő, lelkét eldurvítja a káromkodó, hogy a súlyos bűnözésnek melegágya a bujálkodás, — a hatóságokkal pedig az az ember ütközik leginkább össze, aki a »tiszteld atyádat és anyádat« parancsát kitörli a szivéből. Az ilyen embert az állam törvényei még nem okvetlenül mindig büntetik. Ilyeneknél azonban még sokat javíthat a helyesen alkalmazott egyházfegyelem, amelynek itt elsősorban az a hivatása, hogy a vétkező »kezdje megbánni rút cselekedetét. így válik hasznára neki is, hogy gonoszsága büntetést nyer«. (Kálvin Inst. IV. k. XII. fej. 5. p.) ' í Ha a javítási cél sikerrel jár, a fegyelem az ily embernél eléri a másik célját is, a megelőzést, a praeventiót, mert ha megjavult a fegyelmezett atyánkfia, azzal elértük azt is, hogy előreláthatólag nem fog újból és súlyosabb bűnbe esni. De a fegyelem gyakorlásának megelőző (praeventiv) hatása, ami egyben második célja is, főként a gyülekezetben mutatja meg rnagát. Ha az egészséges almákkal telt gyümölcsös kamránkba belekerül egy rodhadt alma, meg fog rothadni igen sok más is. Ha az iskolába bekerül egy vásott rossz gyermek, ez büntetlenül rosszalkodhat, rosszá lesz tőle a többi gyermek is. De ha a gondos gazdasszony kiválogatja a gyümölcsökből a romlottakat, és ha a tanító vétkességéhez képest megfenyíti a vásott gyermeket, megmenti a többit is az elromlástól. így van ez szórólszópa a világi és az egyházi életben is. Mindenki ismer jvlalakit, vagy legalább is tud olyan emberről, aki bűnözött. Nagyon kevés ezek közül az olyan, akiről nem lehet elmondani, hogy a rossz társasága vitte a bűn útjára. És ki volna közülietek olyan, aki a fiát rossz emberek, leányát romlott nők társaságában szívesen látná? Az ilyen embertől meg kell tisztítani az egyházat, éspedig úgy, hogy ha lehet, megjavítjuk, vagy ha javíthatatlan, eltávolítjuk. Ezért mondja Pál (I. Kor. 5:11) »ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy rágalmazó. Az ilyennel még együtt se egyetek!« A fegyelmezés harmadik célját Kálvin — elsőnek jelölvén azt meg —- kemény szavakkal abba állapítja meg, hogy »Isten gyalázatára a keresztyének közé ne számíttassanak azok, akik rút és vétkes életet élnek, — mintha az ő egyháza istentelen és bűnös embereknek összeesküvése volna, mert az egyház magának, Krisztusnak teste, ilyen rothadt és bűzös tagokkal nem fertőztethető meg anélkül, hogy valami magára a főre is ne háramolna« (Inst. id. helye). Ezekhez a szavakhoz kár volna egy szót is hozzátenni. Ezek után fordítsuk vizsgálódásunkat arra, hogy mikor és milyen fegyelmi intézkedéseket foganatosítsunk. Ennek a kérdésnek a megoldásában ismét mellénk áll a nagy presbiter, Pál és útmutatást ad, mondván: »tudjátok, hogy miként az atya az ő gyermekeit, úgy intettelek és buzdítgattalak benneteket egyenként mindnyájatokat és kérve kértünk, hogy Istenhez méltóan viselkedjetek«. (1 Thess. 2:11, 12.) Továbbá »az idős embert ne dorgáld meg, hanem intsed, mint atyádat, az ifjabbakat, mint atyádfiáit, az idősebb asszonyokat, mint anyákat, az ifjabbakat, mint nőtestvéreidet, teljes tisztasággal. A vétkeseket mindenek előtt (ez nem időhatározó, hanem helyhatározó!) fedd meg, hogy a többiek megfélemljenek« (lTim. 5:1, 2, 20.), a megátalkodott bűnösre pedig azt mondja (1 Kor. 5:4, 5.): »a mi Urunk jézus Krisztus hatalmával átadjuk az ilyet a sátánnak a testnek veszedelmére, hogy a lélek megtartassák«. Ha ezt, valamint magának Jézusnak a Máté Írása szerint való evangéliom 18. része 15—17. verseiben feljegyzett utasítását és Kálvinnak az Institutióban kifejtett álláspontját, végül az új egyházi törvénykönyv rendelkezéseit összevetjük, rendkívül érdekes eredményre jutunk. Jézus Krisztus ugyanis azt mondja, hogy ha atyádfia vétkezik ellened, akkor négyszemközt dorgáld meg őt. Ha ez nem használ, másod-, vagy harmadmagaddal újból keresd fel őt, s ha azokra sem hallgat, mondd meg a gyülekezetnek, ha pedig a gyülekezetre sem líallgat, legyen előtted olyan, mint a pogány. Itt a végső remedium tehát, az excommunicatio, a kiközösítés. Pál apostol nem megy végig ezen a skálán. Ő vagy int, vagy dorgál, vagy fedd, vagy kirekeszt a hívek közösségéből, kit-kit az ő vétke szerint. Kálvin Jézus és Pál tanítását összeegyezteti, meg'különböztetvén magán- és nyilvános bűnöket. »Nyilvános bűnök azok, amelyeknek nemcsak egy, vagy két tanujok van, hanem nyilvánosan, az egész (egyház megbotránkozásával mennek végbe. Magán,
